Szeptember 10-12-e között rendeztük meg a XIX. Wekerlei Napokat. Nagyon vártuk a megújult tér átadását, így a 2010-es őszi rendezvényünk az átadó ünnepség mellett a „Wekerle, ahol értéket őriz az idő” elnevezésű projekt végének megünneplése is lett egyben. 

Pénteken legelőször a toronyzene hangzott fel a református templom tetejéből. Majd az ünnepélyes megnyitó a vizes szabadból a melegebb éghajlatú és szárazabb Társaskörben folytatódott. Itt Nagy Tamás, a WTE elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket. A WN megnyitója, a hagyományokhoz híven, egyben egy wekerlei képzőművész kiállításának megnyitója is. Ebben az évben Molnár Krisztina grafikusművész képeiből nyílt kiállítás, mely egyszerűen Ablak Wekerlére címet viseli, és a telep érzéseit/életképeit/élményeit nyújtja át azoknak, akik megtekintik. A kiállítást egyébként hegedűszó és Zsilinszky Gyula építész a művészről és a kiállított képekről kreált szavai tették még ünnepélyesebbé. A megnyitó után a református templomban a Kispesti Művészeti Iskola Szimfonikus Zenekara adott koncertet Händel-Schubert- Albinoni- Bach egy-egy művéből. Végül az estet a szabadból a zárt térbe, a Társaskör pincegalériájába bevitt mozizással zárult, a Wekerlei Napok történetében először. A filmszalagon Bacsó Péter Tanúja ment a közelmúltban elvesztett Kállai Ferenccel a fő- és címszerepben. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az időjárás egész évben bűntett minket, a Wekerlei Székelykapu Napot el kellet halasztani, mostani rendezvényünk előtt két napig esett az eső, amitől a talaj teljesen felázott. Az egész rendezvényt újra kellett gondolni, minden programnak új helyet kellett keresni. Gyakorlatilag két program maradt a tervezett helyszínen: az új zenepavilonba költözött a Wekerlei Gyerekház, és a Társaskör sátrát is fel tudtuk építeni a szökőkút mellett, a tér központjában. Sajnos a pénteki sportesemények nem kerültek megrendezésre, és a szombatra hirdetett sportprogramok jó részét is le kellett mondanunk. A teniszversenyeket és a röplabda bemutatót illetve szabad játékot nem tudtuk megtartani, mert a pályák teljesen feláztak. Szombaton ugyan elkezdtük a felnőtt foci bajnokságot, de azután az eső 

rákezdett, nyári záporrá erősödött és félő volt, hogy a felnőtt focit félbe kell szakítani. Délután alábbhagyott, majd elállt az eső és a felnőtt ping-pongosok szép számmal neveztek és játszottak a díjakért (első pozitív sport élményünk volt). A focisták – az időjárás viszontagságai miatt – időközben gladiátorokká váltak a szó jó értelmében, minden elismerésünk kijárt nekik. Végül a díjakat mind a focistáknak, mind pedig az asztaliteniszezőknek ünnepélyes keretek közt, Nagy Tamás a WTE elnöke adta át a Kós Károly téri zenepavilonban. Szombaton délutánra elállt az eső, a wekerleiek lassan megtöltötték élettel az üres sátrakat, kezdett a rendezvény magához térni. A vásárosok idén egységes fapavilonokban árulták portékáikat. Szombaton a vásározók mellett már megindult a Wekerlei Borút, amelyen az ország neves borrégióiból meghívott borászok nagyszerű nedűit kóstolhatták az érdeklődők. Aki este eljött a tábortűz meggyújtására, annak felejthetetlen élményben lehetett része. 19 repülő mécsest engedtünk fel a közönséggel együtt, majd tűzzsonglőrök „meghozták” a tüzet, és begyújtották a farakást. 

