Téli sózás

Kezdőlap Fórumok Fórum Zöld Hajtás Téli sózás

Ennek a témakörnek tartalma 14 hozzászólás, 0 résztvevő. Utolsó frissítés:  sziporka1974 9 év, 3 hónap telt el.

15 bejegyzés megtekintése - 1-15 / 15
  • Szerző
    Üzenetek
  • #8524

    Kóczán Éva
    Felhasználó

    Téli sózás

    #8525

    Kóczán Éva
    Felhasználó

    Úgy tudom, hogy 2010 őszétől tilos a járdákat sóval szórni. Erről van valami konkrét tájékoztatás, hivatalos leírás, alternatíva ajánlás? Szerintem érdemes lenne erről beszélni, örülök az iránynak, mert a tömény só nem tesz jót semminek (állatok, növények… és semminek).

    #8526

    Sági Zenina
    Kulcsmester

    A következő télen már tilos lesz konyhasót használni a parkok, terek és járdák csúszásmentesítésére egy tavalyelőtti kormányrendelet szerint. Ezzel a fákat és egyéb növényeket akarják védeni, az úttesteket ugyanakkor továbbra is lehet majd sózni.

    A kormány 2008-ban hozott rendeletet – 346/2008. (XII. 30.) számmal – a fás szárú növények védelméről, amely 2010 szeptember 1-én lép életbe, azonban lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy a rendeletet korábban hatályba léptessék.

    Ebben van egy bekezdés, amely arról rendelkezik, hogy a járdákat tilos sóval síkosságmentesíteni. A rendeletet teljes terjedelmében a Magyar Közlöny 191. száma tartalmazza.

    A jogszabály előkészítésében a civil zöldszervezetek is részt vettek. A környezetvédők nem véletlenül hadakoznak hosszú idő óta a só ellen, az valóban óriási károkat okoz a növényekben, s nemcsak a fiatalokban, hanem az idősebb fákban is. A só közismerten tönkreteszi a cipőt, károsítja az autók gumiját, alvázát, a kerékpárgumit, idővel „megeszi\” az aszfaltot, a betont is, és nem tesz jót mondjuk a kutyák mancsának sem. Nem véletlen, hogy a hidak sikosságmentesítésére, már most is csak kőzúzalékot használnak.

    Só helyett használható homok, sóder, hamu, a természetesen lebomló faforgács vagy a gránitkőzúzalék is. Vannak, legalábbis „feltalálói szinten\” olyan anyagok, amelyek helyettesítik a sót (a praktikus, ám mindenki által utált, büdös vinaszról most ne beszéljünk). A zeolitőrlemény természetes ásványi anyag, kis mennyiségű kálcium-kloriddal (tehát nem konyhasóval) keverve jó hatásfokú olvasztásra és visszafagyás ellen is. Ráadásul nem károsítja, sőt, táplálja a növényeket. Igaz, ha kapható, a só árának duplájába kerül. Létezik egy Peridox (BAV) nevű, folyékony tartós jégmentesítő, amiből 30–40 millilitert kell kipermetezni négyzetméterenként. Magyar találmány a Transheat nevű folyékony szer, amelynek hóval érintkezve –28 fok lehet a fagyáspontja. Használnak néhol nitrogénalapú folyékony szert, oldott műtrágyát.

    Fontos felhívni a figyelmet a rendelet jövőbeli betarására, ugyanis 2010 január 1-től életbe lépett az a kormányrendelet, amely tartalmazza a fás szárú növények védelmi szabályainak megsértése esetén kiszabható pénzbírság összegét, ami akár százezer forint is lehet.

    Forrás: MTI és kisalföld.hu
    http://wekerletelep.hu/node/648

    Esetleg, ha volna kedved és időd megkérdezni az önkormányzatot (városüzemeltetés vagy Zöld Program Iroda?), akkor azt nagyon megköszönnénk…

    #8527

    Kóczán Éva
    Felhasználó

    Írtam nekik, várom a választ.

