Amikor 2011-ben a nemzeti erőforrás miniszter rendeletében műemléki jelentőségű területté nyilvánította Wekerletelepet, akkor azt írta, hogy “A védetté nyilvánítás célja az 1909-1926 (1928) között épült Wekerletelep településszerkezetének és építészeti arculatának, valamint egyedi építészeti értékeinek megőrzése.”
A felterjesztés tudományos dokumentációjában azt olvashatjuk, hogy “A Wekerletelep nemzetközi összehasonlításban az egyik legnagyobb méretű és várostervezésileg legjobban sikerült példája a központilag tervezett és felépített kertvárosoknak. A várostervező, illetve az egyes lakó és középületek típusterveit készítő építészek közötti mintaszerű együttműködés eredménye a karakteres megoldásokban bővelkedő, otthonos, barátságos városrész, amelynek lakói hamar lokálpatriótákká váltak, s valóságos közösséggé formálódtak. Az anyagi lehetőségekhez alkalmazkodva a legkorszerűbb lakások épültek fel, amelyek ma is vonzóak.” (01. kép)
A felterjesztés jogosságát alátámasztja az a jogszabályi definíció is, mely szerint: “Műemléki érték minden olyan építmény, terület, valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék, alkotórészeivel, tartozékaival és berendezési tárgyaival együtt. Műemléki jelentőségű területként kell védeni a település azon részét, amelynek jellegzetes szerkezete, beépítésének módja, összképe, a tájjal való kapcsolata, terei és utcaképei, építményeinek együttese összefüggő rendszert alkotva történelmi jelentőségű, és ezért műemléki védelemre érdemes.”
Korábban még azzal egészült ki a meghatározás, hogy kifejezi az azt létrehozó közösség építészeti kultúráját. Wekerle esetében ez is rendkívül fontos, hiszen annak ellenére hogy munkásoknak költségtakarékosan épült, mégis magas építészeti színvonalon történt mindez! (02. kép)
Hogy a fenti definíciónak Wekerletelep megfelel nemcsak a műemlékvédelemmel foglalkozó szűk szakma gondolta, gondolja így, és nemcsak az a pár tucat ember, aki a Wekerlei Társaskör keretein belül tevékenykedik az épített és természeti környezet megóvása érdekében, de több kérdőíves kutatás eredménye is azt bizonyította, hogy a legtöbb wekerlei is.
Az már egy másik kérdés, hogy a közösnek nevezhető alapértékek alatt pontosan ki mit ért, és főleg, hogy ezek megóvása, karbantartása, fejlesztése során milyen szakmai elveket tart iránymutatónak, elfogadhatónak. Mi az, amit mindenképpen megtartandónak, visszaállítandónak, védendőnek, építésjogban szabályozandónak tart, és mi az amit ebből tulajdonosként magára nézve is betarthatónak, betartandónak tud érezni, anélkül hogy folyton felesleges korlátozásként élné meg azokat, ebből következően azon gondolkodna, hogy hogyan tud alóluk kibújni.
Ez talán Wekerletelep örökségi értékeinek további sorsát illetően a legfontosabb szempont. Hiszen hiába szerepelnek a Kulturális örökség védelméről szóló törvényben az alábbi paragrafusok: “A kulturális örökség a nemzet egészének közös szellemi értékeit hordozza, ezért megóvása mindenkinek kötelessége. Tilos a kulturális örökség elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése, meghamisítása, hamisítása.” vagy: „A védett műemléki értéket a műemléki értékéhez, jellegéhez, történelmi jelentőségéhez méltóan, a védett értékek veszélyeztetését kizáró módon kell használni, illetve hasznosítani.”
Ha ezeket egyrészt nem ismerik a laikus tulajdonosok; másrészt ezen törvényi előírások célját a mindennapi gyakorlati életbe konkrétan átültető szabályok nem egyértelműek, következetesek, megvalósíthatóak; harmadrészt a szabályok betartatását nem vállalja fel érdemben egyetlen hivatalos szerv sem, nem lehet eredményt elérni. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy folyamatos legyen a közmegegyezés kimunkálása az itt élők, a kerületi önkormányzat megfelelő irodái, valamint a műemléki szakma részvételével, amely folyamatban a WTE mindig is katalizátor szerepet vállalt és vállal. Ennek a párbeszédnek egy fontos mérföldköve az új szabályozási terv, mely 2020. április 1-én lépett hatályba!
Ahhoz, hogy közösen tudjunk gondolkodni nem árt ismerni, részleteibe menően megfogalmazni, hogy mit tekintünk örökségi értéknek itt Wekerletelepen. Ehhez, ahogy a törvény is fogalmaz: “A kulturális örökség elemeit tudományos módszerekkel kell felkutatni, számba venni, értékelni, az utókor számára megőrizni és hozzáférhetővé tenni.”
