Kertváros-építési mozgalom

fgchm_smallerA kertváros-építési mozgalom (Garden City Movement) elindulása az angol Ebenezer Howard nevéhez fűződik. Bár nem ő volt az első, aki kertvárosias települést hozott létre, az új szemléletű, tudatos várostervezés alapjait Howard fektette le. A XIX. század végét jellemző nagymértékű iparosodás, a zsúfolt, rossz levegőjű ipari városok kialakulása idején elméletével a nagyvárosi élet problémáira próbált megoldást találni. Az ideális várost szabályos kör alakúnak képzelte el, széles utakkal és a közösségi intézményeknek otthont adó parkosított központtal. A belső zöld gyűrűben iskolák, templomok, rekreációs területek kapnak helyet, a sugárutakra és körutakra szervezodött lakóépületek pedig kiskertekkel egészülnek ki. A legkülso gyurut ipari létesítmények és üzletek alkotják, amelyek a legrövidebb úton kapcsolódnak a vasúti hálózathoz. Koncepciója szerint a kertváros önfenntartó, ötvözi a nagyvárosi és a vidéki élet elonyeit, sot egyfajta közösségi kategóriát képvisel. Howard fontos célként fogalmazta meg a természeti környezet és az épületek kapcsolatát is. A kertvárosi gondolat továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására Howard 1899-ben alapította meg a Kertvárosi Egyesületet (Garden City Association), majd e folyamat eredményeként született meg az elso kertváros, Letchworth London közelében. A kertvárosok számtalan példájával találkozhatunk ma is, de többségük a Howard által megálmodott egyéb funkciók nélkül, afféle alvóvárosként muködik. 

KÜLFÖLDI PÉLDÁK:

Bedford Park, London, Egyesült Királyság (The Bedford Park Society)
Port Sunlight, Egyesült Királyság (Port Sunlight Village Community)
Hampstead, London, Egyesült Királyság (Hampstead Garden Suburb Residents Association )
Letchworth (Letchworth város honlapja)
Brentham, London, Egyesült Királyság (Brentham Heritage Society)
Welwyn Garden City, Egyesült Királyság (Welwyn Garden City Society, Welwyn Garden Heritage)
New Earswick, Egyesült Királyság ( Ezen a linken angol nyelvu ismerteto olvasható pdf formátumban.)
Bournville, Birmingham, Egyesült Királyság ( The Bournville Community)
Humberstone, Leicester, Egyesült Királyság ( Leicester City Council)
Hellerau, Drezda, Németország (Hellerau Bürgerverein)
Bottrop-Welheim, Németország (Bottrop-Welheim nem hivatalos német nyelvu honlapja)
Bergmannsplatz, Duisburg-Neumühl, Németország (Route Industriekultur)
//www.panoramio.com/photo/1043784 Margaretenhöhe, Essen, Németország
Radburn, New Jersey, Amerikai Egyesült Államok (The Radburn Association, Radburn Citizens’ Association )

HAZAI PÉLDÁK:

Wekerletelep, Budapest XIX.
Dunakeszi Gyártelep
Gyor-Gyárváros (Együtt Gyárvárosért Egyesület, Gyárvárosiak Baráti Köre Egyesület)
Óbudai gázgyár munkás- és tisztviselo telepe, Budapest III.
Százados úti muvésztelep, Budapest VIII. (Százados Úti Muvésztelep Egyesület)
Rákospalotai MÁV-telep, Budapest XV. (MÁV Telep Baráti Köre Közhasznú Egyesület)
GANZ-MÁVAG munkás- és tisztviselo telep, Budapest VIII.
Diósgyor-vasgyári kolónia, Miskolc
Salgótarjáni Vasmu tisztviselo- és munkástelepe
Velence-telep, Ózd
Albertfalvai tisztviselo és munkástelep, Budapest XI.

 

Vélemény, hozzászólás?