    #8528

    Kóczán Éva
    Felhasználó

    forrás: kispest.hu

    Síkosságmentesítés Kispesten
    Beköszöntött a tél magával hozva a havat és a jegesedést: csúszós járdákat és úttesteket. Az utak és járdák a ráfagyott csapadék, letaposott hó miatt „korcsolyapályává” válnak, és komoly veszélyforrást jelentenek a gyalogosan közlekedők számára, ezért fontos, hogy hó- és jégmentesítésükről mindenki gondoskodjon. A szórásra bomló szerves anyagot nem tartalmazó szóróanyagot (fűrészpor, homok, kis szemcséjű salak) kell használni.

    A szóróanyag beszerzéséről a tisztántartásra kötelezett köteles gondoskodni. 2010. szeptember 1-jétől sót és egyéb környezetszennyező szóróanyagot tilos használni! Kispesten a burkolt utak, közjárdák megtisztítását az FKF Zrt. végzi. A megállóhelyek takarításáért az azokat üzemeltető közlekedési vállalatok (BKV, Volán) felelősek. A kerület kezelésében lévő közterületi járdák (parkokban, tereken, sétányokon átvezető gyalogjárdák) tisztításáról a kispesti önkormányzat megbízásából a KÖZPARK Nonprofit Kft. gondoskodik.

    Az ingatlanok előtti járda megtisztítása az ingatlan tulajdonosának (kezelőjének, használójának, bérlőjének) feladata. A síkosságmentesítést szükség szerint – akár naponta több alkalommal is – el kell végezni, hiszen egy-egy balesetből adódó kártérítés az ingatlan tulajdonosát vagy adott esetben a társasház lakóközösségét együttesen terheli.

    Az önkormányzatnak a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről és a településrész tisztaságáról szóló 24/2004. (V. 18.) számú rendelete II. fejezetének Köztisztasági rendelkezések, a közterületek fenntartása, kezelése 3. § (2) bekezdése kimondja:

    „Az ingatlan tulajdonosa, használója köteles gondoskodni:
    a) az ingatlan előtti járda, (járda hiányában egy méter széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület)
    b) a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgyai, továbbá
    c) tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület tisztán tartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról.
    d) a hó eltakarításáról, a járdaszakasz síkosságmentesítéséről. Ennek során ügyelni kell arra, hogy a járda és az útburkolat ne rongálódjék meg, továbbá a terepszint változatlan maradjon.

    (9) Az épület tulajdonosa, használója köteles gondoskodni az épület közterülettel határos, közterület felé eső tetőzetéről a hó és jég letisztításáról olyan időszakban, amikor a forgalmat nem zavarja. A tisztítás tartamára a járdát el kell zárni és a járókelőket alkalmas módon figyelmeztetni kell az elhaladás veszélyére.

    (10) Az ónos esőtől, jégtől, hótól síkossá vált járdát (járdaszakaszt, gyalogjárdát, lépcsőt) a szükségeshez mérten naponta többször is le kell takarítani, vagy szórással csúszásmentesíteni. A szórásra bomló szerves anyagot nem tartalmazó szóróanyagot (fűrészpor, homok, kis szemcséjű salak) kell használni. A szóróanyag beszerzéséről a tisztításra kötelezett köteles gondoskodni. Környezetszennyező szóróanyagot használni tilos.”

    Kérjük, hogy a fentiek értelmében mind maguk, mind lakótársaik, családtagjaik testi épsége megóvása érdekében az ingatlanok előtti járdákon, közlekedő utakon végezzék el a szükséges hó- és síkosságmentesítést.

    Kispest Önkormányzata

    \”A szórásra bomló szerves anyagot nem tartalmazó szóróanyagot (fűrészpor, homok, kis szemcséjű salak) kell használni.\”
    – ez nagyon jó, de nem lesz valami projekt, akció, amivel könnyen mindenki számára elérhetővé válik?

    #8529

    Sági Zenina
    Kulcsmester

    Köszi!
    A kérdés tényleg jó. Honnan lehet jó áron, nem túl messziről beszerezni…

    #8530

    Kóczán Éva
    Felhasználó

    Zöldprogram Iroda válasza:

    \”2010 szeptember 1.-től a Kormány 346/2008.(XII.30.) Kormányrendelete – a fás szárú növények védelméről – alapján tilos a járdákat sóval szórni. \”Belterületi közterületen – a közúti forgalom számára igénybe vett tetrületen (úttest) kivételével – a síkosság-mentesítésre olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növény egészségét nem veszélyezteti.\”

    A síkosságmentesítéssel kapcsolatos felhívásunk 2010.11.28.-óta látható a kispest.hu oldalon, valamint a mai napon megjelent Kispest újságban is olvasható.

