Szemelvények a korabeli újságokból

Részletek a Wekerletelepi Értesítő 1926 augusztusi számából

BEKÖSZÖNTŐ
Telepünk terjeszkedésének, térbeli fejlődésének utolsó napjait éli. Közeli teljes kiépítésével melegszívű férfiak gyönyörű álma valósul meg, nagy elmék nagyszerű terve jut befejezésre.
A 472.000 négyszögölnyi területből, amelyen a telep fekszik, csak imitt-amott, elszórtan marad egy-egy folt, ahol azután a hiányzó közintézmények: templom, kórház, népfürdő, kulturház stb. fognak helyet találni.
A lakóházak még ez év folyamán mind tető alá kerülnek s nemsokára mintegy 200 család ide-oda költözködése, új lakók betelepülése, elhelyezkedése teszi mozgalmassá s tölti meg őszi hangulattal a telep életét.
Kétszáz új család 1000-1200 taggal egészíti ki a lakosság létszámát s ezzel a telep népességében is végleges lesz.
És azután nincs tovább.
Ma még apró tanyák közé falvak csoportosulnak, kis falvakból nagyközségek, népes városok lesznek; Wekerletelep örökre megmarad a mai térbeli korlátozottságában, az ő 25.000 főnyi lakosságával.
A telep térben, lakossága lélekszámban állandósul, megkövesedik.
Bizonyos kínos, szorongató, megmagyarázhatatlan érzés fogja el szívünket, mikor erre az állandósultságra gondolunk. Hiába! Az ember lelke változandóságot, a mozgást, a fejlődést sóvárogja mindenben és minden téren. Ami nem képes továbbfejlődni, mintha meghalt volna.
Mi marad tehát még mozgó, tovább fejlődésre alkalmas ezen a megdermedt telepen? Az élet.
Az élet, amelynek az eddiginél is mozgalmasabbnak, az eddiginél is törekvőbbnek kell lennie a jövőben s amelynek kiépítésére több figyelmet kell fordítanunk, mint amennyit fordítottunk a multban.
Társadalmi és kulturális, valamint gazdasági életünk megszervezésére kell törekednünk és azt oly tökéletességre emelnünk, mint amilyen tökéletes az a keret, amelyben ez az élet folyik.
A szervezkedést azonban eszméknek és gondolatoknak kell megelőznie és ezeknek az eszméknek és gondolatoknak meg kell érlelődniök, meg kell tisztulniok és ki kell jegecesedniök, mert csak ilyen eszmebeli megalapozással lehet azokat a gyakorlati életbe átültetni.
Meg kell teremteni egy szellemi medencét, ahová az értékes gondolatok összefolyanak, megvitassanak, megtermékenyüljenek, hogy azután az eszmék világából kiemelkedve az életbe belevihetők legyenek.
Ezek a meggondolások ösztönzik a Wekerle Áll. Munkástelep Lakóinak Társaskörét a „Wekerletelepi Értesítő” kiadására.
De az Értesítő e nagy átfogó feladatán kívül más célokat is szolgál, más feladatokat is tűzött maga elé. Kapocs kíván lenni a telepgondnokság és a lakók, az egyesületek és tagjaik, az egyházak és híveik, az iskolák és szülők között. Olyan kapocs, amely a szerves összeköttetést biztosítja, az érintkezést megkönnyíti.
Ezen feladatának megfelelően az Értesítő a telepi élet minden vonatkozását felölelő cikkek mellett közölni fogja a telepgondnokságnak a lakókat, az egyháznak a híveiket, az iskoláknak a szülőket, az egyesületeknek a tagjaikat érdeklő minden utasítását, rendelkezését és értesítését.
Teret nyújt minden általános, vagy egyéni sérelem, jogos panasz és kívánság közvetítésére.
Behatóan kíván foglalkozni kis társadalmunk nyilt és fájdalmas sebével, a munkanélküliséggel.
Hozni fogja a teleppel vonatkozásban levő híreket s általában nélkülözhetetlen szerve kíván lenni a telep belső életének és olyan tényezője a telepnek, amely szellemi és erkölcsi tartalmat ad és gazdasági előnyöket biztosít a telep társadalmának.
Irályában és témáiban igyekezni fog bizonyos provinciális nívón maradni, de hangjában és tartalmában feltétlenül megőrzi a legmesszebb menő tárgyilagosságot.
A lakosság megértésébe vetett bizalommal küldjük el az Értesítő első számát a telep minden családjának hajlékába és kívánjuk, hogy ezzel egy kedvesebb, biztatóbb és reményteljesebb jövő távlatai nyíljanak meg telepünk kis társadalma előtt és a jövőbe vetett bizodalom verjen tanyát a csüggeteg lelkekben.
A szerkesztő
(Wekerletelepi értesítő 1926 augusztus)

Levél a szerkesztőhöz!
Azt kérdezi Tőlem igen tisztelt Szerkesztő úr, hogy mi az én véleményem a megindítandó lapra vonatkozólag és hogy azt szükségesnek és hasznosnak tartom-e Wekerletelepünk érdekében?
A helybeli lapokat csak akkor tartom szükségesnek, ha azok nem egyéni vagy pártérdeket, hanem mindnyájunk közös érdekét szolgálják. Miután igen tisztelt Szerkesztő úr speciálisan csakis a wekerletelepi lakók kulturális és gazdasági érdekeit óhajtja felkarolni, így becses lapjának nemcsak a megindítását, hanem annak fennmaradását is szükségesnek tartom és azt hiszem, a wekerletelepi lakók nem riadnak vissza az anyagi támogatástól sem, mint ahogy azt számtalan esetben szerencsés voltam tapasztalni.
Amikor Wekerletelepünk üdvét szolgáló egy-egy intézmény megalakult, mindenkor öröm töltötte el a szívemet.
Sok, nagyon sok ilyen örömnapom volt nekem itt a telepen, amelyekre való visszaemlékezésem oly édes és oly maradandó, hogy elfeledteti velem még a legszomorúbb napokat is…
A sok örömnap közül egy-kettőt felsorolok:
Mikor 1910. évben nevemnapján eljött a wekerletelepi dalárda engem üdvözölni, nem a lampiónos felvonulásnak örültem, hanem annak, hogy íme van egy kulturális intézményünk, amelyik dicsőséget fog szerezni a Wekerletelepnek és annak megalkotójának: dr. Wekerle Sándornak.
Mikor 1915. évben az I. számú iskola tornatermében Held Imre akkori hitoktatónk az első szentmisét tartotta és Winkler Rezső kitűnő fényképészünk vezetése alatt felhangzott az egyházi zene kísérete mellett az egyházi vegyeskar csnegő-bongó, Istent imádó dallama, örömkönnyek jöttek a szemembe és oly nagyon közel éreztem magamat az én jó Istenemhez, aki megengedte élnem, hogy itt, ahol néhány évvel ezelőtt homokbuckák voltak, már a templommá avatott tornacsarnokban imádhatjuk a mi Istenünket.
Így örülök most annak is, hogy Szerkesztő úr megindítja azt a lapot, mely hivatva lesz Wekerletelepünk kulturális és gazdasági érdekeit szolgálni és ezáltal ezt a munkás és becsületes népet egy közös akolba terelni, hol egyek leszünk hitben, szeretetben és hazafiságban, hiszen mi mindnyájan magyarok és wekerletelepi lakosok vagyunk.
Baráti és hazafias üdvözlettel vagyok igen tisztelt Szerkesztő úrnak
Tisztelő híve:
Győri Ottmár
Enying, 1926. július 15-én
(Wekerletelepi értesítő 1926 augusztus)

