Wekerle Sándor

wekerle_sandor

(1848-1921)
miniszterelnök, pénzügyminiszter

Százhatvan évvel ezelőtt, 1848. november 15-én Móron született Wekerle Sándor. Családja Württembergből származott, ősei II. Józseftől kaptak nemességet és földbirtokot. Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérvárott, a cisztercitáknál végezte, kitűnő eredménnyel érettségizett, majd a budapesti egyetemen jogi és államtudományi tanulmányokat végzett. 1870-től a pénzügyminisztériumban hivatalnokoskodott, 1886-ban államtitkár lett, majd elnyerte a nagybányai választókerület mandátumát. 1889-től 1892-ig pénzügyminiszter és kereskedelmi miniszter volt. Az első Wekerle – kormány 1892-ben alakult meg. Wekerle volt az első polgári miniszterelnök, aki sok mindenben különbözött elődeitől. Nem szívesen járt díszmagyarban, sem bajuszt, sem szakállt nem viselt, és mai szemmel nézve régi osztrák üzletemberre, orvosra, vagy éppen hivatalnokra emlékeztette kortársait. Wekerle pénzügyi államtitkári bemutatkozásakor az egyik politikus kortársa egy „nagy hibát” fedezett fel:

„Jézus Mária, nincs bajusza… Még csak pehely sem.”

„Hiszen csak finánc!” – mondták erre támogatói, s mint valami csodabogár, egy kicsit ugyan „nem közülünk való”, mégis elfogadást nyert.

Mikszáth Kálmán így írt róla a Pesti Hírlapban:

”Fiatal ember, magas, tagbaszakadt, erőteljes termettel, még fogalmazónak is beillenék. Pirospozsgás arca friss, üde, emlékeztet I. Napóleonra, fekete szemei a fiatalság élénkségével égnek. Szép újdonatúj pepita nadrág van rajta, ami rögtön felkeltette Szalay Imre irigységét.”

Amikor az országgyűlés 1895 júniusában nem fogadta el a kötelező polgári házasságra vonatkozó törvényjavaslatot, Wekerle lemondott. Khuen Héderváry Károly azonban nem tudta megszervezni az új kormányt, ezért a király hamarosan újból Wekerlét bízta meg a kabinet megalakításával.

A második Wekerle – kormány 1906-tól 1910 elejéig működött. Akkor fogadta el a képviselő-testület az állami munkáslakások építéséről szóló törvénycikket, s el is kezdődött a kispesti állami munkástelep megépítése.

Az első polgári származású miniszterelnök 1910-től visszavonult a politikától. Cukorbetegsége egyre jobban elhatalmasodott rajta, mégis Károly király kérésére 1917. augusztus 23-ától 1918. október 31-éig vállalta harmadik kormányának megalakítását. A proletárdiktatúra idején börtönbe került, majd szanatóriumban őrizték. 1920-ban a Közművelődési Tanács, 1921-ben az Országos Pénzügyi Tanács elnökévé választották. 1921. augusztus 26-án halt meg, 73 éves korában. Wekerle a dualizmus korának azon racionális – ritka típusa, akit már a legcsekélyebb mértékben sem kötnek az előző korszakok, 1848 vagy a reformkor élményei, érzelmei. Hidegen, szakszerűen és elsősorban gazdasági megfontolások alapján nézi a dualista Monarchiát, benne a történelmi Magyarországot és elsősorban ezekből a megfontolásokból tartja szükségszerűnek a Habsburg-birodalom fenntartását. Mindenekelőtt a gazdasági fejlesztését, az állam korszerű gazdaságpolitikájának kialakítását tekinti fő feladatának. Wekerle munkásságának értékelői szerint ő volt az első magyar miniszterelnök, aki polgárként – vagyon és számottevő összeköttetés nélkül – saját tudásával és felkészültségével küzdötte fel magát e legmagasabb tisztségbe. Reálpolitikus volt, európai műveltséggel és látásmóddal. A demokratikus haladásért, a nemzeti célokért küzdött, s eredményesen lépett fel a korrupcióval szemben. Nagy népszerűségnek örvendett a középosztály és a munkásság körében.

