A játszótér a lakótelepen található a Szakrendelő háta mögött a Nagysándor József utca és a Petőfi utca közötti részen. 2009. végén adták át az első részét, 2010 nyarán a domb környékét. Műfüves játszótér sok játékkal, körbekerítve. Mellette egy nagy műfüves focipálya található.

A 716 m²-es kalandjátszótér egészen 12 éves korig nyújt kikapcsolódást: az ütéscsillapító burkolaton, melynek színei a játékokhoz igazodva stilizált tavat (kék), szigetet (barna) és szárazföldet (zöld) mintáznak, 18 vandálbiztos játék várja a gyerekeket. A kicsik terén csúszda, bölcsőüléses lengőhinta, rugósjátékok, homokozó, mászóháló, a nagyok részén csúszdás-mászókás várfal, süllyedő hajó, rugós kalózhajó, kilátótorony, indián totemoszlop és sátor, vasútállomás, mozdony vagonnal, körforgó, rugósjátékok, lombos fa mászóka van. Ezeken kívül padokat és hulladékgyűjtőket is kihelyeztek a bekerített játszótérre. Sajnos az árnyék kevés (délelőtt és koradélután odatűz a nap).

A 2010-ben átadott második ütemben a 12 év feletti korosztály számára épült játszótér: a szánkózódombra két, speciálisan ide tervezett rézsűcsúszdát szereltek, közéjük mászóháló, alájuk kék ütéscsillapító burkolat került. A domb aljában, a Petőfi utcai részen mozgássérült hinta áll, nem messze ettől egy óriási mászóháló, több ügyességi játék és három, nagy dobókockából álló mászófal várja a gyerekeket. A műfüves focipálya felé eső részen található a dombba épített, akadálymentesített nyilvános WC, amelynek előterében kisbabákat is pelenkázni tudnak a szülők. A sportpálya sarkánál virágágyást alakítottak ki, mellette ivókút áll.

A Nagysándor utcai részen fitnesz- és futópálya épült nyolc kültéri erősítő berendezéssel, illetve sporteszközzel. A pályán információs pont tájékoztatja a használókat arról, hogy melyik eszköz, milyen célt szolgál. A lakók kérésére 2011-ben egy lengőhintát is felszerelnek az Üllői út felőli oldalon.

(Forrás: kispest.hu)

Fényképek: Viló Zsófia, Kóczán Éva, Sági Zenina

View Larger Map

vissza a játszóterekről szóló menüpontba
vissza a gyerekekről szóló menüpontba

8 comments on “Központi játszótér

  • Sági Zenina azt mondja:

    Tettem fel új képeket a nem régen átadott második ütemről. Bár elég messze van Wekerlétől, autóval, bringával azért nem vészes. Örvendetes, hogy van wc. Az én lányaim imádták, de árnyék híjján nagyon napos (mi délelőtt voltunk).

    A képek mobillal készültek.

  • MolnarMoni azt mondja:

    De jó, hogy tettél fel képeket! A csúszdák miatt azt hiszem, megyünk majd. Ma a Gellért-hegyen voltunk az óriáscsúszdáknál, annál ez a játszótér közelebb van azért.

  • sziporka1974 azt mondja:

    Ott voltunk az átadón, nekem személy szerint nagyon tetszett az egész játszótér, viszont ott többen mondták, hogy a nagycsúszda “éles”, s több gyereket megkarcolt.
    Nekem csak 1dolog nem jött be:A kicsiknek készült mászóka (híd jellegű) gömbölyű sárga része eléggé csúszik a kislányom majdnem leesett.

  • sziporka1974 azt mondja:

    Most látom a képeken, hogy nem sárga hanem zöld az íves rész ami csúszik:-)

Vélemény, hozzászólás?