Olyan tavaszias idő volt a 13. Wekerlei Téltemetést megelőző napokban, már-már aggódtam, hogy nem lesz mit elűzni, de a téli hideg még visszatért egy kicsit arra a napra. Így az egybegyűltek apraja-nagyja csak még jobban élvezhette a máglya hevét, és kipirosodott arccal zajonghatott és kurjanthatta a télűző rigmusokat.

A Wekerlei Téltemetés immáron hagyomány. Mindig egy kicsit más, mindig van, aki akkor jön először, és bár a rendezvény gerince ugyanaz, mindig új tartalommal tölti meg a sok ember. Ahogy a kiszebábba is új papírfecnik kerülnek, új fájdalmakkal, bánatokkal, hogy aztán a tűzre vetett bábuval együtt égjenek el.

Mostanában sok helyen hallom, olvasom, hogy a mai gyerekeknek mit sem mond sok régi szó és történet, amikről magyar irodalom vagy ének-zene órán tanulnak az iskolában. Nem értik őket, s azt sem, miért kell ilyesmiket tanulniuk. Van ebben valami, hiszen amit nem használunk, nincs az életünkben, az nekünk is idegen. Elvihetjük őket a múzeumba, megnézethetünk velük oktató dokumentumfilmeket, de igazi, saját élményt, tapasztalatot ezek nem adnak. Hasonlóképp, a hagyományok attól válnak hagyománnyá és maradnak meg annak, ha életben tartjuk őket. Hagyomány pedig az, amit azzá teszünk, és amit, akár meg-megújulva, de időről időre megismétlünk.

 

                                                                                                                         

Telet Wekerlén már 13. alkalommal temettünk. Lehetett készíteni apró kiszebábot, zajkeltő eszközöket természetes anyagokból és üres műanyag palackokból is, résztvenni a nagy kiszebáb szalmával tömésében. S aztán, mikor eljött az ideje, kivonulni az utcára, a kikiáltóval együtt kiabálni, hogy „Jer, jer, Kikelet”, körbejárni a Kós Károly teret, hálát adni azért, hogy itt lakhatunk. Végül körülállni a hatalmas máglyát, nézni, mint hamvad el az a cifra ruhás kiszebáb, s remélhetőleg vele a fecnikre írt sok bú és baj, na meg a tél, mert abból elég volt már, elég. 

                                                                                                         

Meglehet, hogy már nem úgy élünk, mint az őseink. Vagy hogy nem volt Wekerlén azelőtt ilyen móka, és hogy a busómaszk szerű álarcok vagy a fából faragott zajkeltők nem tartoznak a tradicionális kispesti népművészethez (már ha van olyan). Vagy hogy a kikiáltó összekeverte a szöveget a két szobornál, s ezt a kínos helyzetet csak a humora mentette meg. És meglehet, hogy sok év múlva összefolynak majd a téltemetések, az arcok, az évek. De ez a mi ünnepünk, mi tesszük azzá. És mi fogunk emlékezni a tűz áldott melegére, a szemekben csillogó fényére. Arra, ahogy a hölgykoszorú énekelte a népdalokat, és aki ott volt, csatlakozott. És erre a felemelő, felszabadító és vidám hangulatra, mely közben, valahol, találkoztunk az elődeinkkel, az őseinkkel, akik ugyanúgy belenéztek a tűzbe, ugyanúgy daloltak, és ugyanúgy örültek, ha múlt végre a tél. S aki ezt átélte, az már jobban megérti a sok régi szót és történetet is, amint a tűz mit sem változott évezredek alatt, s így talán mi, emberek sem olyan nagyon.

Uzseka Norbert cikke és fotói

További képek a Facebookon: https://www.facebook.com/pg/wekerleitarsaskor/photos/?tab=album&album_id=1307365469402790&__tn__=-UC-R

 

Szemétszedés a Kiserdőben II.

A múlt szeptemberi nagy sikerű szemétszedési akciónap megismétlésére 2018. május 6-ára ismét összehívta a lakosságot a Van más út – Összefogás a Kiserdőért helyi civil csoport a Határ úti Kiserdőbe.

Ahogy az erdőbe bejárók napi tapasztalatai is mutatják, a program rendszeres gyakorlatként való bevezetésére szükség van, ugyanis a bő fél évvel ezelőtti nagytakarítás nyomai már alig voltak észrevehetők. A lakosok által önkéntesen kihelyezett szemétgyűjtők ellenére ugyanis rendszeresen előfordul, hogy az ösvények mellett, de leginkább a pihenőhelyeken eldobált különféle hulladékok rondítják a látképet, és több olyan pont is akad a fák sűrűbb takarásában, ami korábbi tanya vagy szemétszétbontó hely jeleit mutatja. Emellett, súlyosbítva a helyzetet, ismét egyre gyakrabban fordul elő, hogy az utak mentén autóról leborított, lakásfelújítási törmelékkupacokat hagynak itt emberek, és illegális szemétlerakóként használva veszélyeztetik a sokak által sétára, kikapcsolódásra használt zöldterületet.

