önkormányzat

#7751
tracey
Felhasználó

Honapokkal ezelött, amikor elöször hallotam, hogy lesz kerekpár út, megkérdeztem az önkormányzatot milyen tervek vannak, és akkor láttom, hogy elég rossz ötletek vannak: vagy haszontalan lépések, mint pl.
– az egyebkent jól közlekedhető esze tamás úton \”kerekpár útnak\” kinevezni (inkább mint kezdeni valamit az Ady Endre út városba ki – be haladó úttal);
– a zöld sávből elvinni több területet, mint ahogy történt Pannonia és Hungária úton, (nem lett volna jobb az út testet szét osztani a többi jármü között?);
– a járdát feloszlás, a bringások és a gyalagosok között.

Akkor mondták, hogy a tervek már elöre haladott fázisban vannak, a pénz megnyerték erre a tervre, és ha nem erre haszánlnak, akkor mi lesz? Nem kérdeztünk, mennyi pénzröl volt szó, nem volt idöm utana nézni, ami gyakran sajnálom. Több bringásokat probáltam rávenni, hogy menjen be az önkormányzatba megnézni a terveket, hátha még lehet rajta változtatni.

Sajnos, senki nem nagyon ért rá..

Azóta több bringásokkal beszéltem, aki erre fele laknak, hogy kéne létrehozni egy Wekerlei bringás forumat, klubot,valami lehetőséget beszélgetni. A bringa bazaar alkalmákon sikerült több bringásokkal találkozni, és ügy látszik hogy van erre igény … és tényleg szükség van ra, mert kár lenne látni ilyen hülyeséget folytatni, és ahogy Zen irta, van még amit kéne megválosítani: pl. bringa külcsönző a határ útnál, normális bringa út az Űllői vagy ady endrén…

Hallotam egy slogén nem rég, ami szerintem a bringa útakra, illetve a bringásokka is igaz: ne dönts rólünk, nélkülünk!

Ha érdekel vki, találjunk ki egy találkát jövö év elejére…

Tracey, Isti