Sünik, és a Dédi galuskája a Sodrófadíjon

 Süni csoportos óvodásainkkal egy éve vagyunk együtt, így idén, már másodszorra is részt tudtunk venni a süti sütő versenyen. Óvodánkban hagyománnyá vált, hogy minden nevelési évben az egyik foglalkozás témája a WEKERLE PROJEKT, amiben a gyerekek minden olyasmivel megismerkedhetnek, ami ezzel a kis közösséggel kapcsolatos. Wekerle egy kis falu ebben a nagyvárosban, ahol az itt élő emberek szívesen rendeznek olyan programokat, melyen a legfiatalabbtól a legidősebbig, szinte minden korosztály örömmel vesz részt. Ilyen összejövetel számunkra a süti sütő verseny. Már jóval a verseny előtt, lázasan készülődünk, hangolódunk erre az eseményre. Ezért nem is csodáljuk, hogy másodszorra, ott fent, a színpadon állva, és nézve a gyermekeink boldogan csillogó szemeit, valamint látva a színpad előtt álló szülők büszke arcát, mi is meghatódtunk. Természetesen, nem azért mert újra díjat kaptunk, hanem mert jó volt érezni és látni a gyermekek boldogságát, örömmel teli arcát, a szülők támogató pillantását, az összetartozás érzését. Végtelenül örülünk, hogy a telepünkön még létezik az a fajta közösségi élet, amelyben annyian felnőhettünk még annak idején. Viszont ha belegondolunk ez ”csak” egy sütő verseny. Mindenki süt valami finomat, amit idehoz, majd megkóstolják, és a hozzáértő zsűri tagjai pontozzák. Ellenben ez a fajta megmérettetés, rég nem erről szól. Szól egy szülő-gyermek közös élményéről, vagy egy csoport közös munkájáról ahol az eredményhirdetés már csak a végkifejlet. Addig is ezernyi történet kerül elő a szülők, barátok, pedagógusok tarsolyából, számtalan nevetés, viccelődés, csipkelődés, valamint régi emlékek, melyekkel a gyermekek észrevétlenül gazdagodnak. Akár egy odaégett sütemény bosszúsága, melyet egy roppant egyszerű csellel együtt megoldunk, és a kínálásnál már csak egy összekacsintott szempárt látunk belőle. Mennyire irigylésre méltó az a pár óra, amit ez a verseny adott egy családnak, vagy közösségnek. Mi is hasonlóképpen éltük meg. Egy picit többen, mint egy családban, de annál boldogabban. Ez alatt a két óra alatt, amíg mindenki segíthetett, addig minden megtörtént, ami ilyenkor megtörténhet. Volt bosszankodás, mert nem a dagasztó pálcát vittük be, volt irigykedés, hogy miért visszük ki, inkább ezt is együk meg, és volt bizony „nagyon komoly” sírás is, mert valakinek nem tetszett a kék kötény, mert az fiús szín. Viszont ami mindannyiunkban megmaradt, azok a vicces lisztes kezek, és arcok, a földön landolt tojás, és az alvásidőt végig árasztó Dédi galuskájának illata. Az otthonokban mindig a konyhában, a tűzhely mellett jön össze a család. Ez a verseny is hasonlóképpen hozza össze a Wekerlén élő családokat. Mi is úgy megyünk erre az eseményre, mintha haza mennénk. Hiszen tudjuk, itt már várnak minket, annak ellenére, hogy még csak most neveztünk másodszorra. A Sodrófadíj szervezői olyan szeretettel kínálják a finomabbnál finomabb süteményeket kóstolásra, mintha a rég nem látott szüleink otthonába tértünk volna. Örülünk, hogy gyermekeink már 4-5 évesen megtapasztalhatják, hogy ennek a nagyszerű közösségnek a része vagyunk, még ha néha versenyzünk is ellenük. Itt minden gyermek emelt fővel győztesnek érezheti magát, mert a bánásmód, amit itt kapnak a szervezőktől és lebonyolítóktól, az példa értékű. Felemelő érzés látni, hogy olyan gyermekek is kínálják már az édes és sós finomságokat, akik még nem is olyan régen a mi kis óvodásaink voltak, és két éve még az anyukájuk keze alatt szorgoskodtak. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden Sodrófadíjban résztvevőnek, hogy ennyire figyeltek ránk, és rajtunk kívül minden más versenyzőre. Hálásak vagyunk az igazságotokért, kedvességetekért, figyelmességetekért, és hogy mindannyian izgultok értünk. Remélhetőleg, mi már egy új baráttal gazdagodtunk a verseny által, mégpedig az egyik „ellenfelünkkel”, akinek – a tavalyi ígéretéhez híven – az idén sikerült megelőznie minket. Szóval drága Nagy Olivér Huba! Továbbra is várunk nagy-nagy szeretettel a Süni csoportba, egy közös sütögetésre. A receptet te hozod, az alapanyagokat pedig mi! (ui: nincs szavazás, viszont az összeset megesszük!)!