A szervezők felvették a kapcsolatot a Ferencvárosi Önkormányzattal, és a Pilisi Parkerdő Zrt-vel is, akik a múlt évihez hasonlóan kesztyűkkel és zsákokkal támogatták az akciót, valamint vállalták az összegyűjtött hulladék elszállítását.

A szemétszedésre meghívást kaptak a IX. és a XIX. kerületi középiskolák (a szemétszedéseken résztvevő diákoknak 5 óra közösségi szolgálat írható jóvá), és természetesen a környéken élő, leginkább wekerletelepi és József Attila-lakótelepi lakók.

A programon most csak kb. 30 fő jelent meg, hosszabb-rövidebb időre. Akik viszont eljöttek, lelkesek és aktívak voltak, és bár ezúttal nem teljesült az a cél, hogy az erdőbe betérőknek egy ideig ne kelljen szeméttel találkozniuk az utak mentén, mégis komoly sikerként könyvelhető el, hogy három nagy hulladéktábor tűnt el az erdő mélyéről. Ez az eredmény ugyan nem látványos azoknak, akik csak a fő ösvények mellett sétálnak, de a tudat, hogy nem mérgezik tovább a környezetet a kidobott hűtőszekrény- és mosógép tartozékok, építési törmelékek, egyéb szemetek és veszélyes hulladékok, már megérte.

A program végén a csapat legkitartóbbjai piknikeztek egyet a réten, és megállapodtak, hogy hamarosan újabb, a mostaninál sokkal több embert összehozó akcióra van szükség, hogy érezhető, minőségi változást lehessen elérni a Kiserdőben.

Facebookon követhet minket: http://Van más út – Összefogás a Kiserdőért

A wekerlei kertek talaja rendkívül tápanyagszegény, és alacsony a vízmegtartó képessége. Ezért sokan és régóta komposztálnak már a telepen, de a kezdőknek elkél a segítség, és a gyerekeket is érdemes mielőbb megismertetni ezzel a hasznos talajjavító módszerrel. A Wekerlei Társaskör az Átalakuló Wekerle önkénteseivel együttműködve ezzel a céllal pályázta meg a Fővárosi Környezetvédelmi Alap egyik pályázatát. A néhány hónapos projektben több oldalról közelítjük meg a komposztálást.

Készítünk egy videót a komposztálás fortélyairól, amelyben bemutatjuk a legjobb tippeket, trükköket. Megterveztünk és elkészíttettünk egy interaktív játékos táblát a gyerekeknek, hogy a wekerlei nagyrendezvényeken és az iskolai, óvodai szakkörökben is ismerkedhessenek a komposztkészítéssel. A Kispesti Föld Napján már debütált, a Vonás utcai oviban is járt már és a Wekerlei Székelykapu Napokon ismét kipróbálható, ahol komposztszakértőnk előadást is tart. A komposzt fórumra mindenkit szeretettel várunk!

Időpontja: május 26. szombat 10 óra

Helyszíne: Kós Károly tér, Zöld programok tere, a Zenepavilon közelében

Öt soklakásos társasházat elláttunk a komposztáláshoz szükséges készlettel: komposztkeret, rosta, vasvilla és zsákok. Természetesen kaptak helyszíni képzést, szakmai tanácsadást, és megtanulták a közösségi ágaprító gép használatát is. A társasházak azért fontos szereplők, mert esetükben problémásabb lehet a közösen használt terület gondozása, növényi anyagainak hasznosítása, a kerti munkák és a komposztálás összehangolása, ám a közös munkában és tanulásban óriási lehetőségek rejlenek! Tapasztalataikat összegyűjtjük, és a többi társasház számára is átadjuk.