Ez a munka Wekerletelep esetében jórészt megtörtént, hiszen több könyv, szakmai kiadvány vagy a 2004-ben elfogadott rendezési tervhez készült Kulturális örökségvédelmi hatástanulmány is foglalkozott ezzel, bár a kutatás még nem nevezhető teljesnek, lezártnak és minden tekintetben pontosnak. Ezen anyagok ismeretében a legfőbb értékeket 7 pontban lehet összefoglalni.
Kiindulásként kijelenthető, hogy a legfontosabb érték a materializálódott, környezetre kivetülő szellemi tartalom és minőség, mely mögött az azt létrehozó teremtő erő áll: a jó szándék által vezérelt kormányzat, mint megbízó, a jobbítani akaró, lelkes fiatalok, mint tervezők, valamint a megvalósításban részt vevő becsületes és tisztességes iparosok, mint kivitelezők közös alkotása, ahogy azt Molnár László wekerlei építész kollégánk megfogalmazta. Ez a szellemi tartalom érezhető még a mai napig is – igaz egyre kevésbé tisztán – , hiszen a több mint 110 éves történet során az eredeti alkotásra sok minden rakódott rá, illetve pusztult el belőle. Mégis ennek a szellemi tartalomnak a tovább éltetése a legfőbb cél, ezt kell keresnünk az egyes építészeti alkotóelemekben!
Melyek ezek és milyen sérülések veszélyeztetik ezeket?
1. A kertváros-építészeti elveket megjelenítő térstruktúra, melyben a típusépületek telepítése a hierarchikus rendszert erősítve jelent meg.
A Győri Ottmár féle városépítési terv összességében szabályos geometrikus, de részleteiben egyben festői és változatos is, mely megadja a hangsúlyokat, differenciál a telepen belüli fontosságnak megfelelően, és ezt a parcellázással, a telkekre kerülő típusépületek kiválasztásával is alátámasztotta. (04-05. kép) Például a legszélesebb utak mellé emeletes házakat telepített az utcavonalra, a kisebb utcákba földszinteseket előkerttel. A csuklópontokba helyezte az oktatási tömböket, az egyedi épületeket. Az utakat a kereszteződésekben különböző formájú és méretű terekkel bontotta szakaszokra. (06-09. kép)
Gondolhatnánk, hogy ez talán a legkevésbé sérülékeny érték. Azonban ez koránt sincs így! Persze nem arról van szó, hogy megváltozik a telekosztás (bár ilyenre is volt példa korábban), és még csak nem is azok az új beépítések hordozzák a veszélyt, melyek a telep építésének befejezése után az üresen maradt területekre készültek több ütemben – idegen testként hatva! Szintén nem tartozik szorosan ide a közterületek zöldfelületi állapotának változása a kezdetektől, bár azt jó leszögezni, hogy a tudatosan tervezett növénykiültetések, fasorok, a magánkertek használati rendje szerves részét képezték az eredeti koncepciónak, azt sajátosan erősítették. Csakúgy mint a kor színvonalán a telep kiépítésének egészét jól szolgáló út-, járda- és vízelvezetési hálózat. Ma ezek bizonyosan a leginkább olyan részletek, amelyek nem tudták követni a változásokból eredő új igényeket, rossz állapotuk nagyon negatívan hat egyéb értékek megítélésére is.
Az eredeti térstruktúrát a történeti értékű épületeket kiegészítő toldások, bővítések, a melléképületek új tömegeinek megjelenése zavarja leginkább, mely az utcaképet is megváltoztja. Ez nagyon is érinti az alapstruktúrát, például előkertek tűnnek el, megváltoznak az épületközök, a típusépületek homlokzatainak finom összhangjába disszonáns új elemként ékelődnek az idegen elemek.
Másodlagosan meg kell említeni a kerítések kérdését is. Az eredeti kerítések merev drótfonatosak, illetve alacsony léckerítések voltak, igazodva az utcák hierarchián belüli jelentőségéhez. Ez azért fontos, mert hagyták érvényesülni az épületeket, így azok betölthették térképző szerepüket. Ha a kerítések új igényekhez történő alakításáról van szó, akkor ezt kell szem előtt tartanunk! Elsősorban emiatt nem jók a magas, átláthatatlan sűrűségű kerítések! (10-11. kép)