6 comments on “Wekerle Sándor

  • Boros János azt mondja:

    Wekerle Sándor, a jolly joker

    Ő volt az első magyar politikus, aki nemesi cím és szakáll nélkül nyerte el a miniszterelnöki posztot. Viszonylag későn, 39 évesen, 1887-ben került egészen közel a politikához, és Tisza Kálmánhoz. Pénzügy-minisztériumi államtitkárként kezdett dolgozni, ami önmagában nem volt alkalmas arra, hogy felhívja magára, vagy képességeire a figyelmet. Ám a nevezetes valutareform, amelynek során az ország áttért az ezüstalapú valutáról az aranyalapúra, az ő nevéhez fűződik.
    Tiszteletlenség lenne részünkről, ha céltudatos karrierizmussal vádolnánk Wekerlét, aki tökéletesen alkalmazkodott a politikai elit értékrendjéhez. Miközben türelemmel várt következő miniszterelnökségi időszakára, szívesen igazgatta kicsiny földbirtokát. Vagy ha éppen nem ott tartózkodott, akkor a főrendiházi tagsággal járó közigazgatási bírósági elnöki székében ült.

    Első miniszterelnöksége idején erősen toleráns magatartást mutatott bizonyos esetekben, és bizonyos esetekben pedig nem. 1890-re a magyar ajkú lakosság létszáma nem érte el az ötven százalékot. Az egyre növekvő önállósulási törekvések a nemzetiségiek részéről állandósította ezt a problémát a századfordulós kormányok számára. Kijutott belőle bőven Wekerlének is, aki azonban kissé szembe ment a kor hivatalos, magyar álláspontjával. 1894 júniusában – sajtó útján elkövetett nemzetiségi izgatás címén – betiltották a Román Nemzeti Pártot. A sérelmek orvoslásával kapcsolatban a miniszterelnök ezt nyilatkozta a párizsi Figaro című lapnak: “Ha az apró, tunya, arrogáns és üres zsebű erdélyi hétszilvafás nemesek felhagynának nagyúri allűrjeikkel, és nem vetnék meg az oláh parasztokat, mint jobbágyokat, ami ellen különben lesz orvosság, már nagy lépést lehetett volna előre tenni.” Nem kellett Wekerlének emiatt a képviselőházban nagyon magyarázkodnia, csak egy kicsit: meg kellett nyilvánosan tagadnia nyilatkozatát. Az egyházpolitikai reformba már elődje, a Szapáry Gyula vezette kormány is belebukott. Ennek ellenére Wekerle is meghirdette ezt a célkitűzését, miszerint az államot és az egyházat szét kell választani. Ebben a kérdésben elsősorban Ferenc Józsefet kellett meggyőzni, aki beleegyezett a kormányprogramba, de csak hossza huzavona után hagyta jóvá az állami anyakönyvekről és a polgári házasságról szóló törvényjavaslatok országgyűlési beterjesztését.

    Az egyházpolitikai reform 1894-re egyértelműen kormányválsággá érett. Hiába tisztult meg a programot támogató Szabadelvű Párt az azt ellenző tagoktól, hiába fogadta el a képviselőház a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslatot, a főrendiház elvetette azt. Bécs ellenállása azonban azt eredményezte, hogy a közvélemény a kormány mögé állt. Azaz ha csak rövid ideig is, de egy táborba sodródtak a hatvanhetesek és a negyvennyolcasok. Csakhogy addigra nyilvánvalóvá vált az, miszerint akármi is lesz a törvényjavaslat sorsa – elfogadják-e azt, avagy nem – Wekerlének távoznia kell. Az udvar ugyanis nem nézte jó szemmel ezt a “liberális összefogást”. Így történhetett meg az, hogy a Wekerle-kormány nem abba bukott bele, hogy nem érte el célját, hanem abba, hogy végre tudta hajtani elképzelését, vagyis sikeres volt. 1894. december 9-én a király – a többi mellett – szentesítette a kötelező polgári házasságot. A miniszterelnök azonban nem sokáig élvezhette “vívmánya” sikerét. Nem sokkal később ugyanis, 1895. január 15-én Bánffy Dezső követte a miniszterelnöki bársonyszékben.