 

 

Az est alaphangulatát Fekete Kiss Sándor szférák zenéje című improvizációja határozta meg. Akik kint maradtak különleges spirituális élménnyel gazdagodtak. Vasárnap a nap is megmutatta magát. Sőt, a szerencse is mellénk szegődött: három sötétszürke viharfelhő úszott át az égen, a hűsítő szellőt éreztük, de a vihar mindhárom esetben elkerülte a Kós Károly teret. Rengetegen voltunk. Már délelőtt a Katáng Együttes koncertjén, majd a János Vitéz hiteles történetének elmesélése során tele volt a színpad előtti tér, miközben a sokszínű programokkal készülő egyesületek, helyi iskolák sátrainál is folyamatos volt az érdeklődés. Számos hagyományos népi/logikai/társas-játék várta a fiatalokat. A hordóhúzásban fiúk és lányok egyaránt örömmel próbálták ki erejüket. A legkisebbek sem maradtak játék nélkül: a fűre terített szőnyegeken “babaszoba” várta a totyogókat, ahol kis konyhában illetve szerszámokkal szöszmötölhettek. Célunk volt, hogy az új zenepavilonba is szervezzünk programokat, így került sor Capuera bemutatóra, majd délután táncházra ezen a helyszínen a Wekerlei Gyerekház szervezésében. A tér másik sarkában Méhes Csaba és a Méhek pantomim produkcióját is népes közönség figyelte. A sport programok vasárnap folytatódtak. Apró problémák adódtak az akadálypálya megvalósításánál, hiszen ez a program eredetileg szombaton lett volna és a szervezők vasárnap a futóverseny lebonyolításánál is be voltak osztva, de ezt sikerült hamar megoldani, így végül mondhatni, hogy mind a futóverseny, mind az ovis, kisiskolás akadálypálya, ovis foci, sakk, gó, darts és petanque versenyek, valamint a középiskolás futsal, jól sikerültek, zökkenőmentesen bonyolódtak. A középiskolás futsal, valamint a futóverseny díjait ünnepélyes keretek között a nagyszínpadon adtuk át 15.00 órakor, kerületi képviselők és WTE elnökségi tagok közreműködésével. A vasárnap délutáni futsal versenyek rengeteg nézőt, szülőt vonzottak. A gyerekek harcosan küzdöttek az érmekért, a 18.00 órás eredményhirdetésnél a Polgármester „bácsitól” büszkén vehették át a gyerekek a megérdemelt díjakat. A mostoha időjárás következtében a Szolidaritás tere ebben az évben az életfa terén kívül heyezkedett el. Ennek ellenére pavilonjai egész nap látogatottak voltak. Az emberek szívesen vásároltak a látás- illetve értelmi sérültekéltal készített ajándéktárgyakból. Sokan megálltak beszélgetni az érintettekkel, megismerkedtek vakvezetőkutyákkal. Mind a mozgásos, pl. kerekesszékes akadály pálya, vaklabirintus, mind az értelmi és képességfejlesztő feladatok nagy érdeklődésre tartottak számot. Kézműves foglalkozások keretében készültek festmények, rajzok, hűtőmágnesek, tésztaképek, ügyességi játékok. A játékos feladatokat, totókat, teszteket szívesen oldották meg a gyerekek. Helyet kapott néhány egészségügyi információt hordozó program is (prevenció, gyógymódok, teakóstoló). Lehetőség nyílt hallásvizsgálatra is. Mindent összevetve a Szolidaritás tere idén is nagyon tartalmas programokat kínált. A tavasszal először meghirdetett Wekerlei Sodrófa Díj tavaszi édes süteménysütő versenye után, most a sós süteményeken volt a sor. Nagyon látványos és finom pályaművekkel neveztek a háziasszonyok. A zsűrinek nehéz dolga volt. 

