Bartha Gabriella: Mit jelent nekem Wekerle

Bartha Gabriella, 2011. július 17., vasárnap, 15:00

Wekerle nekem egyet jelentett a Petőfi térrel (most Kós Károly tér) és a nagymamámmal. Kisgyermekként jártam szüleimmel Wekerlére, a Baross utcába a nagyihoz, és néhányszor elengedtek a Petőfi térre is, a parkba játszani.

Rövid képfoszlányok röppennek most elém, ahogy haladok lassan visszafelé emlékeimben. Az utcákat száraz falevelek és akácfavirágok lehullott szirmai borították, melyeket a járdaszegély mellé gyűjtött össze a szél – imádtam belegázolni. Az út menti házak előkertjei és a ház előtti árkok tele voltak színes virágokkal. Emlékszem egy helyre, ahol nemzetiszínűre befestett maroknyi nagy kövekkel rakták ki a magyar zászló képét a ház előtti kis területen. Az utakat szegélyező, hatalmasra növő fák lombjai csodálatos fény-árnyék játékot vetítettek a járókelőkre, s a magasból vadgerlék kuvikhangja hallatszott. Az eget postagalamb csapatok szelték, még most is hallom suhogó, jellegzetes szárnysuhogásuk. Imádtam ezeket a hangulatokat és hangokat. Itt hallottam először a papsajtról, amit a mamám udvarában szedhettem és meg is kóstoltam.

Újdonság volt számomra – lakótelepi gyerek révén – a hatalmas nagy park, tele fákkal és bokrokkal, és a kibetonozott tómeder, amiben talán még díszhalak is lehettek, erre sajnos közel negyven év távlatából nem emlékszem. Vonzott ez a környezet.

A tértől hangulatos boltíves faáthidalókkal, szerteágazó sugárutak nyílnak a szélrózsa minden irányába, egy megfejthetetlen mesebeli világot tárva elém. Soha nem tudtam kiigazodni ebben a sugárútvilágban. Nem töltöttem Wekerlén annyi időt, hogy kiismerhessem, csak egy-egy kellemes hangulat maradt meg bennem róla. Édesanyám itt dolgozott egy ideig, valamelyik sugárút kereszteződésében egy bentlakásos iskola konyháján, de nem vagyok biztos benne, hogy eltalálnék most oda.

Ez a környék bizonyítéka annak, hogy nem szükséges modern sorház, puccos villa ahhoz, hogy kellemes és hangulatos környezetben éljünk. Az egymás melletti, azonos stílusban épült kis házak, a spalettákkal, kis teraszokkal, beugrókkal, fodros háztetőkkel, apróbb díszítésekkel, mint megannyi kis törpe házacskája, meghitt, bensőséges világot sugalltak számomra.

A nagymamám – nyugdíj kiegészítésként – a Petőfi téren, az Ady moziban dolgozott jegyszedőként, így szívesebben jártunk ide, mint mondjuk a csepeli Táncsicsba. Előfordult, hogy jegy nélkül beengedett, és az utolsó sorban, csendben helyet foglalva nézhettem meg egy-egy gyerekfilmet. Emlékszem a mozi előtti árusokra, ahol frissen sült krumpli-szirmot és pattogatott kukoricát, tölcsérré formált kis papírzacskókban pörkölt tökmagot és napraforgót árultak. Volt ennek számomra valami bensőséges hangulata. A krumpliszirom illatát még most is érzem, és szerettem, ahogy sercegett a nyelvem hegyén.

A sokszor kiszámíthatatlan Sors újra Wekerle közelébe sodort. Két éve költöztem Kispest egyik lakótelepére, és csak néhány utca választ el a szó szoros értelemben vett Wekerleteleptől. A mindennapos utazásaim során mindig megérint a környező kertes házak wekerlei hangulata, és függetlenül attól, hogy panelházban lakom, egy kicsit úgy érzem, a wekerletelepiek részévé váltam én is.

Forrás: http://7torony.hu

Vélemény, hozzászólás?