a wekerlei ablakok és ajtók értékőrző megújítására
A wekerlei értékek méltó megőrzésére a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) 2009-ben egy több szálon futó akciótervet dolgozott ki. Ennek első lépéseként „A ház szeme” című projekt kerül megvalósításra, amelyhez a WTE mintegy 11 ezer euró összegű támogatást nyert el a Norvég Civil Támogatási Alapnál. A 2009 októberében elindult projekt a wekerlei ablakokhoz és lakásajtókhoz kapcsolódik, mivel ezek (főként az előbbiek) a homlokzati megjelenés kulcselemeiként az egységes wekerlei arculat alapvető hordozói.
A projekt fontos eleme az olyan lakásfelújítások építészeti és pénzügyi támogatása, ahol az építők – a helyi építészeti szabályozás felelős betartásával – hűen megőrzik nyílászáróiknál az eredeti wekerlei formavilágot. A WTE a Wekerlei Építész Klub segítségével elkészítette azokat a nyílászáró-gyártmánydokumentációkat, amelyek egyszerre felelnek meg az értékőrzés és a modern kor építészeti követelményeinek. A WTE olyan hozzáértő és előminősített asztalos cégeket is ajánl az építtetőknek, akik képesek a gyártmánydokumentációkat követő nyílászárók elkészítésére.
A projektet természetesen nem lehetne sikerre vinni a Kispesti Önkormányzat hathatós szakmai és anyagi együttműködése nélkül. Az Önkormányzat 2010 évre 10 millió forintos pályázati keretösszeget szavazott meg a gyártmánydokumentációknak megfelelő nyílászárókat kialakító wekerletelepi építtetők pénzügyi támogatására. Fontos tudnivaló, hogy az Önkormányzat csak a típustervek alapján készült tervdokumentációkon alapuló nyílászárók felújítására vagy cseréjére ad támogatást.
A pályázat részletei itt olvashatóak.
A gyártmánydokumentációk ingyenesen letölthetőek (csatolva megtalálhatóak pdf formátumban ennek a cikknek az alján), illetve a WTE irodájában a fénymásolási költség térítése ellenében kérhető majd másolat belőlük.
A projektben résztvevő szolgáltatók elérhetőek ide kattintva.
Fontos kapcsolódó linkek:
Ablak a világra – Wekerle, 2009. 1. szám
A ház szeme – Wekerle, 2009. 2. szám
http://wekerletelep.eu/wekerle_ujsag
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) ajánlása a wekerlei ablakok műszakilag megfelelő felújításához
http://www.ablakprofilok.hu
Ökotárs Alapítvány
http://www.okotars.hu
Norvég Civil Alap
http://www.norvegcivilalap.hu
Kárpátok Alapítvány
http://www.cfoundation.org/cf/web/branch_hu/index.jsp
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| KERETEK.pdf | 776.11 KB |
| SPALETTAK.pdf | 562.02 KB |
| CSOMOPONT.pdf | 816.67 KB |
| EUROPROFIL_ABLAK.pdf | 842.62 KB |
| ABLAKOK_Egyszarnyu.pdf | 1.82 MB |
| ABLAKOK_Ketszarnyu.pdf | 2.23 MB |
| ABLAKOK_Fekvo.pdf | 1017.53 KB |
| AJTOK.pdf | 2.1 MB |




































































































































