Tóthné Bóné Éva beszámolója: “Bár az idei tél igen kegyes volt mindenkihez, nagyon vártuk a napját, hogy hivatalosan is elbúcsúzhassunk tőle.

Idén abban a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy önkéntesként részt vehettem a Wekerlei Kultúrház kézműveskedésének szervezésében. Öröm volt részese lenni közvetlen közelről az alkotásnak, mennyire komolyan vették a gyerekek is a munkát. Sok kisgyermek látogatott el a WKK-ba a szüleivel, hogy különféle, a gondok-bajok elűzésére szolgáló zajkeltő eszközöket, kiszebábot gyártsanak, gondűző szalagokat kössenek a karikákra, s részesei lehessenek az óriási kiszebáb elkészítésének. 

Amikor eljött az idő, mindenki megfogta saját készítésű portékáját, s nekiindultunk, hogy elkísérjük a kikiáltó vezetésével a kiszebábot utolsó útjára. Közben szólt a kántálás, peregtek a dobok, harsogtak a zajkeltők. Búcsúztattuk a telet, vidáman, reménnyel teli szívvel. Csodálatos volt látni minden kisgyermek és felnőtt szemében az izgatottságot.

Együtt átmentünk a Kós Károly térre, ott érintettük jelképeinket, szimbólumainkat, az egyre duzzadó tömeg egy emberként kántálva, hívogatta a tavaszt. Mindeközben az óriási kiszebáb szótlanul, a sor elején várta sorsát. Mikor mindenki a máglyához ért, az izgalom a tetőfokára hágott: a gyerekek sikongattak, a felnőttek huncutul összemosolyogtak, közben egyre hangosabban, gyorsabban és gyorsabban doboltunk, kerepeltünk, dudáltunk, énekeltünk, míg meg nem gyulladt a tűz, és a kiszebáboknak, vele a gondoknak, s minden bánatnak bevégeztetett.

Ennek örömére elénekeltük a legszebb magyar tavaszi dalocskákat, és még sokáig csodáltuk a lángokat. 

Nagyon jó volt együtt lenni, kicsinek és nagynak felemelő élmény egy ilyen közös program, hiszen ilyenkor még inkább érződik, hogy idetartozunk, hogy összetartozunk!”

Beltéri fotók: Vámosi Béla
Kültéri fotók: dr. Toldy Miklós

 

Vélemény, hozzászólás?