    A felhívásokban szereplő síkosságmentesítő anyagokon kívül (fűrészpor, homok, kis szemcséjű salak), az Fkf Zrt.által ajánlott és forgalmazott anyagokat is lehet használni a járdák szórására.
    Az Fkf Zrt által forgalmazott anyagokat az általuk üzemeltetett hulladékudvarokban, illetve a központjukban az ügyfélszolgálaton (Bp.VIII.ker.Alföldi u.7.) lehet beszerezni.

    1. útkáli szórósó 10 kg. 1130 Ft.
    2. kálcium klorid pehely 5 kg. 1560 Ft.
    3. kvarchomok 20 kg. 760 Ft.\”

    #8531

    Sági Zenina
    Kulcsmester

    Köszönjük az infot!!!

    #8532

    Hajnalka
    Résztvevő

    Múlt héten jártam az Obiban, hogy vegyünk valamit a járdára, ha már egyszer így havazik. Na, láttam ott normál sót, útszórósót meg bio útszóró sót (70% CaCl, ami emlékeim szerint \”A só\”) különféle kiszerelésben. Valahogy nem tetszett az ötlet. Aztán macskaalom mellett döntöttem, azt hiszem, 5 kg volt kb 400 Ft. Azt írták rá, hogy használatot (t.i. macska általi) követően kiváló talajjavító, ezzel meg is nyugodtam. Azóta láttam más porta előtt is ilyet felszórva. Szemcsés, csúszásgátló, és nem öli ki a fűt-fát.

    Van valakinek hosszú távú tapasztalata vele?

    #8533

    Sági Zenina
    Kulcsmester

    Király ötlet. Kipróbáljuk!

    #8534

    Sági Zenina
    Kulcsmester

    Tisztelt Társasházak, Közös Képviselők, Gondnokok!

    A 2010. szeptember 1.-jén hatályba lépett A fás szárú növények védelmének szabályairól szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése alapján belterületi közterületen – a közúti forgalom számára igénybe vett terület (úttest) kivételével – a síkosság-mentesítésre 2010. szeptember 1.-jét*l olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növény egészségét nem veszélyezteti.

    A síkosságmentesítésre felhasználható (javasolt) környezetbarát anyagok:
    1. Zeolit
    A zeolitról általánosságban:
    A zeolit egy, a természetben előforduló környezetbarát ásványi anyag, amely kitűnő síkosságmentesítő, és kifejezetten előnyös a talajba szivárogva, ugyanis javítja a növény nyomelemekkel való ellátását a só pusztító tulajdonságaival szemben.
    A zeolit felhasználása nem korlátozódik csak a síkosságmentesítésre, több helyen hasznosítják, például kerti tavak szűréséhez; az iparban vízlágyításhoz, szagelszívó anyagok gyártásához; a mezőgazdaságban műtrágyaként; állattenyésztésnél takarmányozási adalékanyagként.

    A zeolitnak több fajtája létezik:
    A/ Csúszásgátló zeolit
    A csúszásgátló zeolit, 0-5mm nagyságú, 100% tisztaságú, nem tartalmaz sót, illetve egyéb kémiai segédanyagot. Környezet- és háziállatbarát.
    Elnevezését (forró kő) a görög formi (zeo) igéből és kő (lithosz) főnévből kapta. Így már a neve is utal azon különleges kémiai tulajdonságára, amely által a havas, jeges felületre szórt zeolit vizet vesz fel a környezetéből, közben hőt ad le, így tulajdonképpen önmagát a jégbe olvasztva megkapaszkodik, és érdes, csúszásmentes felületet biztosít.
    Alkalmazható járdák, lépcsők, úttestek, garázsbeállók síkosságmentesítésére. A javasolt kijuttatandó mennyiség 100 g/m2, amelyet a síkos felületre kell szórni.