Bővebb beszámoló, képek és receptek találhatóak itt. A Borút vasárnap is nagy népszerűségnek örvendett. A villányi, szekszárdi, badacsonyi, mátrai, egri és tokaji borvidék különleges, kézműves borait ízlelhették meg a látogatók, beszélgethettek a borászokkal, és résztvehettek a Bortár által szervezett borfelismerő versenyen. A Zöld Hajtás sátrai, programjai körül nagy volt az élet. Nyílászáró szigetelési program mellett népszerűsítették a komposztálási programot is. A bicikli szerelmesei is találhattak kedvükre való elfoglaltságot. Alkalom nyílt a gyerekek “zöld” ismereteit ellenőrizni játékos formában, illetve a Kappo Kupak Varázs segítségével mindenféle kis állatokat, nyakláncokat lehetett késziteni. A Kör-Kötő-Körben hagyományos kézimunka típusokkal ismerkedhenek az érdeklődök, ez alkalommal a zsinór készítést sajátíthatták el azok, akik leültek közéjük egy kicsit. Délután szokás szerint helyet adtunk kispesti művészeti együtteseknek, majd Szalóki Ági felejthetetlen koncertjét hallgathattuk meg. Hagyomány lett a rendezvényen, hogy meghívunk fogyatékkal élő művészeket a színpadra, idén a Nemadomfel Együttes mutatta meg, hogy csökkent szellemi képességű 

gyerekek hogyan tudnak megnyílni, feloldódni a színpadon a zene és a ritmus segítségével. A PG Csoport több tagja wekerlei, Halmos Béla közreműködésével tartott koncertjükön a közönséggel közös „wekerlei szív” különleges, bensőséges légkört teremtett. És végül a sztárok koncertjei: Fiesta Együttes és Somló Tamás lépett fel rajongóik örömére. A két koncert között az óriási tömeg előtt a Wekerlei-Mozgás Műhely hastánccsoportját láthattuk ismét, ők a közönség nagy kedvencei. Idén nem tartottunk tűzijátékot egy különleges show-t találtunk ki, ami csak itt volt látható. Magyarország első skótdudását hívtuk meg, egyedi majorett koreográfiát, tűz parádét szerveztünk köré. A program látványelemeit a lézershow, a görögtűz, a tűzvulkán alkotta. A rendezvény a térről szólt, a tér felavatását kaptuk feladatul. Legnagyobb félelmünk éppen a tér állapota volt: több ezer ember milyen állapotot fog maga után hagyni? Hétfőn reggel az önkormányzat képviselőivel jártuk be a helyszínt és legnagyobb meglepetésünkre egyetlen virág, egyetlen cserje sem sérült meg! Néhol a fű természetesen megsínylette a rendezvényt, de a téren helyrehozhatatlan kár, rongálás nem történt. Ezt köszönjük a közönségünknek, wekerleieknek. Budapest legszebb terét nekünk készítették, de a mi feladatunk és lehetőségünk az állapotát, szépségét megőrizni. A XIX Wekerlei Napok rendezvényen bebizonyosodott, hogy a lakosság tudatában van felelősségének és a teret magáénak érzi, sajátjaként óvja, vigyázza. Ez volt a legnagyobb élmény a legfontosabb próbatétel. Köszönjük! Tóth László szervező A cikk egyes részeit írták: Lechner Gábor, Kerekes Balázs (a sportversenyek szervezője), Tracey Wheatley (a Zöld Hajtás programok szervezője), Horváth Mariann (a Szolidaritás tere programjainak szervezője), Sági Zenina (a Borút és a Wekerlei Sodrófa díj szervezője) Ezúton köszönjük meg minden önkéntesünk segítségét, akik nélkül ez a rendezvényünk sem valósulhatott volna meg! A rendezvény fővédnöke: Gajda Péter, Kispest polgármestere Ezúton köszönjük meg támogatóink segítségét, akik nélkül nem adhattunk volna értékes díjakat a versenyek résztvevőinek:


Támogatóink: Kispest Önkormányzata Magyar Kollégium Wekerlei Gyermekház CBA Remíz OTP Bank Saturn Wekerlei Mozgásműhely Éléskamra Biobolt Harmónia Masszázs-kuckó Bikedorado kerékpárbolt Magyarbólyi Pálinkamester Lenkey Pincészet Váli Bor Dániel Pince Varga János pincészete

Képek: Debreceni Zsuzsa képei Kéri Krisztián képei Lechner Gábor képei Makk István képei Toldy Miklós képei Romhányi András képei Viló Zsófia képei Ádám György képei a sakk és a go versenyről A sport eredmények letölthető listája: http://wekerletelep.hu/files/WSN_eredmenyek_2010.xls

A Kispest Kft. oldaláról származó információ:

“A nagy esőzések egy héttel az átadás után kihozták a Kós Károly téri park tereprendezésének hiányosságait.