Rendőrőrszoba a telepen
A Főtér 9. szám alatt az államrendőrség őrszobát állított fel. Ezentúl a be- és kijelentések, az útlevelekben megkívánt fényképek hitelesítése itt is foganatosítható.
(Wekerletelepi értesítő 1926 augusztus)

A Wekerletelep teljes kiépítése
A július hó 14-én tartott minisztertanács az 1926-27. költségvetési év beruházási programmját megállapította. Eszerint a wekerletelepi munkásházak építésének befejezésére 350.000 aranykoronát fordítanak. Ezzel az összeggel a telep építkezése teljesen befejeződik. A költségek fedezésére az 1925-26. költségvetési év feleslegei szolgálnak. Ezzel a hírünkkel kapcsolatosan említjük meg, hogy az összes beruházásokra 106.5 millió aranykoronát irányoztak elő s így remélhetjük, hogy a meginduló munka felélénkíti a piacot, munkához juttatja a munkanélkülieket s mélyremenő hatása lesz a gazdasági válság enyhítésében.
(Wekerletelepi értesítő 1926 augusztus)

Moziszinház a telepen
Nagy izgalomban tartja a Főtér 4. számú ház lakóit az a hír, hogy udvarába moziszínházat akarnak beépíteni. Féltik a nyugalmukat, mert amint mondják, régi lakóhelyüket éppen a nyugalom, a csend kedvéért hagyták oda és költöztek a telepre. A hír alaposan felzaklatta egyébként is a kedélyeket, mert a moziengedélyt nem a telep lakosságát képviselő Társaskör kapta meg, hanem egy hölgy. Mint általánosan tudva van, a Társaskör évek óta kérvényez, lót-fut a koncesszióért. Úgy tervezte, hogy a színház jövedelméből gyönyörű közművelődési és sportéletet épít fel a telepen s magát a moziszinházat is erre a célra értékesíti. Egy évek óta táplált ábránd ismét szétfoszlott; a telepi moziengedélyt egy kulturális testület elől elhalássza egy hölgy.
(Wekerletelepi értesítő 1926 augusztus)

EGYESÜLETI HÍREK

Felhívás Wekerletelep lakosságához!
A Wekerle Állami Munkástelep Lakosainak Társasköre munkát, fáradságot és anyagi áldozatot sem kímélve, halad kitűzött célja felé. Ez a cél pedig az, hogy a telep minden rendű és rangú lakosát kebelébe tömörítse. Nincs a telepnek más szerve, amely a lakosság érdekeit haékonyan védhetné, mint csupán a Társaskör. Erre háramlik a az a feladat, hogy a lakosság érdekeit illető közös ügyekben a telepgondnokságnál és a hatóságoknál közvetítsen. Ennek a feladata a telep társadalmi és gazdasági életének kiépítését mozgatni, előbbre vinni, fejleszteni és befejezni. A Társaskör mindenkiért dolgozik, tehát munkájában mindenkinek ki is kellene vennie a részét legalább olyformán, hogy annak passzív tagja legyen. Az elnökség ennélfogva ezúton is felhívja a telep minden lakóját, hogy a kör tagjai sorába lépjen be, hogy azután az a lakosság zömére támaszkodva, mindnyájunk közös ügyét mindenütt kellő súllyal képviselhesse.
Reck Ottó
a Társaskör elnöke

Részletek a Kispest című újság 1947. évi számaiból

A WEKERLETELEPI ISKOLÁK UJJÁÉPÍTÉSE

A háború okozta károk következtében a wekerletelepi iskolák is igen súlyos helyzetbe kerültek és hosszú ideig tanításra alkalmatlanok voltak. Az illetékes hatósági szervek, sajnos, nem tudták azt a segítséget nyujtani, ami elegendő lett volna ahhoz, hogy a rendszeres és folyamatos tanítás megkezdődhessen. A helyzet súlyosságát látva, a Szociáldemokrata Párt wekerletelepi csoportja akciót kezdeményezett, melynek eredménye: ma már a wekerletelepi iskolák tantermei tanításra alkalmas állapotban vannak.
Igen nagy eredmény volt ez, és elsősorban kell megemlékeznünk a wekerletelepi proletárszülők áldozatkészségéről, akik pénzadományaikkal és aktív munkával járultak hozzá ahhoz, hogy a telepi gyerekek az elmúlt hosszú télen már nem fagyoskodtak az iskolákban. Az iskolák igazgatói, tanárai és tanítói is köszönetet érdemelnek azért a fáradságos és önzetlen munkáért, amellyel hozzájárultak a sikerhez. A különböző üzemek pénzadományaikkal siettek segítségére a telepi iskoláknak, melyért ezúton is köszönetet mond a Wekerletelepi Iskolák Szülői Bizottsága, mely a Szociáldemokrata Párttal karöltve irányította a munkát. Köszönet a Demokratikus Nők Szövetségének, mely üveget adományozott és elismerés a Wekerletelepi Gondnokság vezetőinek és munkásainak is.

(1947. március 22.)

A WEKERLETELEPI SZEMÉTFUVAROZÁS

A wekerletelepi szemétfuvarozás kérdése foglalkoztatja hosszabb ideje a telepi lakókat, akik most radikális megoldást várnak a telepi gondnokságtól. Egy-két hét, és a melegebb idő beálltával közegészségileg is fontos, hogy ezen a téren rend legyen. Reméljük, hogy az illetékesek is tudatában vannak ennek a régóta megoldatlan problémának fontosságával és közmegelégedésre intézik el a szemétfuvarozás ügyét.

