A fehér vadgesztenye

(Aesculus hippocastanum)

vadgesztenye

Gyermekkor. Azt hiszem ez jutna eszembe elsőként ha e cikk alanyát, a mindenki által jól ismert vadgesztenyefát egy szóban kéne jellemeznem. És valószínűleg ezzel nem lennék egyedül, hiszen e cikk olvasói között aligha akadnak olyanok, akiknek a vadgesztenye fa levele vagy magja láttán ne jutna eszükbe a gyermekkoruk.

Óvodásként és a kisiskolásként számomra kevés rosszabb hír volt a nyár végénél, de az ősz beköszönte azért járt kellemesebb következményekkel is. Ezek egyike volt a vadgesztenye érése. Ilyenkor mindig akadt egy-egy technika óra melyen gesztenyefigurákat készítettünk. Ennek keretében az egész osztály kivonult gesztenyét gyűjteni az iskolától két sarokra lévő Géza utcába, melyet teljes hosszában ezen fák öveznek. A mindenki által jól ismert barnás színű vadgesztenyeszem valójában a növény magja, melyet szúrós húsos termésfal övez. A megérett termés fala hosszában fölhasad és előbukkan belőle a jellegzetes mag. A gyűjtés során mindenkinek az volt a célja, hogy minél nagyobb és fényesebb gesztenyemagot találjon. Ehhez a legjobb módszer az volt ha még egészben leesett terméseket gyűjtöttünk, melyekből még nem esett ki a mag. Különös szerencse volt, ha olykor valaki olyan termést talált melyben két mag volt, ezek ugyanis az egyik fele nem gömbölyű, hanem lapos, így a belőle készült gesztenyefigura nem dőlt el, hanem megállt a saját lábán. A zsákmánnyal megrakva aztán visszatértünk az iskolába, ahol előkerültek a fúrók és a régi gyufaszálak. Emlékszem számtalan állatfigurát készítettünk, de ezek közül messze a legnagyobb népszerűségnek a gesztenyéből készült krampusz örvendett. Ekkor azok is jól jártak, akik egészen apró szemeket találtak, hiszen tökéletesek voltak a krampusz kezéhez.

A vadgesztenye magja az ehető szelídgesztenyéétől (Castanea sativa) eltérően mérgező, így fogyasztása senkinek sem ajánlott. A két faj egyébként nem áll közeli rokonságban egymással, míg a szelídgesztenye leginkább a tölgyekhez és a bükköz áll közel, addig a vadgesztenye inkább a juharfákkal rokonítható. A hasonló elnevezést magjaik hasonlóságának köszönhetik, ugyanis mindkét faj magjának héja kemény, sötétbarna színű és fényes felületű. Formájuk azonban különbözik, a vadgesztenye magja ugyanis gömbölyded és egy nagyméretű világos köldökfolt található rajta, ezzel szemben a szelídgesztenye magjának egyik vége hegyes csúcsba fut ki és világos folt sincs rajta.

A magja mellett a vadgesztenye levele is rendkívül jellegzetes, nincs az a gyermek, mely ne ismerné fel azonnal. A (találóan elnevezett) tenyeresen összetett levélen 5-9 levélke foglal helyet mégpedig valóban az emberi kéz ujjaihoz hasonlatos elrendeződésben. A levélkék már önmagukban is tekintélyes méretűek, de az egész levél olyan széles lehet, hogy ténylegesen befedhetik egy felnőtt ember fejét is. Ez utóbbinál valóban olyan érzése van az embernek mintha egy hatalmas kéz nyugodna a fején.

Leveléhez hasonlóan a vadgesztenye virágzata is méretes. A viszonylag apró, fehér színű virágok nagyméretű fürtökben (nevezik bugának és bogas fürtnek is) állnak a hajtások végén. A virágzás ideje április május, és ennek során a virágok színe is változik. Kezdetben ugyanis az amúgy döntően fehér szirmok töve sárgás színű, mely az idő teltével pirosasba fordul.

A vadgesztenye kérge szintén jellegzetes. A fiatalon sima, szürkés kéreg idővel sötétszürkévé és durva felületűvé válik, mely több ponton tetőcserépszerűen be is hasadozik.

A vadgesztenyével kapcsolatban sajnos szólni kell egy kártevőről is, mely a hazai állományt jelentősen megtizedelte a ’90-es évek óta. Ez nem más mint az aprócska vadgesztenyelevél-aknázómoly (Cameraria ochridella), melynek hernyói a vadgesztenyefa leveliben élősködnek. A hernyók a levelek belső szöveteit fogyasztják, így annak felszínére sosem jönnek ki. Külsőre a levélen vörös és sárga foltokat láthatunk, melyek követik a hernyók rágási irányát. A fertőzés hatására a fák jóval hamarabb lehullajtják lombjukat mint azt várni lehetne, s ez idővel pusztulásukhoz vezet. Az aknázómolynak viszonylag kevés természetes ellensége van, a lehullott levelek komposztálásának újabban örvendetesen elterjedt szokása pedig kifejezetten kedvez a terjedésének. Az egyetlen biztos módszer ennek megakadályozására az, ha a fertőzött fák lehulló lombját gyorsan elégetjük, illetve ha a komposztba került levelekre megfelelő mennyiségű földet helyezünk, s így elpusztítjuk a benne fejlődő kártevőket.

Sajnos ez a probléma Wekerlét sem kerülte el, magam is többször láttam fertőzött levelű vadgesztenyéket, igaz a Telepen még így is szép számmal találhatók vadgesztenyefák. Több utcában sorfaként ültették őket, melyeket teljes pompájukban ma is megcsodálhatunk például a Géza utcában, vagy részben a Madách utcában. Vigyázzunk hát rájuk, hogy még sokáig megmaradjanak, és bőségesen teremjenek, a gyerekek legnagyobb örömére!

Takáts Szabolcs

Képek és további információk a vadgesztenyéhez:

Wikipédia

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Vadgesztenyelevél-aknázómoly

Vélemény, hozzászólás?