A kivitelező ígérete szerint 2010. szeptember 13-tól garanciában javítja. A tereprendezés-füvesítés határideje október 5.

Az Önkormányzat illetékesei már júliusban jelezték a kivitelezőnek, hogy a park tereprendezésével elégedetlenek. A műszaki átadás-átvételi eljárás során is téma volt a füvesítés, végül a vállalkozó – figyelembe véve a Wekerlei napok rendezvény-sorozatát – vállalta, hogy szeptember 13-án kezdi a hibák kijavítását. (Emiatt lesznek lezárt füves területek, kérjük Önöket, hogy segítsék a park helyrehozatalát azzal, hogy nem lépnek a friss fűre!)

Az Önkormányzat talajtani szakértőt is bevont, hogy megállapítsa a gondok eredetét.

A kivitelező szeptember 10-ig vállalta a zenepavilon végleges tetőfedésének elkészítését. A megnyitón még ideiglenes fedés volt a szerkezeten (Németországból nem érkezett meg időben az építészek által megálmodott rézlemez), a munkálatok most is folyamatban vannak.”

Két héttel a műszaki átadás után ünnepélyes megnyitó keretében adták át a felújított Kós Károly teret. Wekerle-telep fő terét a KMOP „Wekerle, ahol értéket őriz az idő” névre keresztelt EU-s pályázat keretében újították fel, melyet a kezdeti nehézségek ellenére – februárban a nagy havazások miatt csúsztak az előkészületi munkák, illetve közben a nagy esőzések sem tettek jót a folyamatnak – most már újra benépesítheti a közönség. A munkálatok alatt, azaz közel 7 hónapon keresztül itt a honlapon, amennyire tudtuk követtük a munkálatokat-fényképekkel, cikkekkel, hozzászólásokkal-, de most már mindenki megcsodálhatja élő valóságában is, hogy milyen lett, és hogy erre számított-e.

Az ünnepélyes megnyitáson a pályázatot benyújtó konzorcium tagjai, azaz Kispesti Önkormányzat, a Wekerlei Társaskör Egyesület és a Wekerletepi Munkás Szent József Plébánia vezetői mondtak beszédet. A sort Gajda Péter, kerületünk polgármestere nyitotta, aki elmondta, hogy hosszú volt az út idáig, de ha körbenézünk, itt van a kézzel fogható és szemmel érzékelhető bizonyítéka. Őt Nagy Tamás, a WTE elnöke követte, végül Tercsi Zoltán plébános mondott beszédet. Gajda Péter még egy “varázssuhintással” a szökőkutat is elindította. Ezt követően ők hárman elvágták a nemzeti színekben tündöklő szalagot, és így hivatalosan is megnyílt a játszani szerető kicsik, a sportot kedvelő fiatalok és a pihenni, kikapcsolódni vágyó felnőttek előtt a kerület egyik legnagyobb köztere. (A szalag darabját amúgy lepecsételve bárki megkaphatta, aki igényt tartott egy ilyen emlékre. Illetve készültek az ünnepélyes alkalomból csoportos fényképek is, amit szintén ereklyeként őrizhetett ezután, aki kért ilyet.) Végül a koccintás maradt hátra, amelyhez a pohárköszöntőt Vinczek György, alpolgármester mondott el.

A műsort a Kós Károly által megálmodott és most megvalósított Zenepavilonban a Kispesti Művészeti Iskola Szalonzenekara adta Taligás Lajos vezetésével. Felhangzott többek között Bizet Carmenjéből illetve az Aidából részlet. Aki inkább a vizuális kikapcsolódást választotta, az megnézhette egy kivetítő segítségével, hogy miként is újult meg a telep talán legfontosabb kvartettje: a tér mellett a katolikus templom homlokzata, a Gyermekház valamint a Gutenberg körúti kis piac pavilonjai.