* * *

Játszótereket és két lubickolómedencét létesít tavaszra a gondnokság vezetősége a wekerletelepi gyerekek nagy örömére.

* * *

Az újjáépülő telepi romházak lakásait már úgy hozzák rendbe, hogy minden lakás fürdőszobával lesz ellátva.

* * *

A telepi utak és járdák rendbehozatala érdekében Dávid János, Wekerletelep felelős vezetője az illetékes tényezőkkel tárgyalásokat kezdett.

* * *

Az iskolák zuhanyfürdőinek használhatóvá tétele érdekében a Szülői Iskolabizottság akciót kezdeményezett.

(1947. március 22.)

Amikor a nyomdászok nem betűt szednek

A nyomdászok szervezett egysége áldozócsütörtökön és a rákövetkező vasárnapon a wekerletelepi gondnokság hozzájárulásával a Fő-tér egyik bunker-folyosóját eltüntette. Hármas célt ért el ezzel a munkával a Kispest-Wekerletelepi Nyomdászok Társasköre. Lebontotta és eltüntette az állítólagos „biztos” óvóhelyet. A kitermelt téglából a Nyomdász-társaskör új kerítést kap, ugyanakkor a teret újból lehet parkírozni.
Aki ezen a két ünnepnapon a nyomdászok mindvégig jókedvvel végzett munkáját látta, észrevehette, hogy a fasiszták „védekező eszközét” az erős munkáskezek könnyűszerrel bontják le, hogy helyette a kultúra, a tudomány és a szórakozásnak várát, a Kispest-Wekerletelepi Nyomdászok Társaskörét építsék újjá.

(1947. május 24.)

OPERA WEKERLETELEPEN

Megvalljuk, kissé idegenkedve vettük kezünkbe a meghívót, amely operaestre hív bennünket. Idegenkedésünk különösen annak szólt, hogy a Poldini opera szereplői mind-mind általunk is ismert gyermekek. Nem mertük hinni, hogy ezek a tehetséges proletárgyerekek már arra is mernek vállalkozni, hogy operát adnak elő.
Annál nagyobb volt csodálkozásunk, mikor gyönyörű produkcióikkal bámulatból-bámulatba ejtették a termet zsúfolásig megtöltő közönséget.
Csak dícsérettel adózhatunk az egész kis gárdának, de kötelességünknek tartjuk, hogy külön kiemeljük Fuchs Ági elbájoló és bármilyen nagy színpadon is méltán helytálló „Rózsatündér” táncát. Kecses mozdulatait és nagy ritmusérzékét még soká nem fogjuk elfelejteni. A kis Ágika méltó partnere volt Némethi Ági.
Igen nagy tehetséget árult el Faragó Gizi, aki az egész előadásnak összetartója és éltetője volt. Bravó, gyerekek!
Tárgyilagos kritikánk nem lenne teljes, ha nem emlékeznénk meg a két „nagyoknak való” komoly számról is. Szép és tehetséges hegedűjátékát hallottuk Újvári Béla hegedűművésznek, valamint Kelecsényi Hugó énekszámát. Mindkét művésznek tehetsége a jobbára gyermekközönség előtt teljesen elsikkadt. Tanulságul szolgáljon, hogy gyermekelőadáskor nem szabad felnőttek részére is műsort adni, különösen nem zeneszámot, amely abszolút figyelmet igényel. Reméljük, hogy más alkalommal módunk lesz ismét hallani őket.

(1947. szeptember 27.)

SPORT

W. Barátság – Kispesti Törekvés 2:1

A helyi derby-mérkőzés a telepiek szerencsés győzelmével végződött. Végig egyenrangú ellenfelek küzdelmét láttuk. Az első félidőben a K. Törekvés vezetett egy góllal, a második félidőben egy túl szigorúan megítélt 11-esből egyenlítettek ki a telepiek, majd a mérkőzés utolsó pillanatában Ősz Jóska lövése hálót ért és ezzel megszerezte csapatának a győzelmet. Lassú javulás mutatkozik a telepi csapaton, csak a csatársorban nem látunk semmi ütőerőt. Reméljük, hogy ez a sor is magára fog találni.

Elida – Szondi SC 4:0

A minden részében jobb Elida megérdemelt győzelmet aratott a teljesen széteső játékot mutató Szondi ellen.

(1947. október 25.)

Részletek a Kispest című újság 1960-as évekbeli számaiból

Játszhatnak-e a gyermekek a bérlemény területén?

Csak a lakóbizottság és házkezelőség által közösen kijelölt játszóhelyen vagy tartózkodási helyen lehet játszani.
Ha a bérlők többsége kéri, a lakóbizottság és a házkezelőség meghatározza a játszás idejét is.
A játszás a bérlők nyugalmát és az ingatlan állagát nem veszélyeztetheti.

(1961 augusztus)

Hogyan tárolható autó és motorkerékpár?

Kapualjban legfeljebb motorkerékpár tárolható, de a motor zajos túráztatása, a tűzrendészeti szabályok megszegése és az épület olajjal való beszennyezése nélkül! Autók csak udvar területén, a fenti szabályok betartásával tarthatók. A tárolásért helyfoglalási díjat kell fizetni. Minden esetben szükséges a házkezelőség engedélye, mely bármikor visszavonható.

(1961 augusztus)

A kispesti mozik műsora aug. 16-tól szept. 5-ig

ADY (Petőfi tér 4., tel:146-604)
Augusztus 16-22: Legenda a vonaton
23-29: A francia nő és a szerelem
Aug. 30 – szept. 2.: Amikor a fák még nagyok voltak
Szeptember 3 – 5: Bikádi történet
Előadások kezdete: du. ½ 6, ¾ 8. vasárnap 3 órakor is.
Vasárnap délelőttönként 10 órakor matiné.

(1962 augusztus)

Kedves ünnepség színhelye volt október 13-án, szombaton délben a XIX., Pannónia út 30. sz. ház, melyen a Házkezelési Igazgatóság teljes felújítási munkát végzett. Miután a munka befejezése és átvétele megtörtént, a ház lakói a lakóbizottsággal együtt közös ebéden látták vendégül azokat a HKI-dolgozókat, akik heteken keresztül lakóházukon dolgoztak. A lakók a ház udvarán terítettek ebédre, virágokkal feldíszített asztalon. Az ebédnél számos kedves felszólalás hangzott el, tanújelét adva egyrészt a lakók szocialista összefogásának, másrészt pedig a jó munkát végzett dolgozók iránti megbecsülésnek.