2. Egységes építészeti arculat.
Ez értelmezhető a teljes telepre vonatkozólag is, hiszen annak ellenére, hogy több mint 48 féle típustervet dolgozott ki több mint 15 építész, és ezeknek számtalan variációjával találkozhatunk, ezek arányaikat tekintve, tetőhajlásszögeiket tekintve, és anyaghasználatukat tekintve egymással közeli rokonságban vannak, egy jó minőségű alapszövetét adják Wekerlének. Ezt egészítik ki, úgy is mondhatnánk ékesítik az egyedi tervezésű középületek (posta, rendőrkapitányság, egykori lovasrendőrség), illetve a típustervek alapján készült iskolák, óvodák, igazgatói lakóházak, valamint koronázzák meg a Főtér egyedi tervezésű épületei, melyeket szintén 15 építész tervezett, és Kós Károly koncepciója tart egységben. (12-18. kép)
De ha az építészeti arculat egységes megjelenését csak egy épületre vonatkoztatjuk, mint értékhordozó tulajdonságot, akkor láthatjuk, hogy nagyon sérülékeny értékről beszélünk. Minden épületünk (a középületeken kívül) társasház, legalább 2 lakással. A telep tulajdonviszonyaiból adódóan szinte a rendszerváltást követő privatizációig nem is merült fel komolyan, hogy az egy ház, egy egység elv sérülhetne. Azóta azonban mindennapi problémává nőtte ki magát az én házam az én váram mentalitásból, és még sok egyéb tényezőből táplálkozó, egy épületen megjelenő széttagoltság. Ez a legapróbb eredeti elemek önkényes megváltoztatásától, az egységes tetőhéjalás megszüntetésén át, extrém esetben a tulajdoni határnál megjelenő eltérő színezésig terjedhet.
3. A népi építészetből ismert nyugodt formavilág és arányok.
Típusépületeink rendkívül egyszerűek és kevés eszközzel formáltak. A rendszerint téglalap, L, T, H, vagy ritkábban Z alaprajzi elrendezésű épületek tömegét legfeljebb finom falsíkváltások teszik plasztikussá. (19-23. kép)
A típusokra jellemző megjelenést leginkább az összetett tetőidomok játéka biztosítja, a különböző helyeken használt kontyolásokkal, csonka kontyokkal, füstlikakkal, oromfali kiemelésekkel, a különböző traktusmélységekből adódó különböző magasságú tetőgerincekkel. Ugyanakkor ezek a tetőfelületek homogének voltak, nem jelent meg rajtuk additív tömeg, legfeljebb a tetőfelületek méretéhez igazított padlásszellőzők. (24-25. kép)
Ezen építészeti érték megváltozására leginkább az épületek bővítései, elsődlegesen a tetőtérbeépítések voltak és vannak hatással. Egy rossz helyen, rossz arányokkal megvalósuló tetőkiemelés teljesen felborítja az eredeti egyensúlyt, uralkodni kezd, elnyomva az eredeti finomságot. De ide tartoznak a tetőkön megjelenő egyéb elemek is: kémények, napelemek, kollektorok, egyéb új gépészeti berendezések is.
Néhány típusépületnél használták a tervezők a falusi tornác valamilyen átiratát, amely sajátos színfoltot jelentett. Ezek befalazása, jobb esetben beüvegezése szintén nagy veszteség! (26. kép)
4. A szecessziós stílus díszítő motívumai.
Minden wekerlei háznak közös alapot biztosít, nemcsak a szó szoros értelmében, a mészhomoktégla alkalmazása. Egyrészt az eredeti lábazatok minden házon vakolatlanok voltak. Másrészt a szecessziós díszítőstílus jellegzetességeként itt a síkbeli látszótégla lizénák, felületek, armírozások, párkányok és könyöklők ebből az anyagból készültek. Sorsukat jórészt megpecsételte az IKV-s időszak felújítási gyakorlata: a legtöbb esetben egyszerűen levakolták őket. (27-28. kép)
Egyszerűbb díszítést eredményezett a vakolatsávok alkalmazása néhány típusépület esetében. (29. kép) Mai korunkban a legnagyobb veszélyt az épületek utólagos hőszigetelési igénye jelenti, ahol végérvényesen eltűnhetnek ezek a homlokzati díszítések. A túlhajszolt hőszigetelési igény nyomán korlátlanul növekvő anyagvastagságok károsan hathatnak vissza az arányokra is!
5. Ablakok, tokborítások, spaletták és bejárati ajtók.
A tervezők és építők nagyon sok szükségből erényt kovácsoltak telepünkön! Az olcsó megvalósítás okán típusszerkezeteket, típusmegoldásokat kellett használniuk a típusházakon. A legnagyobb számban előforduló elem, az ablak esetében a kor technikai és asztalosipari színvonalának csúcsát jelentő kapcsolt gerébtokos ablakkal, a hozzá kapcsolódó tokborítással és spalettával szimbólumnak és egyben védjegynek is felfogható szerkezetet hoztak létre. A jó arányú ablakok különböző osztásával, a többféle formálású tokborítással, a spaletták különböző szerkezeti megoldásaival és ezek különböző színezéseivel szinte végtelenszámú, egyediséget eredményező elem született. De egyben biztosította a telep teljes egységét is, és természetesen egy házét is. (30. – 35. kép)
Hasonlóan karakteresek voltak a bejárati ajtók is. (36.; 37. kép) Az ablakok külső falsíkra építésével erősítették az épületek rajzos díszítettségét, míg a mellékhelyiségek és bejárati ajtók kávás beépítésével jelezték a mögöttük lévő helyiségek hierarchiáját.