    B/ Kálcium-kloridos-zeolit (Kalcium-kloriddal kezelt zeolit)
    Járdára, lépcsőre, úttestre, garázsbeállóra szórva biztonságossá teszi a közlekedést.
    Alkalmazásának előnyei:
    1. A kalcium kloriddal átitatott zeolit 3-4-szer hatékonyabb olvasztó hatással rendelkezik, mint az útszóró só. A jégréteget hatékonyan olvasztja és a CaCl2 oldott állapotban sokkal környezetbarátabb, lényegesen kevésbé káros a növényekre.
    2. A Kalcium vízben történő oldódása hőfelszabadulással jár (erősen exoterm folyamat). Ennek következtében a CaCl2 -os ásványszemcsék -30 0C-ig képesek maguk körül megolvasztania jeget, aminek következtében azok beékelődnek a jégrétegbe nagymértékben fokozva a súrlódást.
    3.Kíméli a betonfelületeket, díszburkolatokat.
    4. Járdára, közútra, garázs-beállóra stb. szórva balesetmentessé teszi a közlekedést, gyalogosan, autóval egyaránt.
    5. Tavasszal a zeolitszemcsék a növények köré seperve vitalitást fokozó, zöldítő, terméshozam-növelő hatásúak.
    6. A talaj nyomelem-ellátottságát, vízháztartását javítja, biztosítja a talajbaktériumok előnyös életkörülményeit.
    7. Kedvezően befolyásolja a talaj fizikai tulajdonságait.
    8. A könnyű, porózus zeolitszemcsék gépi kiszóráskor nem okoznak sérülést a járműveken.
    9. Azokon a területeken történő felhasználását is javasoljuk, ahol pl. a Magnézium kloridot tartalmazó síkosságmentesítő anyagok használata elektromos szigetelők esetében megnövelhetik az elektromos átütés veszélyét, rövidzárlatot okozhatnak vagy az elektromos pólusokat korrodálhatják.

    Csomagolás módja: PP zsák;
    Kiszerelés: 25 kg;
    Tárolás: száraz, fénytől védett helyen.

    C/ Jégoldó zeolit
    A kálcium-magnézium-acetáttal (CMA) kezelt jégoldó zeolit, 0-5mm nagyságú, nem tartalmaz kloridiont és egyéb környezetre káros kémiai vegyületet. Környezet- és háziállatbarát.

    2. Acetátok
    A klorid tartalmú anyagok korróziót okoznak és a növényzetet is pusztítják. Nagyon lassan bomlanak le, ami szintén növeli károsító hatásukat. Emiatt fontos, hogy az útszóró sót (nátrium-klorid), amennyiben tehetjük olyan jégoldó hatású anyaggal váltsuk fel, amely nem tartalmaz kloridiont.
    Kiváló alternatív anyagok lehetnek az acetátok, amelyek teljesen veszélytelenek és 100%-ban környezetbarát ásványi anyagok. Az egészségügyben és az élelmiszeriparban is használják.

    A/ Kálcium-acetát
    (E263) (más néven kalcium-etanoát) az ecetsav (E 260) kalciummal alkotott sója. Az élelmiszeriparban elsősorban pékáruk tartósítására, illetve a savanyúság szabályozására, az egészségügyben pedig a vér magas foszfáttartalma esetén szokták alkalmazni. Szinte minden, erjesztés útján készült élelmiszerben természetes úton megtalálható.

    B/ Magnézium-acetát
    Az ecetsav magnéziummal alkotott sója. Használható járdák, lépcsők, úttestek, garázsbeállók és parkolók jégmentesítésére. A javasolt kijuttatandó mennyiség 100-200 g/m2, amely a jeges vagy havas felületre szórva azonnal kifejti jégolvasztó hatását, miközben érdes, csúszásmentes felületet biztosít. Hóeséskor a leeső havat részben vízzé alakítja, így megspórolhatjuk a hóeltakarításra fordított időt és energiát.

    3. Kalcium klorid, CC ROAD ( CACL2) Környezetbarát Jég-hó és pormentesítő
    A CC ROAD előnyei:
    – Gyors jégmentesítési hatás, alacsony fagyáspont, megköti a nedvességet, -25°C fokig hatékony.
    – 24-48 óráig tartósan biztosítja az út jégmentességét akár egy újabb hóeséskor is.
    – FONTOS, hogy az út nem fagy fel, nem szikesedik a talaj és szemben a sóval a gépkocsikban sem okoz kárt.
    – A termék keverhető kvarchomokkal és vízzel. Kalcium-Klorid: min. 77%.

