A madarak vonulásáról

A világ számos pontjához hasonlóan, hazánkban is minden évben megfigyelhetjük, hogy a madarak jelentős része ősszel eltűnik, és csak tavasszal kerül elő ismét. De vajon hová tűnhetnek? Ma már mindenki azonnal rávágja, hogy délebbre vonulnak. Ugyan ki nem hallotta a gólyák és a fecskék hosszú vándorútjáról szóló meséket?! Ez ma számunkra már természetes dolog, így annál meglepőbb az a tény, hogy ez a kérdés okozta az egyik legnagyobb fejfájást a régebbi korok tudósai számára.

Időről-időre furcsábbnál furcsább elméletek láttak napvilágot. Voltak, akik azt feltételezték, hogy téli álmot alszanak, mások szerint egyes madarak télire átalakultak valamilyen más fajta madárrá, de a valódi magyarázat igen sokáig váratott magára. Ahogy múltak az évek, egyre több és több olyan madarat találtak, amelyeken meglátszott, hogy valamilyen távoli területen járhattak. Ezeknek bizarr példái az olyan gólyák és ludak, amelyekben afrikai bennszülöttektől származó nyílhegyeket találtak. Ezen – akkor meglepő – felfedezések hatására az emberekben egyre inkább gyökeret vert az a gondolat, hogy mi van, ha valamilyen melegebb éghajlaton töltik tollas barátaink a telet. Az igazi áttörést végül a madarak rendszeres gyűrűzése és visszafogása hozta meg. Hála a rendszeres megfigyeléseknek, és a műholdas nyomonkövetésnek, mára már a fajok telelőhelyeit és vonulásuk pontos útvonalait is ismerjük.

Miért vándorolnak? A madarakat elsősorban nem a hideg kényszeríti a vonulásra, hanem az egyre szűkösebbé váló táplálékforrások. Télen a rovarok elbújnak, a tavak befagynak, a magokat pedig befedi a hó, így többségük egyszerűen nem képes elegendő élelemhez jutni. Az a kevés ehető dolog, amit télen találni, éppen csak arra elég, hogy a nem vonuló madaraknak táplálékul szolgáljon. Ha az áttelelés egyenlő az éhezéssel, miért nem költözik el az összes madár? – tehetjük fel a kérdést, joggal. Tényleg, ez kicsit furcsa, hiszen, – mint látjuk – a vonulás sok előnnyel szolgál. Ám – mint mindennek a természetben, – ennek is nagy az ára. Meglepő, de pont a legkisebb madarak (pl.: cinkék, pintyek) azok, amelyek nem, vagy csak részben vonulnak. Ennek az az oka, hogy a kis test nem tud elég zsiradékot felhalmozni ahhoz, hogy kibírjon egy ekkora utazást. Ezért veszélyes abbahagyni télen az etetést, mert ha már rászoktak a madárkák a rendszeres táplálékforrásra, nehezen találnak maguknak újat, s így könnyen éhen pusztulhatnak. A harkályok is áttelelnek, mert ők télen ugyanúgy találnak a fák kérge alatt rovarbábokat, mint más évszakokban, így nincs értelme kitenni magukat a hosszú utazás veszélyeinek és az azzal járó energiaveszteségnek. Ragadozó madarakkal is találkozhatunk szépszámmal, hiszen a pockok és egerek sem alszanak téli álmot, így van mire vadászniuk.

A vízimadarak nagy része csak részben vonul el, legtöbbjük csak a mediterrán térségig repül, de vannak olyanok is, amelyek csak a legközelebbi be nem fagyott vízfelülethez vándorolnak. Ennek fényében érdemes telente ellátogatni néhányszor olyan tavakhoz vagy folyókhoz, melyeken nincs jég. Itt rengeteg különféle vízimadárral találkozhatunk. Ha pedig kormoránokat akarunk látni, elég csak egy rövid sétát tenni a pesti Duna parton. Az egyik legismertebb vándormadár, a fecske igen nagy távolságokat tesz meg. Számukra létkérdés a vonulás, mert télen nincsenek repülő rovarok, így kénytelenek a trópusokig utazni.

A vonulás a madár számára, óriási kihívás. Amellett, hogy számtalan veszély les rájuk, szembe kell nézniük az éhezéssel is, hiszen nagy részük semmit sem eszik az utazás alatt.

Az útvonal minden fajnál változó. Az európai madarak nagy része Afrikában tölti a telet. Az első nagy akadály a Földközi-tenger, melynek átrepülésénél általában háromféle folyosót használnak. Ez a három folyosó az Ibériai- és az Appennini-félsziget valamint a Boszporusz. Sok madár megelégszik ennyivel, és nem repül délebbre Afrika északi partvidékénél. Azoknak viszont, akik a trópusokra igyekeznek, újabb akadállyal kell megküzdeniük, a Szaharával. A Szaharát általában egyhuzamban repülik át. A vonulás súlyos kockázata, hogy az Európában fokozottan védett madarakat, más országokban tömegesen vadásszák. Ez ellen tehetetlenek a természetvédők. Magyarországra is érkeznek északról vonuló madarak. Az ott élők számára a mi telünk sokkal enyhébb. A telente – a Kós Károly téren nagy számban – látható varjak sem a mieink, hanem északról jött vendégek. Meglepő módon a Wekerle-telep madárvilága télen sokkal változatosabb, mint nyáron. A meleg városi levegő és a könnyebb táplálékszerzés sok vendéget idevonz. Ezen vendégek egy része más országokból jött. A többiek, hazánk fiai csak a tél zordsága elől keresnek itt, nálunk menedéket.

Rendszeresen találkozni ilyenkor kék cinegékkel, meggyvágókkal, fenyőrigókkal, vörösbegyekkel és varjakkal. A ritkább vendégek közé tartozik a sárgafejű királyka, az erdei fülesbagoly és a csonttollú. Egy téli napon, amikor éppen nincs semmi dolgunk, érdemes sétálgatni egy kicsit az utcán, és akár egész közelről láthatunk olyan madarakat, melyekkel más évszakokban nem találkozhatunk. Ha pedig sétálni sincs időnk, elég csak egy kis zsiradékot, vagy pár marék magot szórni az ablakpárkányra és akár a szobából is csodálhatjuk ezeket az apró csivitelő jószágokat.

Vissza a madarakhoz! vagy Vissza az élővilág menüpontba!

Vélemény, hozzászólás?