A tavaszi, azaz az édes sütemények versenyén 18 nevező 20 féle süteményét kóstolhatták meg az érdeklődők. Önkéntes szervezőként több, mint 200 adag házisüteményt osztottunk szét május 25-én a Kós Károly téren. A Wekerlei Székelykapu Napok keretében immár 7. alkalommal valósulhatott meg a Sodrófa díj, amely a negyedik az édes megmérettetések sorában.

A kóstoltatás, a sütemények kiosztása idén is embert próbáló feladatnak bizonyult az érdeklődök rohama mellett, de a Zenepavilon, mint a kóstolás helyszíne lehetővé tette, hogy sokan és gyorsan jussanak süteményhez. Ismét hatalmas sikere volt a versenynek. A mindenért lelkes kóstolók egy óra leforgása alatt morzsákat sem hagytak hátra a korábban csodálatosan pompázó süteményekből, amelyeket a gyors önkéntes kezek osztottak szét. Évről évre egyre több fiatal is indul a versenyen, és idén is köszönthettünk egy lelkes kis ovis csapatot is a nevezők mezőnyében!

A díjazottak kiválasztásban öt tagból álló zsűri volt segítségünkre. Ők a süteményeknek csak a nevét és a rajtszámát ismerhették, ezzel biztosítva az elfogulatlanságot.
Bartosné Kovács Katalin képviselte a cukrász szakmát a zsűriben a Koller Cukrászdából, aki már jól ismert értékelő, hiszen több éve a zsűri oszlopos tagja. Kicsi Vú, wekerlei gasztroblogger most is szerepet vállalt, sőt a versenyre egy értékes, két személyes főzőórát is felajánlott. Sági Szilárdot, aki szintén volt már nálunk zsűritag, sokan ismerhetik a „Hal a tortán” című főzőverseny kapcsán. Erre az alkalomra két új taggal bővült a zsűri: Pixie Pie gasztroblogger nagyon lelkesen készült az első wekerlei bíráskodására, valamint az elmúlt évek többszörös indulója, korábbi győztes, Izsák Hajnalka wekerlei anyuka, lett még pontozó.

A zsűrinek nem volt egyszerű feladata a húszféle sütemény végigkóstolásával és rangsorolásával.
Az köztudott, hogy mindenkinek más a finom és a döntés az egyéni értékítéletekre van bízva, azonban a pontozásos rendszer illetve a közönségszavazás végül egyértelmű végeredményt hozott:

I. helyezett:
Almás-epres bukta – Nagy Andrea
II. helyezett:
Túrótorta – „Paula kedvencei” jelige
III. helyezett:
Mézes krémes – Nyul Krisztina és édesanyja

Közönségdíj első helyezett:
Édes álmom – „Édeskék” jelige
Közönségdíj második helyezett: F
inom kis katicák – Corvin ovi, Katica csoport

A zsűri különdíja: Citrom szelet – Bertáné Jónás Tímea
A legjobb „retro” sütemény: Csupaszív isler – Vázsonyi Gáborné
A legszebb sütemény: Cappuccino szelet – Bagó Andrea
A legjobb epres sütemény: Epres madeleine – Debreczeni Laura
A legnagyobb meglepetés különdíja: Cukros kifli – „Mali kedvence” jelige
A legfinomabb csokis sütemény: Csoki csoda – Csató Boglárka és Jani Berni

További nevezett sütemények betűrendben (vigaszdíjban részesültek):

Csodás csokis muffin – Poór Edit
Csokis-meggyes – Machil Istvánné
Dinnye szelet – Kanyóné Toidisz Athina
Diós álom – Kanyóné Toidisz Athina
Eszter kedvenc brownie-ja – a Libri könyvesbolt dolgozói
Ízes-túrós bukta – Klement Krisztina
Keksz-szalámi – Cserháti Zsófia és Gieger Míra
Róza sütije – Szabó Attiláné
Wekerle torta – Mészáros Flóra

Díjakat, ajándékokat támogatóink segítsége nélkül nem tudtunk volna adni, hiszen a süteménysütő versenyen kezdettől fogva mindent felajánlásokból biztosítunk, ezért külön öröm számunkra, hogy a több díjat Wekerléhez kötődő vállalkozók és magánemberek ajánlották fel. A szalvétákat, papírtálcákat, kiskanalakat a tavalyi verseny kóstolóinak pénzadományaiból biztosítottuk. Köszönjük most is adományaikat, amiből ősszel újra beszerezhetjük a szükséges eszközöket.

Támogatók:
Atzo Kiadó Kft.
Drize Kiadói Kft.
Étel-Ital Kicsi Vú blog
Figyelő Média és Kutató Kft.
Hajbár Szalon
Kertvárosi Háziszappan
Kistigris Fagyizó és Wekerlei Kávézó
Kör-kötő-kör
Libri könyváruház europarki üzlete
MediaCity Kft.
Málnacukor – kézműves nyalóka blog
Sanoma Media
Santl Márta, a WKK fazekasműhelyének tagja
Sárossy Zsuzsa ékszerkészítő
Tupperware Budapest 3-as, Pesterzsébet Kun utca 6. szám alatti területi képviselete
Wekerlei Bortár
Wekerlei Foltvarrók
Wekerlei Kultúrház és Könyvtár
Wekerlei Mozgásműhely

Eddig hét sütemény receptje érkezett be (letölthető ide kattintva doc formátumban), amelyeket wekerlei szorgos kezek süthetnek meg ezután kedvükre! Kívánunk mindenkinek a kipróbálásukhoz nagyon sok sikert, a következő versenyhez pedig elég bátorságot!

Reméljük, a sikerek, és a verseny egyre növekvő híre sütögetésre sarkall mindenkit az ősszel elkövetkező (a Wekerle Napok rendezvénysorozaton, szeptember 14-én megrendezendő) sós sütemények versenyén!

a Sodrófa-díj szervezői

Fotók: Fejes Bence

 

Vélemény, hozzászólás?