    4. Kálium-klorid
    Az ÚTKÁLI előnyei:
    – NaCl-hoz képest lényegesen kisebb (30-50%) mennyiség is elegendő: ~5g/m2
    – Környezetkímélő (nem terheli, sőt Mg- és K-tartalmának köszönhetően táplálja a talajt!),
    – Olvasztóhatás -25°C-ig (kitűnő olvasztó hatás még erős fagy esetén is),
    – Gyors hatás (gyors hatás szórás után – azonnal olvasztani kezd (olvasztóhatását rögtön kifejti, míg a ZeoCal esetén ez 20 percet vesz igénybe),
    – Nincs visszafagyás (a NaCl és több alternatív jégoldó hátránya is az olvasztás utáni visszafagyás, ami általában az éjszakai lehűléskor következik be),
    – A fémkorrózió (vas, acél, alumínium) sebessége mindössze egyharmada-egyötöde! a NaCl hatásának,
    – A beton- és aszfaltkorrózió is egy kedvező minimumra csökken,
    – Hosszan tartó hatás.

    Az ÚTKÁLI tartós alkalmazás esetén lényegesen gazdaságosabb, hiszen fajlagosan kisebb mennyiség kell belőle, továbbá a NaCl használata esetén jelentős mértékű negatív hatással, azaz járulékos költséggel is számolni kell (fák-növények újratelepítése, úttest, hidak, víz- és gázvezetékek, műtárgyak, járművek, egyéb létesítmények korróziója, ill. e hatást lassítandó tisztításuk, karbantartásuk stb.). Használata esetén mindezek a hatások figyelmen kívül hagyhatók.

    5. Magnézium-klorid (MgCl2)
    A magnézium-klorid a sósav (E507) magnézium sója. Magnézium-kloridot az élelmiszeriparban elsősorban savanyúságot szabályozó anyagként alkalmaznak E511 néven. Elsősorban szójaszószban és tisztított zöldségekben fordul elő. Nagy mennyiségben hashajtó hatású de a gyógyászatban, mezőgazdaságban közel sem használják úgy, mint a keserűsót, viszont az iparban annál jobban, pormegkötő és jégtelenítő tulajdonsága miatt. Erőteljesebb oldószer, mint a NaCl, levegőn elfolyósodik, ezért az olvadás gyorsan megindul.

    6. Karbamid
    A karbamid (urea) a szénsav diamidjának tekinthető szerves vegyület. Képlete CO(NH2)2. Színtelen, kristályos vegyület, prizmákban kristályosodik. Vízben és alkoholban jól oldódik.

    7. Vinasz
    A vinasz barnás színű, jellegzetes szagú, gyengén savas kémhatású anyag, melynek összetevői a következők: szárazanyag-tartalom 45-60 tömeg %; nyersfehérje-tartalom 25-30 tömeg %; szervetlen anyag kb. 50%; szerves anyag kb. 50%.
    A vinasz pH-ja az 5,9-5,4 tartományban változik.
    A környezetbarát vinasz a szeszgyártás mellékterméke, nem ipari hulladék, hanem a tápanyag-visszapótlás egyik fontos eszköze a mezőgazdasági termelésben, akár állati takarmányozásra is használható. A barnás, nem a legkellemesebb illatú folyékony anyag mínusz tizenhárom Celsius-fokig képes a jeget felolvasztani, azonban a világosabb cipőkön barna foltot hagy, ami sokakban ellenérzést váltott ki.

    8. Transheat
    A TRANSHEAT BL ökologikus folyadék, amelyet a hó és a jég felolvasztására használunk. Legfontosabb összetevőit a növények táplálásánál használatos anyagok képezik.
    Veszélyesség szerinti besorolás/
    Osztályozás: A késztermék ártalmatlan, nincs mérgező hatása, a bőrre nincs ingerlő hatása. R36 (a szem kötőhártyáját enyhén ingerli). Kis mennyiségek elfogyasztása esetén nem okoz problémát, nagyobbaknál gyomornehézségeket okozhat. Az EGT/79 szerint nem toxikus készítmény.
    Vízben való oldékonysága: minden arányban oldékony.
    Termikus bomlás: 60°C felett lassan elbomlik ammóniára és biuretre.
    Veszélyes bomlási termék: ammónia.
    Lobbanáspontja: nem gyúlékony anyag.
    Gyulladáspontja: nem gyúlékony anyag.
    Robbanáshatára: nem robbanékony anyag. Veszélyes reakciók: nem keletkeznek.