(1962 november)

Megszűnik a vezetékes rádió

Ezúton közöljük olvasóinkkal, hogy a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság 1965. március 31-ével a Gábor Andor utcai vezetékes rádiógóc műsorszolgáltatását végleg megszüntette, és a hálózatot lebontják. A bontást a hálózat elhasználódása tette szükségessé. A műsorszolgáltatásban előforduló zavarokat, hibákat csak a hálózat teljes felújításával lehetne megszüntetni. A vezetékes rádió rendszerének felújítása azonban népgazdasági szempontból nem célszerű.

(1965 április)

Részletek a „Kispest” című újság Wekerléről szóló híreiből 1984 májustól

Társaskör

Hagyományt ápolnak azok a kispesti lokálpatrióták, akik a társaskör létrejöttét szorgalmazták, hiszen a társaskör elődje 1910 júliusában jött létre. A húszas években 2 ezer tagot számlált. Első elnöke Komora Árpád MÁV gépgyári művezető volt. A társaskörön belül alosztályok működtek. Így a munkásénekkar, a munkászenekar, a sakk-kör, a Wekerle-telepi Torna Club, az Irodalmi, Művészeti és Tudományos Egyesület. Később megalakították a Kispest Munkástelep Ifjúsági Egyesületét, annak leánytagjai leányegyesületet.
A társaskör újjászervezése 1984. december 3-án a HNF kerületi székházában 32 wekerlei lakos részvételével indult meg. A tanács vb igazgatási osztálya a III. 4240/85. (VIII.06) sz. határozatával a társaskör szervezését tudomásul vette, a szervezőbizottság részére irodahelyiséget biztosított a Dobó Katica u. 66-ban, amelyet az IKV rendbe hozatott. Január 16-án új szervezőbizottság alakult: elnöke dr. Sziliné Konta Ágnes, titkára Frivaldszky Jenő, szervező titkára Fábián László, gazdasági vezetője Harmath Ferencné, jogtanácsosa dr. Mosonyi Annamária, tagjai: Balogh Lajos, dr. Kóczán László, Koncson Ferenc, Pesti Lőrincné. A szervezőbizottság elkészítette a társaskör alapszabály-tervezetét.
A társaskör neve: Wekerlei Társaskör Egyesület. Célja: a fővárosi XIX. Kerület wekerlei városrész helytörténeti, településszerkezeti és építészeti, továbbá természeti értékei megóvásának és gyarapításának elősegítése; lakói jobb helyi közérzetének erősítése, Wekerle szépítésében, építészeti és környezetrendezési, közlekedési rehabilitációjában; a lakosság bevonása a fejlesztési elképzelések és tervek megvitatásába és megvalósításába, ennek érdekében egyéni és társadalmi erők összefogásával társadalmi akciók kezdeményezése, szervezése; a baráti, jó szomszédi kapcsolatok és a társasági élet erősítése;a haladó hagyományok, munkásmozgalmi, irodalmi, művészeti, sportemlékek felkutatása, gondozása, ilyen jellegű és egyéb közösségi programok rendezése.
A célok megvalósítása érdekében előadásokat, vitafórumokat, találkozókat, helytörténeti gyűjtéseket rendez, önállóan vagy más kerületi szervvel együttesen tájékoztatókat, helyi kiadványokat jelentet meg. Szakosztályokat, hobbi- és öntevékeny művelődési csoportokat, szakemberek felkérésével társadalmi munkában tevékenykedő alkotó közösségeket hoz létre. Szoros kapcsolatot alakít ki a kerületi tanács, a Hazafias Népfront XIX. Kerületi Bizottsága, a XIX., XVIII, XX. Kerületi Ingatlankezelő Vállalat szerveivel és a városrész gazdasági, politikai, társadalmi szerveivel.
Az egyesületnek tagja lehet minden magyar – a felügyelő szerv hozzájárulásával nem magyar – állampolgár, aki belépési nyilatkozatával az alapszabályban foglaltakat elfogadja, és felvételét az elnökség nem tagadja meg. Az egyesületnek tagja lehet jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező csoport. Van pártoló tagsága is. Tiszteletbeli tag lehet az a személy, aki közéleti, művészeti, tudományos vagy egyéb, a wekerlei városrész érdekében kiemelkedően jelentős tevékenységet fejt ki. Tagsági díj évi 100 forint. Önálló keresettel nem rendelkezők és nyugdíjasok tagdíja 50 forint. A pártoló tagsági díj 200, vagy ennél több. Az egyesület alapító tagja cím használatára azaok jogosultak, akik 1986 december 31-ig lépnek be az egyesületbe. Az egyesület legfőbb szerve a közgyűlés, mely évente ülésezik. Végrehajtó szerve a vezetőség, mely irányítja az elnökség és a tisztségviselők munkáját.
Garamvölgyi Annamária
1986 szeptember

A lakosság járdát épít

A lakosság társadalmi munkával végzett járdaépítéséhez a tanács 1 millió Ft értékben biztosított építőanyagot. A járdaépítés az alábbi helyeken valósult meg:

Baross u. (Madách u- Peterdi köz)
Zoltán u. (Kende köz-Frangepán u.)
Mikes u. (Álmos u. – Corvin krt.)
….

1987 május

Hírek, érdekességek

A „Ki tud többet a Szovjetunióról” vetélkedőben a kispesti Landler Jenő Gimnázium csapata bejutott az országos középdöntőbe.

1987 május

Emlékműavatás – névadással
Kós Károly tér Kispesten

Nem fordul elő minden héten, hogy egy meglévő közterület nevét megváltoztassák a fővárosban. Az idén előreláthatólag októberben kerületünkben mégis ilyen ünnepélyes aktusra kerül sor: az országhatárokon átívelő hatású építész, író, kiadó, polihisztor Kós Károly szobrának – Péterffy László szobrászművész alkotása – leleplezésével egy időben az emlékmű felállításának helyét, a Wekerle-telep főterét, a Petőfi teret a Fővárosi Tanács illetékeseinek jóváhagyásával Kós Károly térré keresztelik át. A huszadik századi magyar kultúrtörténet egyik legnagyobb alakjának állítandó emlékmű a kerületi tanács és a megvalósítást finanszírozó Dél-Pesti Vendéglátó Vállalat közös elhatározásából születik. Összeállításunk a lap szerény módján tiszteleg Kós Károly emléke és a névadás ünnepélyes aktusa előtt, melyre szeretettel várjuk a kerület lakosságát.

