Mi a nyáron költöztünk

Kezdőlap Fórumok Apróhirdetés Szolgáltatás Wekerlei vízórák Mi a nyáron költöztünk

#10414
mzsombor
Felhasználó

Mi a nyáron költöztünk Wekerlére, előtte teljesen felújítva egy ikerházfelet. A vízműveknél én lettem a ház kapcsolattartója (még két éve), de ilyen irányú megkeresés hozzám nem érkezett részükről. Vízóránk nincs.

A felújítás a kapcsolódó közművek telken belüli megújításával is járt, ekkor szembesültem én is többek közt a vízbekötésben alkalmazott, a telep építésénél még ideális, ám ma már jelentős nehézségeket okozó műszaki megoldásokkal. Konkrétan arra gondolok, hogy hiába van nálam az akna, az azon átmenő vezeték nem csak a mi ikerházunkat táplálja, hanem a melletünk lévő négylakásos felénk eső két lakását is. Telken belül megoldottuk, hogy külön cső érkezzen az aknába a mi lakrészünktől, az ikerszomszédtól, és a régi csövön továbbra is kapjon vizet a négylakásos. Ikerháznál könnyű a szeparáció, egyértelmű, hogy melyik kerti csap kihez tartozik stb. Egy négylakásosnál ez már nem ilyen egyszerű. Az óra felszerelésébe nem a kedvezőnek nem is annyira mondható átalánydíj mértéke miatt nem vágtunk bele eddig, hanem azért, mert ha mi elkezdünk órázni, ezzel kötelezően vonjuk magunkkal a körülöttünk lakókat is, akiket a mi aknánk lát el. Mivel a bekötés ezen módja eleve aggályos abban az esetben, ha mindenki külön mérővel rendelkezik majd, tudniillik, hogy a szomszéd telken lévő ház mérője is nálam van, ezért jó lenne, ha az ő házuk a saját telkükön lévő másik oldali bekötésről kapna vizet. Ehhez azonban fel kell túrni az egész kertet. Érthető, hogy nem szerettem volna a helyi főgonosz szerepében tetszelegni, hanem inkább megvárom/megvártam, míg a helyzet az egész telepen rendeződik. Telken belül rendeztük a csőhálózatot, \”felkészültünk\” az órázásra.
Mivel azonban szinte az összes helyen így van megoldva a vízbekötés, a komplett telep feltúrására is szükség lehet a szeparációhoz.

Ezen kívül, jelenleg mind a csatorna, mind a víz jóval alacsonyabban jönnek be a föld alatt, mint az előírt aknamélység. Az is aggályos, hogy az új aknának 5-10 centire ki kell emelkednie a talajszinttől. Nekünk az aknánk most körülbelül a kocsibejáró közepén van, így autóval beállni is bajos lenne.

A témaindítóban linkelt cikkbe bekerült egy kiegészítés, miszerint van rá esély, hogy két évet halasztanak ezen az intézkedésen. Jó lenne ezt a két évet, ha valóban megvalósul, úgy felhasználni, hogy a lakók és a vízművek számára is megfelelő műszaki megoldást dolgozzunk ki.