Voltak olyanok is, akik ügyet sem vetettek a műsorra. A legkisebbek már az elején irányba vették a játszórészeket – hiszen kettő is kialakításra került. A hintákat, csúszdákat és egyéb felszereléseket hirtelen rengeteg kisgyerek rohamozta meg. Közben szüleik az ajándék lufiért álltak sorban. Nem is kell talán írnom, hogy itt alakult ki a leghosszabb sor. Aki elfáradt, csak leült a telep stílusával tökéletesen harmonizáló padokra. Aki jelen volt, birtokba vette a teret. Ki így, ki úgy. Hisz most már az övék. Pontosabban birtokba vettük. Hisz most már a mienk. Mindenkié.

A képeket a szerző készítette. Viló Zsófia képei megtalálhatóak az alábbi linkre kattintva: http://wekerletelep.eu/node/1071

A kispest.hu-n cikk olvasható és további képek láthatóak az eseményről.

A határidő előtt két héttel, hétfőn megtörtént a Kós Károly tér műszaki átadása: az utolsó simításokat a következő napokban végzik el a kivitelezők. Kispest legnagyobb közparkja a hónap végén nyílik meg a lakosság előtt.

Hétfő délelőtt a tervezők és kivitelezők, valamint Gyulai István kerületi főépítész, Krivda László beruházási szakértő és a Wekerle, ahol értéket őriz az idő elnevezésű uniós támogatású beruházás projektmenedzseri feladatait ellátó Kispest Városfejlesztési és Üzemeltetési Kft. ügyvezetője jelenlétében zajlott le a Kós Károly tér műszaki átadása. (A Zöldprogram Iroda, illetve a Városüzemeltetési és Közbiztonsági Iroda részéről már korábban megtörtént a bejárás.) Este a téren belüli és kívüli világítás, valamint a Kós-kapu, a szökőkút, a Kós-szobor, illetve a körülötte lévő kisplasztikák és a Wekerle-szobor díszkivilágításának próbaüzeme került sorra. Albert Ágota, a Kispest Kft. ügyvezetője a honlapnak (kispest.hu) elmondta, a felújítás két héttel a határidő előtt befejeződött, a jogszabály szerint a kivitelezőknek augusztus 25-ig kell pótolniuk az apróbb hiányosságokat, illetve javítaniuk az esztétikai hibákat.

Wekerletelep főterének rekonstrukciója február elején kezdődött. Mostanra megújult a teret övező járda és kerítés, a parkban és a téren kandelábereket helyeztek ki. A Wekerle-szobor környékén kis teret alakítottak ki szökőkúttal. Kicserélték a parkbútorokat, térfigyelő kamerákat szereltek fel. A kisgyerekek játszóterét korszerűsítették, mellette műanyag borítású focipályát alakítottak ki és közvécét építettek a szánkózódombba. A tér szemben lévő részén új játszóteret és műfüves focipályát alakítottak ki a nagyobb gyerekek számára. Az Életfa tere mellett Kós Károly elképzelései szerint valósult meg a Zenepavilon. A tér teljes zöldfelülete megújult, anélkül, hogy mérete csökkent volna.

A Közép-Magyarországi Operatív Program Budapesti kerületi központok fejlesztése elnevezésű kiírására 2008 júniusában nyújtott be pályázatot az önkormányzat konzorciumi partnereivel, a Wekerlei Társaskör Egyesülettel és a Wekerletelepi Munkás Szent József Plébániával. A pályázat több mint 700 millió forint támogatást kapott az Európai Uniótól. A “Wekerle, ahol értéket őriz az idő” elnevezésű projekt keretében már kicserélték a Gutenberg körúti piac elárusító pavilonjait, és elkészült a Wekerlei Gyermekház, valamint a Munkás Szent József templom homlokzatának felújítása is. A munka a Kós Károly tér rekonstrukciójának befejezésével zárul.