Petőfi tér – tán még az itteniek jó részének sem mond sokat, hiszen minden magyar település számon tart magának egy utcát, egy teret, a lánglelkű poétáról elnevezve. A kispesti Petőfi tér…? Első szerelmem kísértem iskolába reggelente, jövet s menet mind a négy oldalát láthattam az 54-es buszból. Később, katonaként őrségbe autózva, csak a felét. Régóta álmodom egy városról, ami bár város, de kicsi; közel esik hozzá a metropolisz, mégis családias a hangulata, jó ismerős a pék, a fűszeres, és még a moziban a jegyszedőnek is van egy baráti mosolya. S ha erről álmodom – budai létemre – nekem ez a Wekerle telep szíve. A hozzáértő Rév Ilona így ír róla: „A rendkívül tágas, 11000 négyszögölnyi alapterületű, parkosított, négyzet alakú tér nyugalma és a fák lombjai mögül előbukkanó, szerény magasságú, meberi léptékű épületek tömegeinek mozgalmassága a tágasság és az otthonosság ritkán tapasztalható harmóniáját hozza létre. (….) A térről keleti és nyugati irányba nyúló főútvonalakat kapuépítmények hidalják át (…)
A nyugati, háromnyílásos, monumentális, fából ácsolt kapu építészeti bravúr; a merész fakonstrukcióban a meghittség és a monumentalitás kettőssége, a tér esztétikai alapélménye csendül vissza”.
Ki tudja ma már, hogy a „Wekerle” Közép-Európa első állami munkástelepe volt építésekor, a századelőn, 1912-13-ban? Építője negyvennyolc lakástípust valósított meg annak idején, nagy részüket gázzal és angol WC-vel, ami akkoriban nemhogy nem kis szó, de fogalom volt.
„Minden nép a maga magas kultúrájának hűséges képét – képzőművészeti vonalon – bárki által érzékelhetően az általa kialakított városképben tudja legteljesebben kifejezni. Viszont, ahogy az egyes művész termelése pontosan tükrözi a látó szemnek termelője lelki alkatát, úgy tükrözi hűségesen a maga alkotójának lelki képét és szellemi kultúráját a legmonumentálisabb és legteljesebb emberi műalkotás a város, melyet ő tervezett, épített, és amelyben él” – És Kós Károly, aki így vélekedik a városépítészetről, annak idején sajátos módon pályázik a kispesti munkás- és tisztviselőtelep központjának megtervezéséről: „Nem ad be előzetes tervezetet, elmegy a bírálóbizottság elé, krétát, táblát kér, és felvázolja elképzeléseit. Bár a módszer, ahogyan előadja tervét, szokatlan, sőt meghökkentően merész, de mivel terve ezúttal is kiváló, elfogadást nyert – írja Sas Péter -, hiszen házat, lakást, otthont kell adni az élettel tusakodó embernek.”
És amit a négyszög körbezár, nem tér, legalább térség, igazi park, szánkódombbal, labdázópályákkal, szabadtéri otthonokkal minden korosztálynak, hiszen itt sakkozni és kártyázni egyformán hely terem, s az utat rovó szerelmesek másra nem tartozó suttogása és otthonra lel. Együtt él itt a természet és a város, de még egymásba is simul, ide úgy lehet kimenni, hogy közben az ember – vagy az emberpár, a család – bent van igazán.
„Egy csepp kicsit fáj is, hogy úgy egyedül maradtam… hogy úgy elhagyta mindenki a nagy hegyeket, kivált ha öreg krónikákat forgatván elgondolom, hogy valamikor ezért a köves, veres, hideg földért elporladtak apáink, mennyi istentelenséget és bolondságot cselekedtek. Ezért a hegyes, köves földért. Ahol olyan merő egyedül maradtam. De lesznek, akik utánam jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők.(..) Az én munkámat folytatják ők, és az én életem örökkévaló lesz bennük. Mert én itthon maradtam. Mert én csak folytatása akarok lenni apáimnak, és munkám folytatása az ő munkájuknak” – Így gondolkodik Kalotaszegen a még harminc-sincs Kós Károly 1912-ben, de mégis visszatér, és még ötven évig tervez, épít: házat, hazát, otthont az „élettel tusakodó embereknek”.
Legelsőül tán a „kispesti munkás- és tisztviselőtelep központjának” leendő lakói számára. Kalotaszeg hagyományai vándorolnak át hegyen-völgyön; kikerülhetetlen emberség adatik át, s ha nem is lettek a mesterség folytatói az itt élők, rájuk testálódott mégis ez a kicsi világmindenség, ahol biztonsággal lépegethet a kisgyerek, nagyokat bandázhat a kiskamasz, szerelmét rejtheti vagy sirathatja a süvölvény, és a fölnőtt is vérmérsékletének megfelelő otthonra talál. Nem tudja tán, élvezi mégis, hogy a tervezett tér (park és szoba) úgy fogja körül, hogy csillapodhat a tusakodás az élettel, és nemcsak házat, hazát és otthont ad. Így él tovább a wekerlei mindennapokban Kós Károly, aki sokkalta többet adott Kalotaszegről Budapestnek, tehetségéből a tucatkodásnak, emberségből a tömegesdinek, hűségből a könnyen feledőknek, mint szemponttisztelő „építész” utódai garmadája…
Szép ez a tér? Persze, szép is.
De inkább pontos és igaz.
Balla Ferenc
1987 szeptember

1977-ben, 10 éve hunyt el századunk talán utolsó magyar polihisztora: Kós Károly.
A székely népművészet ihlette, azt kutatta s tette át a különböző művészetek formanyelvére. Az építészek vallják elsősorban huszadik századi szellemi atyjuknak a Nagyszebenben, Kalotaszegen és Kolozsvárott élt nagyságot. Legnagyobb és legkiterjedtebb építészeti alkotása kerületünkben található: a Wekerle-telep, de az ő művészetét dícsérik a budapesti Állatkert egyes épületei, a Városmajor úti iskola, az egyéb nem kevésbé fontos és csodálatos építészeti szórványemlékeken kívül.
Építőművészeti tevékenysége mellett szépirodalmi munkássága folytán is a magyar kulturtörténet jelesei között tartjuk számon. A huszas-harmincas években jelentek meg művei: a Varjúnemzetség című balladai hatású regénye, Gátak című elbeszéléskötete, Budai Nagy Antalról szóló drámája, végül Szent István alakjáról szóló regénye, Országépítő címmel.
És a sor még mindig nem teljes: könyvkiadó tevékenységével méltán tarthat számot a könyvművészet kedvelőinek hálájára is.
Életében már legenda volt: a két világháború közötti reakciós Románia élő lelkiismereteként ihlette meg később Kósa Ferencet Hószakadás című filmje főhősének alakjára.
Tíz éve nincs az élők sorában. Szellemi örökségének ébren tartására keresve sem kínálkozik követésre méltóbb alkalom, mint az általa tervezett emberszabású lakótelep központját nevével fémjelezni. Bár sok kortárs lakótelep-tervező építészünkről lehetne 100 év múlva hasonlókat írni.
V.J.
1987 szeptember

