Az M5 autópálya bevezető szakaszának megépítésével egyidejűleg az átmenő forgalom kizárása érdekében Wekerletelep utcáit lezárták, egyedül az Újlaki utca maradt nyitott az M5 autópálya bevezető szakaszára, ezért nagy átmenő forgalmat bonyolít le. A lakosság 2013 végén ismételten megkereste hivatalunkat, és a nyugalmukat zavaró átmenő forgalom megszüntetése érdekében kérték az utca lezárását az M5 autópálya kereszteződésénél.

 ujlaki-utca

A lezárásról állásfoglalást kértünk a forgalomtechnika-kezelői hatáskörrel rendelkező Budapest Közlekedési Központtól. A forgalomtechnika-kezelő elfogadhatónak tartotta az útcsatlakozás lezárását építéssel. Állásfoglalásában felhívta a figyelmet, hogy amennyiben kerületünk a lezárás mellett dönt, lehetővé és indokolttá válik a zajvédő fal folytonosságának biztosítása ezen a szakaszon is.

Az Újlaki utca lezárásával kapcsolatosan az M5 autópálya bevezető szakasznál történő lezárás forgalomtechnikai kiviteli terveit elkészíttettük, a szakbizottság is támogatta. A tervre a forgalomtechnika-kezelő megadta a hozzájárulást. Ebben külön pontként szerepel, hogy a forgalmi rend bevezetését követően akár fél éven belül is felülvizsgálatot kérhet az engedélyező forgalomtechnika-kezelő.

A forgalmi rend változása a tervben foglaltak szerinti jelzőtáblák, a fizikai lezárás ideiglenesen virágládák kihelyezésével valósul meg.

Az Újlaki utca lezárásával egyidejűleg az M5 bevezető szakasza mentén a Kispest felé tartó forgalom számára a Hofherr Albert utcánál és a Vas Gereben utcánál jelzőtábla mutatja a javasolt útirányt, azért, hogy ne a Rákóczi utcát terhelje meg a forgalom. Továbbá a Rákóczi utcánál meg is lesz szüntetve az idáig javasolt „Kispest” útirány jelzőtábla.

A forgalmi rend változását az elkövetkezendő hetekben kívánjuk megvalósítani.

Városüzemeltetési Iroda 

Forrás: kispest.hu

One comment on “Wekerléről nem elérhető az M5 bevezető szakasza – Lezárják az Újlaki utcát

  • pw azt mondja:

    Lassan már semelyik irányból nem lehet hazajönni járművel !

    Ezzel egy időben kellene létesíteni egy legális jobbra fordulási lehetőséget a Nagykörösi út -Határ út kereszteződésében a Gyáli út fele.

Vélemény, hozzászólás?