Forrás: kispest.hu

Tájékoztatjuk a LAKOSSÁGOT, hogy a Kós Károly téri épületek melletti járda átépítése, a kandeláberek cseréjével egyidejűleg április 20-án megkezdődött.

Befejezési határidő: augusztus 18., de szakaszosan az elkészülő járdaszakaszok a közlekedés részére ideiglenesen visszaadásra kerülnek.

A TÁRSASKÖR helyiségében a tervezett ütemezéssel helyszínrajz megtalálható, részletesen ott és azon lehet tájékozódni az egyes részek szakaszolásáról.

Átépítés főbb dátumai optimális esetben:

I. ütem: Mészáros L. és Thököly utca között 1-4. házszám előtt
kezdés: 04.19 tervezett befejezés: 06.15
II. ütem: Templom és Thököly utca között 13-16. házszám előtt
kezdés: 04.23 tervezett befejezés: 06.15
III. ütem: Pannónia út és Mészáros L. utca között 5-6. házszám előtt
kezdés: 05.10 tervezett befejezés: 06.15
Buszmegálló áthelyezésre kerül
IV. ütem: Pannónia út és Thököly utca között 7-8. házszám előtt
kezdés: 05.10 tervezett befejezés: 06.15
V. ütem: Összes többi 9-15. házszám előtt
kezdés: 05.24 tervezett befejezés: 07.15
Buszmegállók ideiglenesen áthelyezésre kerülnek a Pannónia útra

Természetesen az időpontok tájékoztató jellegűek, attól pár napos eltérés lehetséges. Igény esetén rendelkezésre állunk személyes tájékoztatással is.

Tóth Mihály
műszaki vezető
Pannon Park Forest Kft.

Régi álmát teljesíti Kispest azzal a várhatóan őszre elkészülő, egymilliárd forintos beruházással, amellyel a százesztendős Wekerle -telep központi terének és épületeinek korabeli hangulatát adja vissza korhűen, az eredeti tervek alapján.
Kálmán Attila| Népszabadság| 2010. április 22.

A hátat fordítás nem a múltnak szól. Kós Károly szobra a róla elnevezett főtéren
Szabó Bernadett
A XIX. kerület a helyi közösséggel karöltve valósítja meg évek óta dédelgetett tervét: a Wekerle-telepi Munkás Szent József Plébániával és a Wekerlei Társaskör Egyesülettel konzorciumot alakított, hogy jelentős külső támogatással felújíthassák a városrész központját, a Kós Károly teret és annak környékét, fontosabb intézményeit. Ennek érdekében európai uniós pályázatot nyújtottak be Wekerle, ahol értéket őriz az idő címmel, melyen összesen mintegy 714 millió forintot nyertek el. Ezt az összeget Kispest további mintegy kétszázmillió forinttal toldja meg saját erőből.
Az uniós támogatási szerződést idén januárban írta alá Bajnai Gordon miniszterelnök jelenlétében a kerület polgármestere, Gajda Péter és a pályázatban közreműködő szervezet, a Pro Régió Ügynökség ügyvezető igazgatója, Lukovich Tamás. (A kispestiek a ceremóniával kapcsolatban emlékeztettek arra, a kerületben a rendszerváltás óta nem járt kormányfő hivatalos látogatáson, ezért a projektnek ez külön rangot adott.) A kivitelezés februárban indult, és a tervek szerint az év második felében, legkésőbb ősz elejére befejeződik. A program négy kiemelt fejlesztési területet tartalmaz tehát: a Kós Károly tér teljes átalakítását, a Wekerlei Gyermekház felújítását és tetőterének beépítését, a Wekerle-telepi Munkás Szent József-templom homlokzatának felújítását, valamint a Gutenberg téri piac árusítópavilonjainak teljes cseréjét – ismertette a részleteket Gajda Péter polgármester.
Elmondta, a program legnagyobb eleme a Kós Károly tér több mint ötszázmillió forintba kerülő korhű felújítása, az eredeti, száz esztendővel ezelőtti tervek alapján. Az önkormányzat már a ciklus elején szerette volna elindítani a beruházást, 2007-ben a tervezés is megkezdődött, ám a hatósági engedélyezés hosszú időt vett igénybe. Az ötlet, hogy visszaadják a tér korabeli hangulatát, külső megjelenését, elnyerte az ott élők tetszését is, akik elejétől támogatják a programot. A tér megújítása a faápolási munkákkal indult február elején, az augusztus végére tervezett befejezésig a parkot lezárták. Ezzel párhuzamosan elkezdődött, és várhatóan április végéig tart a Hungária úti fasor felújítása, esztétikus, egységes utcakép megteremtése a Kós Károly tér és a Határ út közötti szakaszon. A 103 beteg egyed kivágása után összesen 438 új fát ültetnek el a Wekerle-telepen.