Új lakók Wekerlén

Művészek a kerületben

Jóleső érzés manapság végignézni a wekerlei Kós Károly tér felújított házain. Ez még akkor is igaz, ha nem mindenkinek a tetszését nyerték el az 1-es és 2-es számú ház tetőtéri beépítései. Emlékezetes vitákat kavart annak idején a kerületi tanács azon döntése, melynek értelmében a tervszerű felújítási munkálatok keretében az említett házak tetőtereiben hét tanácsi lakást alakítottak ki a kivitelezők. Rádióműsor is foglalkozott a tervek fogadtatásával, és a tanács elhatározásával, miszerint a lakások egy részét, szám szerint ötöt, művészeknek szándékozik kiutalni.
Nos a lakások elkészültek, a házakról lekerültek az állványok, az érintett lakosság túlnyomó többsége megbarátkozott a látvánnyal. De mi is a helyzet a jövendőbeli bérlőkkel?
A tanács az öt, művészi tevékenységre is alkalmas lakás bérletére széles körű pályázatot írt ki. A pályázók körének eldöntésére felkérte a Magyar Képzőművészek Szövetségét, a KISZ KB-t és egyéb, a témában érintett szervezeteket. A beérkező pályázatok ezen az első „szűrőn” át érkeztek el Kispestre, ahol újabb szelektálásra került sor.
Az igényeket sokoldalúan bírálták el. Számításba jött természetesen a jogosultság – tanácsi bérlakásokról lévén szó -, a szociális helyzet. A tanács által életre hívott, demokratikusan összeállított bizottság, melynek tagjai wekerlei tanácstagokból, tanácsi szakemberekből, a kerület művészeti életének képviselőiből állt, végül is széles körű vizsgálódás után az alábbi kérelmezők jelentkezését fogadta el: Márkus Gábor, Hernádi Paula, Virághalmi Ágnes, Gál József és Iváncsicsné Kelemen Gabriella. Valamennyien képzőművészek, valamennyien családosok, s valamennyien örömmel fogadták a lehetőséget. Legalábbis ez derült ki szavaikból azon a kötetlen találkozón, melyre a tanács vezetői hívátk meg a művészeket február 17-én.
Úgy tűnik, „mindössze” a kiutaló határozat és természetesen a költözés van hátra. Ezután pedig a művészeknek a – remélhetőleg – zavartalan alkotómunka, mellyel rajtuk keresztül kerületünk is gazdagodik.
Mit is mondhatnánk? Eredményes munkát; érezzék jól magukat Kispesten!

1989 április

Wekerleiek, figyelem!

A Kispesti Tanács 1990. március 8-i ülésén lehetővé tette a wekerlei állami tulajdonban lévő lakások megvételét.
A vételi szándékot írásban kell az IKV XIX., Ady E. u. 7. szám alá megküldeni.
Kerületi Tanács
1990 március

Venni vagy nem venni?

Wekerle telep

Wekerle. Sok ezer kispesti lakosnak megdobban a szíve a név hallatán. Gyönyörű, Európában is egyedülálló kis telep ez, történelemmel, múlttal, hagyományokkal, védett fasorokkal, műemlék jellegű házakkal.
Nem csoda, hogy mostanáig a Fővárosi Tanács is rajta tartotta vigyázó szemeit. A Várral együtt a tanács tilalmi listáján szerepelt, vagyis elidegenítése szigorúan tilos volt. A helyi tanácsok hatáskörének változásával, önállóságuk növekedésével ez a döntés is a kerületi tanácshoz került. Ők dönthetnek saját hatáskörükben arról, hogy Wekerle továbbra is állami tulajdon maradjon, vagy pedig vásárolják meg a lakók.
A tanács azonban nem akart a lakók feje fölött dönteni. Ezért az év elején a következő határozatot hozta: „ A tanács kezdeményezi, hogy a wekerlei városrész elidegenítési kérdéséről a wekerlei lakosok véleménye alapján szülessen döntés. A döntésig a wekerlei városrész elidegenítési tilalmát elrendeli.”
A következő hetekben levéllel fordultak Wekerle-telep 1051 épületének 4751 bérlőjéhez. Nyilatkozzanak arról, mit szeretnének. Egyelőre az elvről kérték véleményüket: megvásárolhatók legyenek-e a wekerlei bérlakások? Később természetesen saját nevükben is nyilatkozniuk kell.
A kérdőív két táborra osztotta a wekerlei lakosokat. Akik az elidegenítés mellett vannak: támadják a tanácsot. Minek ez a huza-vona? – kérdik, mert attól félnek, hogy a közvéleménykutatás negatív eredménnyel zárul. Mások kimondottan örülnek, hogy ilyen körültekintően jár el a helyhatóság.
Egy biztos: a tétovaság mögött ezúttal a felelősségteljes döntés súlyának felismerése áll. Ha demokrácia van, legyen mindenben az. Kisebb és nagyobb horderejű dolgokban egyaránt. És ez a Wekerle nem is olyan kis dolog.
Március elsején zárul a közvéleménykutatás. Az eredményről, és a Wekerle-telep jövőjéről következő lapszámunkban további tájékoztatást adunk.
(budai)
1990 március

2 comments on “Szemelvények a korabeli újságokból

  • Boros János azt mondja:

    Wekerle Sándor életművéről
    Zsugyel János

    Megjelent: 2009. augusztus – 5. évfolyam, 4. szám

    ZSUGYEL JÁNOS Ph.D, főiskolai docens, Heller Farkas Főiskola. (zsugyel@yahoo.de)
    Bevezető gondolatok
    Wekerle Sándor joggal kérhetne helyet a Guinness-rekordok könyvében: Magyarország legelső polgári származású miniszterelnöke, aki három ciklusban is betöltötte a miniszterelnöki posztot. A kiegyezés művének megszilárdításáért, részben továbbfejlesztéséért folytatott küzdelmei pályafutásának felívelő szakaszában, első két miniszterelnöksége idején közmegbecsülést vívtak ki számára. Az 1. világháború végnapjaiban a korábban megszolgált tekintély birtokában tért vissza a kormány élére. A Monarchia összeomlását természetesen egyéni kvalitásai sem tudták késleltetni. Bár kötelességtudata az utolsó napokig posztján tartotta, a birodalom összeomló épülete Wekerle Sándor életművét, sőt jó emlékezetét is maga alá temette.