Az egyedi épületek és polgári házak esetében az ablakok kicsit másként jelennek meg. Nagyobbak, kávás beépítésűek és belső ablaktáblával voltak felszerelve . (38.; 39. kép)
Nyílászáróink vannak a legnagyobb veszélyben, és rajtuk keresztül minden olyan eddig említett érték, melyben fontos szerepet játszanak! Megszüntetjük osztásaikat, spaletták helyett redőnyt szerelünk fel, cseréljük őket, megváltoztatjuk formájukat, arányaikat, anyagukat, beépítési síkjukat, hogy csak a legjellemzőbbeket említsem. Az okok között van a hosszú évtizedekig elmaradt karbantartás miatt elszenvedett állagromlás, a megváltozott belső komfortigény (belső hőmérséklet, fényviszonyok), a tömegtermelés és piac által diktált feltételek közül kiszorult kézműves ipar, és az a szemlélet, mely a nyílászárókat nem a ház, henem a lakás részének tekinti.
6. Homlokzati elemként megjelenő míves ácsszerkezetek, előtetők.
Ilyenek a faragott födémgerenda- vagy szaruvégek, könyökfák, a homlokzati sík előtt megjelenő tetőszerkezeti elemek és az egyes oromfalaknál, füstlikaknál alkalmazott fűrészelt mintákkal díszített deszkaborítások. Ezek egyértelműen népi építészeti ihletettségűek. Eredeti formájuk, arányuk az utólagos hőszigetelések, illetve a tetőtérbeépítések során nyitott ablakok kapcsán sérülhet. (40. – 45. kép)
Előtetők eredetileg csak néhány földszintes házon szerepeltek, mivel sok lakás tornácról nyílott, illetve a bejárati ajtó felett széles kiülésű volt az eresz. (Emeletes házaknál nincs is rájuk szükség, hiszen a lakások a belső udvar felől az udvarból vagy a függőfolyosóról, vagy közvetlenül a lépcsőházból nyílnak, melyek védettek.) Az eredetiek mintájára azonban szinte minden földszintes épülettípushoz készülhet illeszkedő előtető!
És végül 7. Emeletes típusépületek művészi értéket is hordozó szerkezetei.
Két ilyen is van: a függőfolyosók kovácsolt vas korlátjai és a szinteket összekötő falépcsők, korlátjaikkal. Ezeknél az abszolút funkcionális elemeknél is olyan változatosságot, játékosságot értek el alkotóik, hogy azt nyugodtan nevezhetjük művészinek. Megállapítható, hogy ezek a szerkezetek vészelték át legjobban az idő múlását, és felújításuk is viszonylag egyszerű eszközökkel, az eredeti szépség megtartásával elvégezhető. (46. – 51. kép)
A bemutatott építészeti értékek összessége adja azt a speciális összhangot, ízt, mely Wekerletelepet egyedivé teszi. Ezek nem kellő tisztelettel és illeszkedni akarással történő megváltoztatása, ne adj isten eltüntetése pont ezt az egyediséget veszélyezteti. A ma látható pillanatfevétel telepünkről jól mutatja az elmúlt 110 év lenyomatát. Felismerhetjük benne a történelmi, politikai korok változását, a lakáshasználók cserélődésével együtt a társadalmi csoportok dominanciájának változását, a tulajdonviszonyokban való gyökeres változást. Sőt az is világosan kirajzolódik, hogy az idő előrehaladtával elődeink hogyan bántak értékeinkkel akár személyes tetteikkel, akár intézményesített formában az alkalmazott szabályok megfogalmazásában. Csak az utóbbi 30 évben kezdtünk arra ráébredni, hogy az a környezet, ami addig természetesnek tűnt, egyrészt valódi értéket képvisel, másrészt könnyen elveszhet.
A hatályos szabályozás, és annak elődje 2004 óta alapjaiban figyelembe veszi a fenti értékek védelmét, miközben szabályozott módon utat próbál engedni a jogos változtatási igényeknek. Ez azzal együtt is igaz, hogy nem lehet persze tökéletes egyetlen szabályozás sem. Mégis ezek alapján az önkormányzat, a műemléki szakemberek és a civilek együttműködése, és elsősorban a fogékony építtetők támogatása nyomán látható eredmények is születtek. De még nem elég! (52. kép)
Készült Nagy Attila, wekerlei építész előadásából, amely az I. Wekerlei Nyári Szabadegyetemen 2018. június 22-én hangzott el.
