Másfélmilliárd forint uniós pályázati forrásból
2009.03.06.

Sikeresen szerepel a kerület eddig az uniós pályázatokon: két, tavaly benyújtott, összesen mintegy 1,5 milliárdos projekt túljutott a legfontosabb első fordulón, ahol az összegeket ítélik meg. Már „csak” a szükséges dokumentációt kell határidőig teljesíteni. A forrásokból közterületi fejlesztéseket és új gondozási központ létrehozását tervezi az önkormányzat.
Bazsó Zoltán

A Közép-Magyarországi Operatív Program „Budapesti kerületi központok fejlesztése” című kiírására tavaly júniusban nyújtott be pályázatot az önkormányzat konzorciumi partnereivel, a Wekerlei Társaskör Egyesülettel és a Wekerletelepi Szent József Plébániával – tudtuk meg Vadon Etelkától, a hivatal Társadalmi Kapcsolatok Irodájának vezetőjétől. A második fordulós továbbjutásról szóló hivatalos értesítést, valamint a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága 700 millió forintos előzetes támogatásáról szóló tájékoztatást február végén kapta meg a kerület. Az összeghez további 150 millió forintot a konzorciumi partnereknek kell biztososítaniuk. A közel egymilliárdos forrásból közterületi fejlesztéseket szeretne megvalósítani a kerület. Az elképzelés szerint modernizálják a Kós Károly teret: megújítják a zöldfelületeket, a közlekedőket, a játszóteret és a közvilágítást, valamint bővítik a térfigyelő rendszert is. Renoválás vár a Wekerlei Gyermekházra is: beépítik tetőterét, akadálymentesítik az épültet és felújítják a homlokzatát. A Zrumeczky-kapu tavalyi külső felújítását hamarosan belső átalakítás is követheti, a műemléki épületben kiállítóteret szeretne létrehozni a kerület. A tervek szerint akadálymentesítik a Wekerletelepi Szent József Templom főbejáratát, homlokzatát felújítják, és díszkivilágítást is kap az épület. A Gutenberg téri piacon pedig kicserélik majd az elárusító pavilonokat. Megtudtuk, a hiányzó második fordulós dokumentumokat augusztusban kell benyújtani a kerületnek, ezt követi a bíráló bizottság döntése. A munkák várhatóan még idén elkezdődnek, és legalább másfélévet vesznek igénybe.

A másik uniós pályázatot a Közép-Magyarországi Operatív Program „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex fejlesztése” című kiírásra nyújtotta be ugyancsak tavaly júniusában az önkormányzat. Ez szintén továbbjutott a második fordulóra, és előzetesen mintegy félmilliárd forintos támogatáshoz jut az 50 millió forint önrészt is tartalmazó program. A pályázat célja szociális foglalkoztatási szolgáltatást nyújtó intézmény kialakítása Kispesten. A gondozási központot a jelenleg üresen álló Dobó Katica utca 18. alatti épületben szeretnék létrehozni, amely teljes rekonstrukción esne át. A munkálatok során tetőteret építenek rá, akadálymentesítik, valamint rendezik a környezetét. Az új központban a szociális és foglalkoztatási szolgáltatásokat összekapcsoló rendszert alakítanak majd ki, melynek szakmai megvalósítását a Kispesti Családsegítő Intézet és Gyermekjóléti Központ végezné. Ennél a fejlesztésnél is már csak a szükséges dokumentumok benyújtása van hátra, s ezután indulhat a mintegy másfél évet igénybevevő beruházás.

A pályázatokkal kapcsolatban Burány Sándor, a kerület országgyűlési képviselője elmondta: „Kispest polgármesterével vállvetve dolgozunk azon, hogy az országgyűlés, a főváros és az unió pályázati lehetőségeiből minél többet biztosítsunk a kerület számára. Az elmúlt hetek döntései és a jövőbeni beruházások igazolják, hogy helyes úton járunk”.

A polgármester a sikeres pályázat kapcsán a főváros és a kerület összefogását említette, hozzátéve, hogy látható, ha a kerületi önkormányzatot alkotó pártok együttműködnek, akkor az eredményt hoz a kispestieknek. “Polgármesteri programomban azt ígértem, hogy minél több külső forrást igyekszünk majd bevonni a kerület fejlesztésébe, az eddig elvégzett munka most kezd beérni” – fogalmazott Gajda Péter.

Vélemény, hozzászólás?