Mivel a környezettudatosságot nem árt gyerekkorban kialakítani, felkerestük a helyi iskolák vezetőit és komposztálásért felelős kollégáit is, felmértük a jelenlegi komposztálási gyakorlatukat, nehézségeiket, terveiket. Kiderült, hogy majdnem minden iskola komposztál már, és legtöbben az udvaron lévő tankertben használják fel az érett komposztot. Ennek ellenére az iskolák többsége örült a megkeresésnek, mert sikerült „külső szemként” teljesen új ötleteket, megoldásokat javasolnunk. A komposztálásért felelős munkatársaik számára igény esetén képzést, tanácsadást biztosítottunk. A Kós Károly Általános Iskolában a gyerekek komposztmesterünk segítségével igazi komposztbontásban vettek részt: a tavaly összegyűlt komposztot vizsgálták meg, és használták fel. Az Erkel az ökoiskola címre pályázik, ezért komposztszakértőnk a pályázati megbeszélésen segítette tanácsokkal a pedagógusok munkáját. A Deák Gimnázium a nagy zöldterülete miatt már nagyüzemben komposztál, de az egyetlen karbantartónak kevés a kapacitása a teljes terület fenntartására: az ő esetükben a pályázati források, a tanulók és a wekerlei önkéntesek bevonása jelentheti a megoldást. Az iskoláknak javasoltuk, hogy a gyerekek időnként hozhassanak otthonról komposztálnivalókat a komposztládába – így még izgalmasabbá és személyesebbé válik számukra az iskolai komposztálás – és felajánlottuk, hogy máskor is szívesen tartunk hasonló bemutató órákat.

További információért írhatnak a komposztbarat@gmail.com email címre, illetve az Átalakuló Wekerle / Transition Wekerle Fb oldalán folyamatosan követhető a program.

Videó megtekinthető ITT .

     

Az idén 10. alkalommal megrendezett Wekerlei Téltemetés a korábbi évekhez hasonlóan nagyon jó hangulatban zajlott. Számomra az eddigieknél is bensőségesebb volt, mivel aktív önkéntesként a szervezésbe és lebonyolításba is bekapcsolódhattam. Jó volt közelről látni annak az 50 önkéntesnek a lelkes munkáját, akik a megvalósításban részt vettek, és már hetekkel a február 27-i esemény előtt készültek a nagy napra.

A Wekerlei Társaskör Egyesület önkéntesei és a Wekerlei Kultúrház munkatársai már délután 3 órától gyülekeztek a Kultúrházban, hogy minden megfelelően előkészítve várja a téltemetéshez szükséges zajkeltőket és egyéb kellékeket készíteni vágyó gyerekek és szüleik érkezését. Az első „fecskék” valamivel 4 óra előtt érkeztek. A földszinti termekben hamarosan szorgos kezek gyártották a zajkeltő eszközöket WC-papír gurigák, és kis joghurtos poharak újrahasznosításával, melyeket színes papír és filctollak segítségével egyedivé is varázsoltak. Szintén a télűző hangoskodáshoz szükséges népi hangszereket lehetett készíteni az emeleti teremben. A földszinti előtérben tömték meg szalmával a nagy kiszebábot, amit aztán régi ruhákba öltöztettek. A fejére nagyanyám régi, rózsás kendője került, tarisznyájába gondűző papírcetliket raktak, karjára gondűző szalagokat akasztottak a tavaszt várók. Ebben is részt vettek a gyerekek – még a hajuk is tele lett szalmával. Kb. 60-70 kisméretű kisze is született régi ruhadarabokból, textilekből; ezek egy része is a máglyán végezte „nagy testvérükkel” együtt, néhányat azonban – saját tapasztalatból mondhatom – megsajnáltak és hazavittek kis készítőik.

Nem sokkal 6 óra előtt indult a menet a Kós Károly tér felé: elöl haladt a nagy kiszebáb, utána csodás hangú énekesek, idén már a helyi népdalkör tagjaival is kiegészülve. Őket követte énekelve-zajongva mintegy 400 wekerlei; a menet végén dobosok haladtak. A Szent József templom harangja már elütötte a hat órát, amikor a térre értünk. Végiglátogattuk a tér fontos részeit, míg végül elérkeztünk a máglyához. Itt további énekek és rigmusok, hangos dobolás kíséretében tűzre került a kiszebáb. Óriási lánggal, nagyon gyorsan elégett. Az esemény zárásaként dalokkal köszöntöttük a várva-várt tavaszt.

Azt gondolom, hogy Budapesten kevés gyerek vehet részt ilyen, a régi népi hagyományokat ápoló ünnepen. Ezért (is) jó Wekerlén élni. És persze nem elhanyagolható az az öröm, hogy mindez a helyi önkéntesek segítségével valósulhat meg. Köszönet a jó hangulatú délutánért és estéért nekik, a WTE-nek és a WKK-nak! Még sok hasonlót kívánok mindannyiunknak!

Kiss Viktória

önkéntes

Fényképek: Maár Lajos, Uzseka Norbert

P160227Téltemetés_UzsekaNorbert_031 P160227Téltemetés_UzsekaNorbert_001 abc_5165_25326624276_o P160227Téltemetés_UzsekaNorbert_089P160227Téltemetés_UzsekaNorbert_099 abc_5195_24984585909_o  abc_5189_25234088872_o  abc_5217_25325698386_o

További képek az albumokban találhatók.