A levélben felvetettekre konkrétan válaszolva: Nem, nem ezt akarjuk, nem tetszik nekünk, amit látunk a Kós-kapu alatt. Legalábbis a Wekerlei Társaskör Egyesület nem akarja ezt. Hogy ki akarja, kinek fontos ez?

Tisztelt Marossy Tímea!

 

Köszönjük szépen levelét, mert bizakodással töltheti el mindazon wekerleieket, akiket valóban érdekel egyedülálló telepünk sorsa, hogy nincsenek egyedül. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, tapasztalatunk alapján azonban nem mi vagyunk többségben.

2011-ben, amikor a WTE Építészklubja és Zöld Hajtás klubja közösen végigvitte az Energiahatékony Wekerle projektet (EWP), készítettünk egy kérdőíves felmérést wekerlei lakosok között. Ebben arra a kérdésre, hogy „Fontosnak tartja-e, hogy a lakosság is erőfeszítést tegyen a műemlékeink védelméért, a saját lakóhelyünk óvásáért, fejlesztéséért?” a válaszadók 86 %-a azt válaszolta, hogy nagyon fontosnak tartja. De amikor arról kérdeztük őket, hogy konkrétan saját maguk a házuk eredeti tetőformáit, ablakait, homlokzati díszeit mennyire hajlandóak védeni (saját maguk ellen is, ha úgy tetszik), akkor már csak 50-70 %-uk állt ki az építészeti értékek védelme mellett. Nyilván csak olyanok tiszteltek meg bennünket egyáltalán válaszaikkal, akik valamennyire is nyitottak voltak erre a témára. Azok között, akik nem válaszoltak, valószínűleg még nagyobb lett volna az eltérés a szavak szintjén és a ténylegesen megtehető értékvédelem támogatása között. Mindezt csak azért írtam le elöljáróban, mert a környezetünkben megfigyelhető javulásokat, romlásokat – a Társaskör és benne az Építészklub legjobb szándéka, figyelemfelhívása, ismeretterjesztése, értékvédelmi lobbitevékenysége és sokszor szélmalom harcai közben is – leginkább ez a mentalitás határozza meg.

De a kép teljességéhez hozzátartozik, hogy sokszor a legdurvább beavatkozások nem is „belülről”, hanem „kívülről” érik telepünket (mint jelen esetben is). Amikor olyan személyek, cégek, hivatalok végeznek vagy hagynak jóvá a telep értékeit figyelmen kívül hagyó beavatkozásokat, akiknek személyes kötődésük nincsen, nem ismerik az itteni közösségi életet, nem ismerik közös céljainkat (legrosszabb esetben nem is érdekli őket), akkor nem lehet apellálni a lokálpatriotizmusra sem. Ilyen esetekben lenne jó egy világos, hivatalos, mindenkire egyformán vonatkozó szabályrendszer, hogy megfelelő időben és módon, kellő határozottsággal kaphasson mindenki tájékoztatást a Wekerletelepen betartandó keretekről, kelljen minden tervbe vett tevékenységet előzetesen engedélyeztetni, természetesen legyen szigorú ellenőrzés, és ha kell, szankcionálás is. Jelenleg fentiekből legfeljebb a tájékoztatás az, aminek megvannak a személyi és jogi feltételei, bár ezek is nagymértékben szűkültek. Az elmúlt évek sorozatos jogszabály módosításai nyomán (liberalizáció, állampolgár-barát jogi egyszerűsítések) olyan helyzetbe került maga a hatóság és elsődlegesen a hivatásos értékvédelem (ami egyáltalán megmaradt belőle), hogy a legtöbbször már csak utólag konstatálhatja a káros folyamatokat, és legfeljebb a nyilvánosság erejéhez folyamodhat, de érdemben nincs beleszólása az ügyek alakulásába. Ellenőrzés korábban is nagyon kevés volt, a szankcionálás pedig azt lehet mondani, hogy sohasem működött.

A Társaskör, mint civil szervezet lehetőségei még ennél is korlátozottabbak. Csak a meggyőzés, a nyilvánosság és a hivatásosok tájékoztatása, a kritikus ügyek napirenden tartása az eszköze. Tevékenysége azonban csak akkor érhet el valós eredményeket, ha van fogadókészség partnereiben! Ehhez pedig politikai szándék szükségeltetik.

Levelében felvetettekre konkrétan válaszolva: Nem, nem ezt akarjuk, nem tetszik nekünk, amit látunk a Kós-kapu alatt. Legalábbis a Wekerlei Társaskör Egyesület nem akarja ezt. Hogy ki akarja, kinek fontos ez? Nem tudjuk. Az üzlethelyiségek bérbeadásáról (a kapu mindkét oldalán lévő üzletfülkét kivették), az ide tervezett funkcióról nem volt előzetes információja a Társaskörnek (tudomásunk szerint a Kós Károly tér 2. sz. Társasház társtulajdonosainak sem). Tény azonban, hogy a helyiségek önkormányzati tulajdonúak, azokat a Vamüsz adta bérbe 5 évre a cégnek. Hogy erről a képviselő-testület tudott-e, nem tudjuk. Mindenesetre a vagyonkezelői jogokat felügyelő bizottság elé nem került a kérdés, legalábbis azóta nem, amióta a Társaskör képviselője is meghívottja a bizottságnak.