    Wekerle Sándor életművének tárgyilagos értékelésére sem a két világháború közötti időszakban, sem az ezt követő, az 1918. évi őszirózsás forradalommal és az 1919. évi proletárdiktatúrával folytonosságot vállaló évtizedekben nem volt lehetőség. A halála óta eltelt majd kilenc évtized biztosította azt a távlatot, mely szükséges a korábbi történelmi korszakok megértéséhez, s Magyarország visszatérése a polgári fejlődési pályára felkeltette az érdeklődést a kiegyezés kora, illetve a kort alakító személyek iránt. Akárcsak napjainkban, akkor is egy fejlődésben megkésett, az európai periférián lévő ország számára kellett biztosítani a felzárkózás lehetőségét a haladás élvonalához. A kiegyezés korának politikusai ennek a feladatnak sok tekintetben eminensen feleltek meg, s egyéni teljesítményüket még az sem kisebbíti, hogy a nemzetközi politika kényszerpályái és látókörük korlátai miatt fél évszázad erőfeszítései váltak semmivé.

    Wekerle Sándor pályakezdése
    Wekerle Sándor a forradalom évében, 1848-ban született Móron, ahol édesapja egy grófi birtok gazdatisztje volt. A személyére vonatkozó életrajzi adatok ellentmondásosak. Édesapja gazdatiszti beosztása arra utal, hogy a család vagyona – egyes források szerinti nemesi származásuk ellenére – születése idejére elolvadt. A birtokigazgatói állás alapján arra lehet következtetni, hogy édesapja az esetleges előkelő származást nem a közhivatalokban való tengődés formájában kívánta gyümölcsöztetni, hanem a tisztes polgári életforma követelményeihez történő alkalmazkodáshoz használta fel. A tehetséges fiú számára azonban tanulmányaival ennél tágabb tér nyílt. A székesfehérvári ciszterci gimnázium elvégzése után Budapesten folytatott jogi tanulmányokat. Ennek befejezését és a doktori cím megszerzését követően külföldi tanulmányútra indult, majd 1870-ben megkezdte munkásságát a pénzügyminisztériumban. Az apai örökség a szorgalmas és kitartó munka iránti affinitásban mutatkozott meg, mellyel a hivatali lépcsőfokokat kijárva 1886-ra pénzügyminisztériumi államtitkárrá nevezték ki. Közben a pénzügyi és közigazgatási jog területén habilitációt szerzett és egyetemi magántanár lett. A köztisztviselői pálya azonban szűknek bizonyult számára. Már egyetemi hallgató korában vezéregyéniségként tartották számon, többek közt az országgyűlési ifjak önképzésére alakult társaság szervezőjeként működött. Államtitkári kinevezésének hátszelével képviselői mandátumhoz jutott, s szakmai kérdésekben való jártassága miatt hamarosan elismert képviselőházi debattőrré vált. Így indult az a szakmai alapokra támaszkodó politikai karrier, mely mintegy három évtizeden keresztül folyamatosan a magyarországi társadalmi és közélet meghatározó szereplőjévé tette.

    Wekerle Sándor aktív pályájának kezdetén a kiegyezés műve már készen állt. A Habsburg Birodalom az olasz és német egység megteremtésének folyamatában fokozatosan jelentéktelenné váló európai szerepe miatt kiegyezésre kényszerült Magyarországgal, így az Osztrák– Magyar Monarchiában 1867-től 1914-ig fél évszázados gazdasági-társadalmi fejlődés korszaka köszöntött be. A kiegyezés Deák Ferenc politikusi életműveként vonult be a nemzet emlékezetébe, de gyakorlatilag a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság fél évezredes közös történelme közjogi alapjaira épült, így szinte az egész politikai nemzet sajátjának érezte a kialkudott kompromisszumot. A kiegyezés ténye ellen mindössze a csekély parlamenti súlyú Függetlenségi Párt küzdött, igaz, maga mögött tudta a torinói száműzetésben élő „turini remetét”, Kossuth Lajost. A Habsburg-ház trónfosztását 1849-ben kimondató kormányzó azonban mindössze tekintélyével tudta támogatni a parlamenti ellenzék küzdelmeit, bár Kossuth Lajos látnokként ismerte fel a kiegyezésben rejlő közjogi csapdát, mellyel Magyarország a közös külpolitikán keresztül Ausztria sorsában osztozott, amikor így vizionált: „Sorsunk, hogy mi legyünk a máglya, melyen az osztrák sas megégettetik – égve magunk is.”1

    Javultak a közoktatási és közegészségügyi viszonyok… A parlamenti többség 1867 és 1875 között a kiegyezést alapként elfogadó, Deák Ferenc és Tisza Kálmán híveiből álló Felirati és Határozati Párt tagjaiból állt, bár Tisza Kálmán az úgynevezett „Bihari pontok” szerzőjeként 1868-ban még az önálló magyar állami lét teljes körű visszaállításáért szállt síkra, és a kiegyezés művét balról kritizálta.2 1875-re azonban a kiegyezést követő képviselőházi elvi csatározások elültek, Tisza Kálmán „szegre akasztotta a Bihari pontokat”, s a Szabadelvű Pártban egyesítette a Deák Ferenc politikai örökségének szellemét ápoló politikusokat. Tisza Kálmán 1875-től 1890-ig töltötte be a miniszterelnöki tisztet. Jelmondata a „quietas, non movere”3 volt, ami a korszak politikai életét kifejezően jellemezte.

    A viszonylag nyugodt politikai élet lehetőséget biztosított a gazdasági fejlődésre és társadalmi átalakulásra. Ez idő alatt indult meg az ország lakosságának számbeli gyarapodása, a mezőgazdasági termelékenység emelkedése, mely megalapozta a mezőgazdasági export, valamint az ipari és kereskedelmi élet rohamos fejlődését. Javultak a közoktatási és közegészségügyi viszonyok, s összhangban a nemzetközi tendenciákkal, hihetetlen mértékű infrastruktúra-fejlesztésre került sor. A vasútvonalak léte ösztönzőleg hatott a mezőgazdasági termelésre, hiszen hozzájárult a magyar búza exportképességéhez, s megindulhatott a nemzetközi hírű magyar malomipar megteremtése.

