A XXV. Wekerlei Napok keretében, a jubileumon felbuzdulva a Wekerlei Sodrófa díj versenyének szervezői idén ősszel Wekerle Tortájának megsütésére hívták fel a vállalkozó kedvűeket. A várva-várt napon, az eső sem vette el a Wekerle Tortája süteménysütő versenyre nevezők kedvét. Hét torta érkezett a Zenepavilonba négy felnőtt, és három gyermek munkáját dicsérve.

A jubileum megihlette a nevezőket: két torta díszítésében Wekerle szimbóluma, a jellegzetes utcaszerkezet köszönt vissza (Őszi wekerlei joghurttorta, Tökjó torta), egy másikon a Kós Károly téri kovácsoltvas díszek egyik motívumával találkozhattunk (Sütőtökös-csokis torta), és olyan is volt, amelynek díszítése kedvenc terünk őszi hangulatát idézte meg egy elsárgult levelű fa alattclip_image002 álló paddal (Tripla csokis torta ropogóssal). De ellenállhatatlan volt a grillázs tetejű vajkrém torta és a pillangót formázó, Színeske névre keresztelt remek, meg a céklás csokitorta is. Miközben a zsűri – amelyben idén a helyi cukrászdák képviselői mellett a XXV. Wekerle Napok meghívott vendége, Szarvas város polgármesterét is üdvözölhettük – a tortákat kóstolgatta, a Zenepavilon köré sereglett érdeklődők pillanatokon belül eltüntették a sütiket. Így alakult ki a végeredmény: gyerek kategóriában a Színeske győzött
clip_image002(Varga Véta és Zita munkája), s a zsűri megosztott második díjjal jutalmazta a Céklás csokitorta (Helyes Rozi) és az Őszi wekerlei joghurttorta készítőit (Holics Benedek). A felnőtt kategória I. helyezettje, Izsák Hajnalka a gazdag nyeremények között egy szintén a jubileumhoz méltó tortaremeket is hazavihetett a Vetrece Kávézó jóvoltából. A II. helyen Villiné Szőts Noémi Vajkrém tortája végzett, sőt, a közönségdíjat is neki ítélték a lelkes kóstolók. III. helyezett lett a Tökjó torta, Holics Tamás munkája. A Tripla csokis torta ropogóssal őszi wekerlei hangulatot idéző dekorációja, amely Varga-Magyar Kata keze alól került ki, a zsűri különdíját kapta.

A nyeremények felajánlásáért ezen a helyen is köszönetet mondunk minden támogatónknak!soti-suto

A sütemények receptjei olvashatók a Wekerlei Sodrófa díj facebook oldalán. A következő sütisütő versenyig bárki megsütheti ezeket, hogy „mindig legyen sütnivalónk”!

Kiss Viktória

 

 

Vélemény, hozzászólás?