    1894. április 2.

  • Boros János azt mondja:

    1894. április 2.

    Kossuth Lajost eltemetik Budapesten

    Sem Ferenc József, sem a kormány nem járult hozzá, hogy a Torinóban, 1894. március 20.-án 92 éves korában elhunyt Kossuth Lajost az állam költségén temessék el, mert ez nem volt összeegyeztethető a dualizmussal, s főként Ferenc József érzékenységével. De azért Wekerle Sándor miniszterelnök titokban támogatta a fővárost a temetés megrendezésében. A székesfőváros hivatali szünnappá nyilvánította a szertartás napját, s Kossuthot, mint díszpolgárát saját költségén temette el. A halottas vonat március 28.-án indult el Torinóból, és március 30.-án érkezett meg Budapestre, a Nyugati pályaudvarra. A tömegek órák hosszat tartó várakozás után a Nemzeti Múzeumban felravatalozott koporsó előtt róhatták le kegyeletüket. A nagy szertartás április 1-jén reggel Sárkány Sámuel evangélikus püspök imájával és beszédével kezdődött. Az országgyűlés nevében Jókai Mór, a fővároséban Gerlóczy Károly alpolgármester búcsúzott. A temetőben, ahová csak a gyászkíséret mehetett be, a volt honvédek, a Függetlenségi Párt, a Nemzeti Párt és az egyetemi hallgatók szónokai vettek végső búcsút a nemzet nagy halottjától.
    ________________________________________

  • Sági Zenina azt mondja:

    hogy ő volt az első szakáll nélküli miniszterelnök! 😀

  • Boros János azt mondja:

    Wekerle Sándor, a jolly joker

    Ő volt az első magyar politikus, aki nemesi cím és szakáll nélkül nyerte el a miniszterelnöki posztot. Viszonylag későn, 39 évesen, 1887-ben került egészen közel a politikához, és Tisza Kálmánhoz. Pénzügy-minisztériumi államtitkárként kezdett dolgozni, ami önmagában nem volt alkalmas arra, hogy felhívja magára, vagy képességeire a figyelmet. Ám a nevezetes valutareform, amelynek során az ország áttért az ezüstalapú valutáról az aranyalapúra, az ő nevéhez fűződik.
    Tiszteletlenség lenne részünkről, ha céltudatos karrierizmussal vádolnánk Wekerlét, aki tökéletesen alkalmazkodott a politikai elit értékrendjéhez. Miközben türelemmel várt következő miniszterelnökségi időszakára, szívesen igazgatta kicsiny földbirtokát. Vagy ha éppen nem ott tartózkodott, akkor a főrendiházi tagsággal járó közigazgatási bírósági elnöki székében ült.