Mi is, csakúgy mint bármelyik wekerlei járókelő, döbbenettel láttuk meg a megkezdődött építkezést. Azonnal levelet írtunk a Főépítésznek és a Tervtanácsnak (február 11-én), melyben tájékoztatást és haladéktalan kivizsgálását kértük az ügynek. Értelmezésünk szerint az építési munka örökségvédelmi engedélyköteles, ennek meglétére kérdeztünk rá. Javasoltuk a Főépítésznek, hogy amennyiben a Tervtanács bármit tehet, akkor üljön össze minél előbb.

Más úton is próbáltuk az Önkormányzat felé eljuttatni a látottakkal kapcsolatos ellenérzéseinket, hathatós segítségüket kérni. Ékes Gábor képviselővel, Dr. Tarnai Richárd Pest megyei Kormányhivatal vezetőjével felvettük a kapcsolatot az ügyben. Mindketten levélben fordultak a kerületi Főépítészhez.

Főépítész asszony február 22-én arról tájékoztatott bennünket írásban, hogy egyeztetett az Örökségvédelmi Hivatallal, akik azt nyilatkozták, hogy nekik nincs teendőjük az ügyben, tekintettel arra, hogy az építés nem érinti magát az épületet. A kerület egyedül településképi bejelentési eljárás lefolytatását írhatja elő, ezt az építtető tudomására is hozták. Ennek eredményeként be is nyújtottak egy kérelmet, melyben leírták a már megvalósult és a még befejezésre váró munkákat és a technológiát.

Február 23-án délelőtt tárgyalt a Tervtanács a kürtőskalács sütő építési munkáiról. (Tette ezt úgy, hogy a településképi bejelentési eljárások elbírálásába nem is kellene bevonni az önkormányzati rendelet értelmében. Annak elfogadása polgármesteri hatáskör, a főépítészi szakmai vélemény is elegendő hozzá. Így inkább azt mondanám, hogy egy szakmai beszélgetés zajlott le.) Megtudtuk, hogy az építtető közterület foglalási engedéllyel is rendelkezik, melynek kiadásáról nem kérték ki előzetesen a Főépítészi Iroda véleményét. A Tervtanács tagjai szerint az építés akkor is örökségvédelmi engedélyköteles kellene, hogy legyen, ha fizikailag nem érinti a műemléki védettségű épületet, hiszen magát a látványt befolyásolja a kapualjba épített sütő és értékesítő terasz. Erre azonban a Tervtanács nem kötelezhet egy Hatóságot. Pedig minden valószínűség szerint ez az egyetlen olyan hivatalos fórum, melynek szempontjai szerint megakadályozható lenne a beruházás megvalósítása, mivel úgy tűnik minden más engedéllyel rendelkezik az építtető, minden más általános szabályt betart. (Esetleg még az ÁNTSZ, Katasztrófavédelem szakhatósági engedélyek beszerzése lehet egy olyan pont, ahol akadályokat lehet eléjük gördíteni.)

Építészeti szempontból a kaput bármilyen módon leszűkítő épített szerkezet bántó. Főépítész asszony kompromisszumként azt fogalmazta meg, hogy a közterületre kikerülő elemek csak a működési idő alatt ideiglenes jelleggel legyenek ott, maximum a fém padlóburkolat és a hosszirányú paraván maradhatna folyamatosan. Erre fog javaslatot tenni a polgármesternek a bejelentési eljárás kapcsán. A kapualj falába vésett elektromos kábelek helyét vissza kell javítani és a teljes kapualjban helyre kell állítani a vakolt homlokzati felületet, annak újra színezésével.

 

Tisztelt Tímea!

 

Levelének végén feltett, személyesen nekünk címzett kérdése, hogy mit mondunk mi? Az eddig leírtak után talán nem szorul különösebb magyarázatra, hogy ebben az esetben (is) szinte teljesen mindegy, hogy mit mondunk mi építészekként. (Nem először fordul elő, hogy az építészeti, örökségvédelmi szempontokat más, „fontosabb” szempontok erőből felülírják.) Mostanra mindent elmondtunk az általunk elérhető hivatalos fórumokon, ami szakmailag indokolja álláspontunkat. Sajnos nem civil szakmai kérdésként merül fel innentől kezdve az ügy. Hatósági és politikai akarat kellene ahhoz, hogy a wekerlei szellemiséggel is egybecsengő megoldás születhessen, illetve önmérséklet és alázat kellett volna ahhoz, hogy egyáltalán fel se merülhessen egy ilyen probléma!

Természetesen abban igaza van, hogy mindezek ellenére nem tehetjük fel a kezünket, csak ez már egy másik folyamat, nevezhetjük civil ellenállásnak vagy nyomásgyakorlásnak! Ez pedig minden wekerlei joga és lehetősége!

 

Somlói Judit és Nagy Attila

Fényképek: Boros János, Hidvégi Tamás

image2 20160225_6 20160225_4 20160225

Vélemény, hozzászólás?