Ez a negyedik alkalom, hogy a WTE és a Wekerlei Futóklub kezdeményezésére, Romhányiné Kovács Mária szervezésében és Szegedi Péter vezetésével több napos kerékpártúrán vehettek részt wekerleiek, kispestiek és akár messzebbről hozzánk csatlakozók.

Az augusztus 20-i ”hosszú hétvégén” a Szigetköz volt az úti cél, amely a nagy Duna és a Mosoni-Duna által határolt, gyönyörű terület, közel a szlovák határhoz.

A madárvilágban, vízi állatokban és növényvilágban gazdag rész rendkívül ideális a természetet és a sportot kedvelőknek. A vízi túrák, kirándulások mellett a bringások egyik paradicsoma, mert a sík terepen szinte mindenhol kiépített bicikliút fogadja az ide érkezőt. A tekerés közben mezők, láperdők, ártéri területek és ápolt, rendezett, virágos települések váltogatják egymást. A falvak szélén horgásztavak, a falvakban barátságos házak, terek és hangulatos éttermek, sörözők fogadják a turistákat.

Társaságunk vegyes korosztálya is mutatta, hogy ezek túrák széles rétegeknek is élvezhetőek, a 11 éves gyermek tagunk és a 70 évhez közeledő, sportos nagymamák is nagyon jól bírták a tekerést. A 18 főből álló csapat Halásziban szállt meg, közvetlenül az egyik mellék Duna-ág partján, egy nagyszerű szálláson, ahol ráadásul még szúnyogok sem voltak. Az idő kegyes volt hozzánk, elmúlt a nagy hőség, és a Szigetközben eső sem esett a túra alatt.

Első napon, a megérkezés és a szállás elfoglalása után elindultunk egy rövidebb, 30 kilométeres túrára. Megnéztük a hédervári kastélyt és a településen található 700 éves kocsányos tölgyet, melyhez a legenda szerint Árpád fejedelem a lovát kikötötte. Igaz, itt néhány száz év elcsúszás kúszott be a történetbe, de ez a helyieket és a legendát nem zavarja, a fát Árpád-fának is hívják. Az itt lakó néni készségesen mesélt a fa történetéről, a mellette álló Boldogasszony kápolnáról, a kertben található sírkövekről és a héder lovagokról. Este mindenkinek jól estek a halászi Parti Csárda ízei.

Több napos túránkkal párhuzamosan Mosonmagyaróváron éppen Szent István napok zajlottak. Így, aki neves együttesek koncertjére és buli hangulatra vágyott, az esténként beautózhatott Óvárra. A szombat esti Illés koncertért ezt mindenképen érdemes volt megtenni.

A második nap volt a leghosszabb, 72 kilométeres túránk, de a sok pihenőnek – amit a fiúk „tankolásnak” becéztek – és az érdekes látnivalóknak köszönhetően egyáltalán nem volt megerőltető. Ezen a napon látogattunk el hazánk egyik legszebb és legrégebbi Árpád-kori templomához, a Lébényben található Szent Jakab plébániatemplomhoz. A templom mellett gyönyörű látogatóközpont és zarándokház is épült, ahol megtudhattunk részleteket a Szent Jakab zarándokútról.

A harmadik napon több mint 60 kilométert kerekeztünk. Több izgalmas állomást is érintettünk: a határtól 2 kilométerre, a szlovák részen Dunacsunyban mesterségesen kiépített vadvízi evezős pálya működik; Dunakilitiben a duzzasztóművet néztük meg közelről; áttekertünk Fenékküszöbre is, amit nem érintett a szabályozás, és megmaradt a víz által természetesen alakított szépségében. Rajkán egy nagyszerű csárdában csillapítottuk éhségünket, majd kis mosonmagyaróvári városnézéssel, és sokak örömére cukrászdával zártuk a szombati túrát.

Az utolsó napon, a szállást elhagyva az autókkal Pozsony felé vettük az irányt, majd a határtól nem messze leparkolunk, és kerékpárral közelítettük meg a szlovák fővárost. Pár órás, hangulatos városnézés után a társaság visszatekert az autókhoz, és búcsút vettünk egymástól, bízva abban, hogy nem ez volt az utolsó közös bringatúránk.

A Szigetközben is sok-sok látnivaló maradt még, hiszen ennyi idő alatt lehetetlen mindent megnézni. Itt van például Lipót települése, ahol a Lipóti Pékség már látogatóközpontot is nyitott, és nagyszerű termálfürdő is üzemel itt. Bíztatunk mindenkit, aki még nem ismeri ezt a vidéket, hogy látogasson el ide, járja be a Szigetközt, lehetőleg kerékpárral.

Köszönjük Szegedi Péternek az alapos és gondos felkészülést és túravezetést, és Romhányiné Kovács Máriának a fáradhatatlan szervezést! Várjuk a következőt!

 

Szabó Mária

Vélemény, hozzászólás?