Köszönjük: Orbán Ibolya és Untisz Beáta, a díjazott ovis csoport óvónői

Díjazottak:
felnőttek:
I. József Andrea (Kemenesi béles)
II. Füredi Péter (Nagymamám gyorsvajasa)
III. Kleinheincz Csilla (Ribizli szelet)

gyermekek:
I. Brenner Katalin (Káposztás pogácsa)
II. Nagy Olivér Huba (Aranydiós)
III. Árnyas ovi, Vonás utca, Süni csoport (Dédi galuskája)
III. Izsák Berta (Narancsos grízfelfújt)

a zsűri különdíja:
Burus Boglárka (Hókifli)

közönségdíj:
Árnyas ovi, Vonás utca, Süni csoport (Dédi galuskája)

A zsűri:
Bognár Anna (Koller bácsi)
Apagyi Krisztina (WTE)
Király Mónika (tavaszi verseny nyertese)

Németi Sándor (borszakíró, gasztroblogger)

SZPONZOROK 2018 ŐSZ:

Goodmills Magyarország Kft – Magyarország piacvezető őrlemény forgalmazója, többek között a Nagyi titka és a Vitamill lisztekről ismerhetjük őket.

A megújult Éléskamra Étterem, amely a Kós Károly téren minden nap változatos és finom ételeket kínál.

A Pocsai Porta helyi manufaktúra, amely szörpjeiről és lekvárjairól ismert. A csütörtöki kispiacon érdemes keresni őket.

A Thököly úton nemrég nyílt Kiskedvenceink Állateledel boltban minőségi tápokat és kiegészítőket kaphatunk háziállatainknak.

We Art szépségszalon – Határ út 34-ben, teljeskörű szépségápolási szolgáltatást nyújt (kozmetika, műköröm, manikür, pedikűr, masszázs)

Szintén ebbe a kötelékbe tartozik a We Art fotó stúdió is, Benkő-Molnár Fanni fotográfus fő profilja az esküvő-, jegyes-, és portréfotózás.

Emke szerkók – egyedi mintás ruházatokat: pólókat, body-kat, kötényeket, vászontáskákat rendelhetünk náluk

Wekerlei Séták – helytörténeti előadásokkal fűszerezett vezezetett túrák Wekerlén, amit helyi önkéntesek szerveznek

Az egy éves WEKI a wekerlei és a közelben élő szabadúszók és távmunkában dolgozók co-working helye a Huba utcában.

 Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Wekerletelep egyik kulturális és programközpontja változatos lehetőségeket kínál, pl

Felnőtteknek “Sír a zsír” alakformáló, gyerekeknek kangoo edzés Sövegjártó Petrával

Kettlebell edzés Schmindt-Víg Katával, akit már csak úgy emlegetnek a környéken, hogy Kettlebell Kata

Pilates és gyermek táncfoglalkozások Rosivall Petrával, aki az “Egy csepp nyár” foglalkozásokat is tartja.

Goodmills Magyarország Kft. www.nagyilisztje.hu

Éléskamra Étterem https://www.facebook.com/eleskamraetterem/

Pocsai Porta https://www.facebook.com/PocsaiPorta/

Kiskedvenceink Állateledel Bolt https://www.facebook.com/kiskedvenceink.wekerlei.eledeles/

WeArt szépségszalon http://beauty.weartstudio.hu/

WeArt Handmade https://www.facebook.com/weart.handmadewithlove/

WeArt Photostudio http://photo.weartstudio.hu/

Emke Szerkók https://emkeszerkok.hu

Wekerlei Séták http://www.wekerleisetak.hu/

WEKI http://weki.hu/

WKK https://wkk.kispest.hu/

Sövegjártó Petra / Sír a zsír https://wkk.kispest.hu/program/694/sir-a-zsir

Schmindt-Víg Kata / kettlebell https://wkk.kispest.hu/program/319/kettlebell

Rosivall Petra / pilates és gyermekfoglalkozások https://wkk.kispest.hu/program/431/pilates

Legyen mindig sütnivalónk!

További fényképek és a receptek: https://www.facebook.com/wekerleisodrofadij/

 

 

Vélemény, hozzászólás?