Pseudotsuga menziesii

Annak esélye, hogy egy fenyőfa méretű dologról ne vegyen tudomást az ember, valljuk be, meglehetősen kicsi. Különösen akkor kínos ez a figyelmetlenség ha az illető fa egy duglászfenyő, mely természetes élőhelyén (Észak Amerika nyugati partvidéke) akár száz méter magasra is megnőhet, s ezzel a fenyőfélék társaságának egyik legmagasabb képviselője. Mentségemre legyen mondva, az általam igen sokáig figyelmen kívül hagyott duglászfenyő nem nőtt ilyen hatalmasra, de azért még így is magasabb, mint a mellette álló emeletes házak.

A lucfenyőről (Picea abies) szóló cikkemben már említettem, hogy mennyit vizsgálgattam a környékbeli magas fenyőket illetve a rajtuk telelő erdei fülesbaglyokat (Asio otus). Minden reggel iskolába menet nézegettem a fákat, és számolgattam, hogy éppen hány bagoly pihen ágaik között. A legtöbb fán rendre megtaláltam tollfüles barátaimat, azonban volt egy kivétel. Ez a „lucfenyő” (mert sokáig annak gondoltam) a Szondi tér mellett az egyik kertben állt, magas volt, ágai sűrűn álltak, de baglyot egyszer sem láttam rajta. Ennek megfelelően egy idő után egyre kevesebbet vizsgáltam, ha arra jártam már fel sem néztem rá, gyakorlatilag megfeledkeztem róla. Egy baglyok nélküli, teljesen közönséges „luc” egyszerűen nem érdekelt.

Hosszú évek teltek el így, s már jócskán egyetemista voltam, amikor ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Egyik nap hazafelé menet éppen a Szondi téren haladtam keresztül, amikor a lábam elé került egy toboz. Először nem figyeltem fel rá, csak unottan rugdostam magam előtt az úton. Egy sokadik lépésnél megálltam megigazgatni, hogy picit nagyobb röppályára tudjam indítani, és ekkor valami érdekeset fedeztem fel rajta. A toboz pikkelyeinek végéről többágú, nyelvecskeszerű függelékek lógtak le. Wekerlén soha korábban nem láttam ilyesmit, mégis rögtön tudtam mivel van dolgom, egy duglászfenyő tobozával. Ez megvolna, de hol a fa? Szerencsére az almához hasonlóan a toboz sem esik messze a fájától. Így rövid szemlélődés után eljutottam az általam sokáig figyelemre sem méltatott „luchoz”. A fán voltak még további tobozok, és meglepetésemre valamennyi viselte a jellegzetes „nyelvecskéket”.

A fa képe egy szempillantás alatt megváltozott, nem egy unalmas luc volt immár, hanem egy duglászfenyő, az egyetlen általam ismert wekerlei duglászfenyő. A korábbi beazonosítás miatti szégyenemben azonnal jobban szemügyre vettem, hogy hasonló tévedés soha többé ne forduljon elő.

A duglászfenyő nagyon hasonlít a lucra, felületes megfigyelő könnyen összetévesztheti a két fajt. Mindkettő magas, nyúlánk, jellegzetesen karácsonyfa alakú, rövid (2-4 cm) tűjű fenyő. A legjobb elkülönítő bélyeg a duglászfenyő már említett nyelvecskés toboza, szemben a luc egyszerű pikkelyes tobozával szemben. További eltérések vannak a két faj között a kéreg mintájában. A duglászfenyő kérge szürke és hosszában finoman behasogatott, a lucé ezzel szemben valamivel sötétebb szürke, pikkelyszerű mintával.

A duglászfenyő nem őshonos Európában, de számos városba, parkba és arborétumba betelepítették. Így található meg Wekerlén is. A Telepen jelenleg csak egy példányát ismerem, de ki tudja lehet, hogy jóval több is van, csak tévesen lucként vannak elkönyvelve. Már csak egy kérdés maradt, hogy miért nem voltak rajta baglyok? Nem hinném, hogy számítana nekik, hogy lucon vagy duglászfenyőn éjszakáznak. Valószínűleg puszta véletlenségből, vagy a lombozat szerkezete nem volt az ínyükre. De a fa története alapján azt sem tartanám kizártnak, hogy voltak rajta, csak nem vettem őket észre…

Takáts Szabolcs

Képek és további információk a duglászfenyőhöz:

Wikipédia
Kiskert.com
http://www.commanster.eu/commanster/Plants/Trees/Trees/Pseudotsuga.menziesii.html

Vélemény, hozzászólás?