Mi az a Wekerlei Térvers?

Jelfák az úton

A Wekerlei Társaskör Egyesület kezdeményezésére jött létre ez az egyedülálló térvers a műemlékvédett Wekerletelepen.

 A tíz állomásból, tíz „versszakból”, tíz installációból, azaz jelfából álló összművészeti sétaút 1,6 kilométeren át vezeti a látogatót. Az alkotók célja, hogy az erre elkészített térkép segítségével az érdeklődők végigsétáljanak a mintegy 45 perces szakaszon, és egy művészeti-építészeti-környezeti élményben legyen részük.

Mindegyik installációba egy acél nézőke van beépítve, melyen keresztül fókuszálhatunk a városrész egy-egy egyedi szépségű vagy hangulatú részletére.

A jelfák önmagukban is szemet gyönyörködtető építészeti látványt nyújtanak, kő talapzatból kinövő, acél elemekkel kombinált, faragott faoszlopok. Mindegyik más, mivel formáját és a talapzatokba bevésett szövegszilánkokat a nézőkén át megpillantható látvány ihlette.

A Wekerlei Térverset végigjárva az épített és természeti értékek megismerése mellett rácsodálkozhatunk a hely hangulatára, míves részletekre, a meseváros apró szépségeire.

A jelfa út elkészülését Kispest Önkormányzata támogatta, és egy maroknyi önkéntes ötlete és munkája nyomán született meg.

térkép

http://wekerleitervers.hu/

Térvers a Facebookon

 

 

 

 

 

 

One comment on “Jelfák az úton – Wekerlei Térvers

  • paulfinch808 azt mondja:

    Custom intent audiences in Google Ads enable you to reach the perfect audience with your advertising campaign. This feature allows you to target people that are currently in the market, researching solutions similar to the products and services your business offers. Custom intent audiences by developing a clear understanding of consumer demand, you can tailor your ads to connect with the right audience, at the right time.

    By using custom intent audiences Google Ads, you can hone your focus to operate in a niche market, where your products and services cater to a focused group of consumers with particular needs and interests.

    Pay-per-click (PPC) advertising is an effective channel to target niche markets, especially if you have a smart strategy and can efficiently manage your campaign.

Vélemény, hozzászólás?