    Első miniszterelnöksége idején erősen toleráns magatartást mutatott bizonyos esetekben, és bizonyos esetekben pedig nem. 1890-re a magyar ajkú lakosság létszáma nem érte el az ötven százalékot. Az egyre növekvő önállósulási törekvések a nemzetiségiek részéről állandósította ezt a problémát a századfordulós kormányok számára. Kijutott belőle bőven Wekerlének is, aki azonban kissé szembe ment a kor hivatalos, magyar álláspontjával. 1894 júniusában – sajtó útján elkövetett nemzetiségi izgatás címén – betiltották a Román Nemzeti Pártot. A sérelmek orvoslásával kapcsolatban a miniszterelnök ezt nyilatkozta a párizsi Figaro című lapnak: “Ha az apró, tunya, arrogáns és üres zsebű erdélyi hétszilvafás nemesek felhagynának nagyúri allűrjeikkel, és nem vetnék meg az oláh parasztokat, mint jobbágyokat, ami ellen különben lesz orvosság, már nagy lépést lehetett volna előre tenni.” Nem kellett Wekerlének emiatt a képviselőházban nagyon magyarázkodnia, csak egy kicsit: meg kellett nyilvánosan tagadnia nyilatkozatát. Az egyházpolitikai reformba már elődje, a Szapáry Gyula vezette kormány is belebukott. Ennek ellenére Wekerle is meghirdette ezt a célkitűzését, miszerint az államot és az egyházat szét kell választani. Ebben a kérdésben elsősorban Ferenc Józsefet kellett meggyőzni, aki beleegyezett a kormányprogramba, de csak hossza huzavona után hagyta jóvá az állami anyakönyvekről és a polgári házasságról szóló törvényjavaslatok országgyűlési beterjesztését.

    Az egyházpolitikai reform 1894-re egyértelműen kormányválsággá érett. Hiába tisztult meg a programot támogató Szabadelvű Párt az azt ellenző tagoktól, hiába fogadta el a képviselőház a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslatot, a főrendiház elvetette azt. Bécs ellenállása azonban azt eredményezte, hogy a közvélemény a kormány mögé állt. Azaz ha csak rövid ideig is, de egy táborba sodródtak a hatvanhetesek és a negyvennyolcasok. Csakhogy addigra nyilvánvalóvá vált az, miszerint akármi is lesz a törvényjavaslat sorsa – elfogadják-e azt, avagy nem – Wekerlének távoznia kell. Az udvar ugyanis nem nézte jó szemmel ezt a “liberális összefogást”. Így történhetett meg az, hogy a Wekerle-kormány nem abba bukott bele, hogy nem érte el célját, hanem abba, hogy végre tudta hajtani elképzelését, vagyis sikeres volt. 1894. december 9-én a király – a többi mellett – szentesítette a kötelező polgári házasságot. A miniszterelnök azonban nem sokáig élvezhette “vívmánya” sikerét. Nem sokkal később ugyanis, 1895. január 15-én Bánffy Dezső követte a miniszterelnöki bársonyszékben.

    1894. április 2.

  • Boros János azt mondja:

    1894. április 2.

    Kossuth Lajost eltemetik Budapesten

    Sem Ferenc József, sem a kormány nem járult hozzá, hogy a Torinóban, 1894. március 20.-án 92 éves korában elhunyt Kossuth Lajost az állam költségén temessék el, mert ez nem volt összeegyeztethető a dualizmussal, s főként Ferenc József érzékenységével. De azért Wekerle Sándor miniszterelnök titokban támogatta a fővárost a temetés megrendezésében. A székesfőváros hivatali szünnappá nyilvánította a szertartás napját, s Kossuthot, mint díszpolgárát saját költségén temette el. A halottas vonat március 28.-án indult el Torinóból, és március 30.-án érkezett meg Budapestre, a Nyugati pályaudvarra. A tömegek órák hosszat tartó várakozás után a Nemzeti Múzeumban felravatalozott koporsó előtt róhatták le kegyeletüket. A nagy szertartás április 1-jén reggel Sárkány Sámuel evangélikus püspök imájával és beszédével kezdődött. Az országgyűlés nevében Jókai Mór, a fővároséban Gerlóczy Károly alpolgármester búcsúzott. A temetőben, ahová csak a gyászkíséret mehetett be, a volt honvédek, a Függetlenségi Párt, a Nemzeti Párt és az egyetemi hallgatók szónokai vettek végső búcsút a nemzet nagy halottjától.
    ________________________________________

  • Sági Zenina azt mondja:

    hogy ő volt az első szakáll nélküli miniszterelnök! 😀

Vélemény, hozzászólás?