    9. Kalcinol Ca(NO3)2
    A Kalcinol folyékony jégmentesítő szer, 43 %-os kalcium-nitrát oldata. Leggyakrabban hígítva használható csúszásmentesítésre, fele mennyiségű vizet hozzáadva és alaposan összekeverve. Az így kapott töménységű oldat olvasztó hatása egyenértékű a 20 %-os kalcium-klorid oldattal. Szállítása, tárolása előnyösebb a töményebb, 43 %-os oldatnak, mert -25 C\’ fokig kristály és jégkiválás nélkül tárolható.
    Felhasználási területei:
    -Jegesedés lefagyás megelőzésére (ónos eső, köd, zúzmara, hóesés előtt az útra permetezve).
    – Vékony jég, illetve hó olvasztására közutak, járdák, lépcsők, parkolók területén.
    -Kombinált (só-homok) szórásra, tapadásjavító, jégoldó folyadékként.
    -Mechanikus csúszásgátlók (kőzúzalék, salak) hatásnövelésére.
    – Építőiparban betonadalékok alapanyagaként használható.
    – Szennyvízkezelésnél szagtalanító adalékként alkalmazható.

    10. Egyéb (FKF ZRT. által javasolt és árusított) síkosságmentesítő anyagok:
    (kapható hulladékudvarokban és ügyfélszolgálatnál)
    – kvarchomok, 20 kg-os kiszerelésben 760 Ft
    – kalcium klorid pehely 5 kg-os kiszerelésben 1.560 Ft
    – útkáli szórósó 10 kg-os kiszerelésben 1.130 Ft

    11. Egyéb *hagyományos* szóróanyagok:
    -kis szemcséjű salak,
    -homok,
    -fűrészpor,
    -fahamu.

    Budapest Főváros XIX. ker.
    KISPEST ÖNKORMÁNYZATA
    Budapest 2010.

    #8535

    gborka
    Résztvevő

    \”A következő télen már tilos lesz konyhasót használni a parkok, terek és járdák csúszásmentesítésére egy tavalyelőtti kormányrendelet szerint. Ezzel a fákat és egyéb növényeket akarják védeni, az úttesteket ugyanakkor továbbra is lehet majd sózni.\”

    Lehet hogy bennem van a hiba, de ezt vki elmagyarázná nekem hogy ez mi???
    Járdát nem, utat viszont igen???
    Az úttestről elpárolog, vagy elszállítják a marslakók???

    Brávó, megint alakított vki egy nagyot!
    Ez az egész egy vicc!!

    #8536

    Sági Zenina
    Kulcsmester

    Tényleg elég furcsa, főleg, ha a wekerlei úttestekre gondolunk, amelyeket közvetlenül fás zöldsáv határol, és ugye az úttestről odavezetődik az olvadék.

    Meg kéne nézni a teljes jogszabályt. Tavaly, amikor böngésztem, akkor úgy rémlik volt valahol olyan magyarázat, hogy a hidak, meg a gyorsforgalmi utak lehetnek kivételek, de ez a most kapott szöveg már általánosabb megfogalmazású. (Vagy pont az volt, hogy már a hidakon régebb óta nem alkalmaznak sót? Most elbizonytalanodtam.)

    Megnéztem. Semmi több: úttest kivételével. Hm. (Mit jelent, ha a jogszabály online verziójának valamelyik pontjánál egy kéz képe van? Nem link, semmi info nincs róla. Mert csak ennél az egy pontnál van pont a kéz… )

    #8537

    sziporka1974
    Résztvevő

    Érdekes, hogy a wekerlei óvodák és iskolák körül sót használtak a jég felolvasztásához. Ez szabályos?
    Gondolom más kerületben is így van…
    Üdv
    Andi

    #8538

    sziporka1974
    Résztvevő

    Mindenkinek kellemes karácsonyt kívánok aki errefelé jár:-)

15 bejegyzés megtekintése - 1-15 / 15

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.