Valahogy a héten elkerültek a hírek, s először pénteken jelezte a főnököm, hogy jön a nagy hideg – de mi wekerleiek a tél temetésére készülünk!?

A 110 éves Wekerletelep örökségére méltóan, a WTE és WKK közös rendezvényére mindent körültekintően előkészítettünk, reméljük, hogy a beígért hóvihar nem moshatja el az ünnepséget…

Délben indultunk útnak a kisfiammal, verőfényes napsütésben. Bár nem nagyon kúszott magasra a hőmérő higanyszála, hóviharnak semmi nyoma – ideális tavaszidézőnek ígérkezett a délután. Hidegben, de napfényes időben bandukoltunk előkészíteni a terepet a sokféle foglalkozáshoz. Az egyik kisfiú szerint nagyon veszélyes a kiszebáb égetése, mert ha közel állsz hozzá, akkor beledobhatnak Téged is a tűzbe. Természetesen erről szó sem lehet: megnyugtattam, hogy csak a kiszebábot égetjük el, és a kis kiszebabákat dobjuk a tűzbe minden gondunkkal együtt, a körbeálló emberekre nagyon vigyázunk, vödrökben víz is be lesz készítve.

A Wekerlei Kultúrházba hamar megérkeztek az első érdeklődők is, majd számosan követték őket: „zajkeltő joghurtok” és „csörgő WC-papírgurigák” bújtak elő mindenhonnan. Szebbnél szebb kis kiszebabák készültek. Recefice. Nem a bumbumbum, hanem egy nagyon helyes népi ritmushangszer. Dudoló vagy züzölő, hivatalosan mirliton – bürökből készült fúvóshangszer a tökéletes zümmögő dallamok lejátszására – mind-mind zajkeltő eszközök, hogy jó messze kergessük vele a telet. Az alkotás pillanataiban egyre gyűjtöttük a sok energiát a hideg elűzésére, sejtelmünk sem volt, hogy merre fordulhatott az időjárás, annyira elmélyült mindenki a kézműveskedésben. A népdalkörös lányok énekeltek, hatalmas kiszebaba – vagy inkább kiszeasszonyság – készült, szalmával kitömve, hogy jól elégjen minden porcikája.

                         

Nagy volt a sürgés-forgás, előkerültek a dobok, s a kiszebáb tarisznyája is megtelt a sok gondűző cédulával, amire bárki felírhatta gondját-baját, hogy őasszonyságával együtt égjen hamuvá és tűnjön el az életéből.

Fél hatkor indult a felvonulás, elöl haladt a kiszebáb énekesek, dobosok és a kikiáltó között, mögötte a hatalmas tömeg vérmes télűző rigmusok kíséretében:

„Jer, jer kikelet,

Seprűzd ki a hideget,

Hozd be a meleget,

Dideregtünk eleget!”

Körbejártuk a teret, minden fontos helyszínt szónoklattal dicsérve: a szánkódombon, Kós Károly és Wekerle Sándor szobránál, a Wekerlei Életfánál, majd a tűzrakóhelynél megállapodva. Egyre fokozódott a hangzavar, egyre dühösebb télűző népi szólások közepette végül meggyulladt a kiszebáb a wekerleiek bújával-bajával együtt, magasba csaptak a lángok, s a tél utolsó fuvallataiban szálltak a szalmapernyék – és egyre hidegebb is lett. Tökéletes télűzés, kipipálhatjuk. Hogy mennyire sikeres, arra az este lehullott hó a bizonyíték…

A szemünk és a hőérzetünk csalhat, de a szívünkben-lelkünkben már a tavasz készülődik, és ez a lényeg!

Nagyon köszönjük a szervezést a WTE mintegy 60 önkéntesének, akik nélkül ez a program sem valósulhatott volna meg, valamint a WKK minden lelkes munkatársának!

Heuer Orsolya

önkéntes

A fotókat Holics Tamás önkéntes készítette.