Új köntösben a munkástemplom
A zöldrehabilitáció részeként megfiatalítják a játszóteret, s két új műfüves pályát is építenek. Kicserélik a teljes járófelületet, a tér közepét szökőkút díszíti majd, s felépítenek egy zenepavilont. Látványos elem a lámpacsere: a mostaniakat korhű kandeláberek váltják majd. Az értékek megőrzését, s a közbiztonság erősítését pedig a térfigyelő kamerák számának a növelése segíti.
A Wekerlei Gyermekház bővítése, felújítása is kiemelt része a programnak, az intézmény ugyanis Kispest talán legkedveltebb, leglátogatottabb és egyik legfontosabb kulturális központja. Évente sok ezren fordulnak meg benne, a kicsinyeknek és a családoknak is számos programot kínálnak. Épp ezért mostanra elodázhatatlanná vált a bővítés, melyet a tetőtér beépítésével, egy új teremmel, az épület teljes akadálymentesítésével valósítanak meg. Az építkezés alatt az intézmény ideiglenesen a Kispesti Vigadóban működik.
A legjobban talán a Wekerle-telepi Munkás Szent Józseftemplom homlokzatának felújítása halad, a polgármester tájékoztatása szerint már bontják az állványzatot, s néhány héten belül már teljes pompájában ragyoghat az imaház.
A Gutenberg téri piac is nagyjából százesztendős, a jelenlegi, néhány évtizede épült pavilonsor két okból is megérett a cserére. Az egyik, hogy elhasználódott, a másik, hogy nem illik a korhűvé visszavarázsolandóWekerle-arculathoz. Ezért az új pavilonsor is a múlt századelő hangulatát idézi majd, miután eredeti formájukban állítják vissza az építményeket.

Múltra néző ablakok – pályázat nyílászárókra.

A Wekerle-telepi lakások tulajdonosai, használói, illetve haszonélvezői 2010. szeptember 15-ig pályázhatnak a fa nyílászárók eredetivel megegyező felújítására vagy cseréjére. A bruttó tízmillió forintos, lakásonként legfeljebb 300 ezres keretet a kispesti önkormányzat biztosítja. A támogatás célja, hogy a tulajdonosok, illetőleg használók a lakás bármely homlokzati falán lévő, az eredetivel megegyező rajzolatú, korszerű fa nyílászárókat építsenek be. A vissza nem térítendő támogatás a Norvég Civil Támogatási Alap által finanszírozott és a Wekerlei Társaskör Egyesület által készített típustervek felhasználásával készülő ablakszerkezetekre jár. Az önkormányzat a támogatást utólag, az építésügyi hatóság igazolása, vagy a használatbavételi engedélyről szóló határozat alapján fizeti ki. A pályázati útmutató díjmentesen hozzáférhető a polgármesteri hivatalban (XIX., Városház tér 18–20., hétfőn 14.00–18.00, szerdán 8.00–16.30, pénteken 8.00–12.00 óra között), vagy letölthető a www.kispest.hu/ palyazatok honlapról. (K. A. I.)