    A mezőgazdasági terményfelesleg ösztönözte az ipar és kereskedelem, a pénz- és bankszféra fejlődését is. A vasúti fejlesztések, melyekben a megerősödő magyar bankszféra is tevékenyen részt vett, nemcsak pozitív gazdaságfejlesztési hatást gyakoroltak, hanem jelentősen szétzilálták az állami pénzügyeket is. A magántőke érdeklődésének felkeltése érdekében, a vasúti fejlesztések érdekében az állam kamatgaranciát nyújtott a befektetőknek, melyet a kezdeti időben előszeretettel érvényesítettek is. 1887-ben Tisza Kálmán miniszterelnök veszi át a pénzügyminiszteri tárcát az államháztartás fenti kötelezettségek miatt is megbomló egyensúlyának kezelése érdekében, azonban a tényleges stabilizálási teendőket államtitkári minőségében, ezt követően 1889-től pénzügyminiszterként Wekerle Sándor látja el. Következetes tevékenységével gondoskodik az adók behajtásáról és a növekvő államadósság kezeléséről, így a 90-es évekre viszonylagos költségvetési stabilitás alakult ki.

    Az első miniszterelnökség sikerei és kudarcai
    Wekerle Sándor 1889-től pénzügyminiszterként működött a Tisza- és Szapáry-kormányban, majd a Szapáry-kormány bukását követően első miniszterelnöksége 1892-től 1895-ig tartott. Az államháztartás konszolidálása mellett nevéhez fűződik a valutareform is, melynek keretében az Osztrák–Magyar Monarchia is áttért az ezüstalapú pénzrendszerről az aranyalapú pénzrendszerre, így szoros szálakkal integrálta Magyarországot az európai országok közösségébe. A kortársak megítélése szerint Wekerle Sándor „előbb és elsősorban volt pénzügyi és gazdasági szakember, és onnan került be a magyar politikai fejlődés irányítói közé”.4 Mivel szakpolitikusként mindig számolni kellett a realitásokkal, ezért a későbbiekben is bizonyos opportunizmus jellemezte tevékenységét. Az egyes szakmai kérdések részleteinek kimunkálása érdekében szívesen vette igénybe a kitűnően felkészült pénzügyminisztériumi hivatalnokgárda szakmai ismereteit. Magas termete, borotvált arca miatt megnyerő külsejű embernek írják le, aki kiváló emlékezőtehetségű, világos okfejtésű szónoknak is bizonyult. A parlamenti csatározások során imponáló tárgyismerettel tűnt ki, a pénzügyi adatok tömegét is írásbeli feljegyzések nélkül, fejből adta elő.5 Természetesnek tekinthető, hogy Szapáry György miniszterelnök lemondását követően az uralkodói bizalom a kormánypárt köztiszteletben álló politikusaként Wekerle Sándort érte utol a kormányalakítási megbízással.

    Wekerle Sándor a képviselőház előtt elmondott miniszterelnöki programbeszédében lényegében hitet tett a kiegyezés művének folytatása mellett, ugyanakkor a polgári átalakulás érdekében jelentős társadalmi reformok végrehajtásának szükségessége mellett is hitet tett. A gazdasági tevékenység fellendítése érdekében új piacok megszerzésére irányuló erőfeszítéseket ígért a keleti kereskedelem feltételeinek javításán, a tengerhajózás fellendítésén keresztül. A gazdaságfejlesztéshez kapcsolódó állami feladatokból az infrastruktúra-fejlesztés különös hangsúlyt kapott, a folyószabályozásra és a vasútfejlesztés keretében új iparvágányok létrehozására fordítandó költségvetési források ígéretével. Az iparfejlesztés feltételrendszerét a szakoktatás fejlesztésével kívánta javítani, a mezőgazdaság területén pedig az állategészségügy fejlesztése és a mezőőri szolgálat megteremtése szerepelt programjában. Ezek a kitűzött feladatok teljes egészében hitelesnek bizonyultak Wekerle Sándor korábbi pályája és eredményei tükrében, s a legkevésbé sem maradtak az ígéretek szintjén majd hároméves kormányzati tevékenysége során. Ami miatt azonban első miniszterelnöksége igazán emlékezetes maradt, az a kiegyezés kora liberális örökségének felvállalása az egyházpolitikai reformok meghirdetésén és lényegében sikerre vitelén keresztül.

    Ebben az időben Magyarországon az egyházak jelentős befolyással rendelkeztek a társadalom életében, s néhány, ma már egyértelműen állami feladat esetében (anyakönyvezés, házasságkötés, válás) kizárólagossággal rendelkeztek. A Wekerle-kormány törvényjavaslatokat nyújtott be a kötelező polgári házasságról, az állami anyakönyvezésről, a vallás szabad gyakorlásáról és zsidó vallás recepciójáról. Bár az utóbbi két javaslat a főrendiház ellenállása miatt csak 1895-ben, a Bánffy-kormány hivatali ideje alatt lépett hatályba, a kérdések napirendre tűzése a Wekerle-kormány érdemének tudható be.

    1894 karácsonyán történt lemondásának oka a nemzeti érzés és az uralkodó iránti hűség közötti konfliktus volt. 1894-ben meghalt Kossuth Lajos, aki „egészen haláláig nem volt pusztán csak egy letűnt nagy időnek jelképe, nem volt csak a magyar múltnak nagy alakja, hanem a jelenben is kifejezője egy határozott politikának, amely elvetette az 1867-es kiegyezést, nem akart a szabadságharc leverésének fájó emlékére fátylat borítani és amely azzal az uralkodóval, akivel a magyar nemzet kibékült, utolsó leheletéig ellenségesen állt szemben”.6 Bár az ország egésze együtt emlékezett és tisztelgett a Budapest székesfőváros által megrendezett temetésen, Ferenc József megtiltotta kormánya tagjainak a részvételt a temetésen, ami megtépázta az utasításhoz alkalmazkodó miniszterelnök egyházpolitikai csatározásokban egyébként is megfogyatkozott tekintélyét. 1894 végén, az egyházpolitikai törvényekhez szükséges uralkodói jóváhagyás megszerzése fejében lemondott miniszterelnöki megbízásáról.

    A kiegyezés politikai válsága és Wekerle Sándor második miniszterelnöksége
    Eredményes kormányzati tevékenységét követően Wekerle Sándor nem vonult vissza, továbbra is a magyarországi közélet első vonalában maradt. Tevékenyen részt vett az 1896. évi millenniumi rendezvényeken, melyet a nemzet főbb politikai erői és az uralkodó egységben, s viszonylagos közéleti békében ünnepeltek. Kiállítás keretében mutatták be azt a haladást, mely ebben az időben jellemezte az országot, melyre hazánk minden szegletéből, de Európa valamenynyi országából is özönlöttek a látogatók. Valóban ez lehetett az a tetőpont, melyre Magyarország a kiegyezés művének eredményeképp elért, ettől kezdve politikai, de részben gazdasági és társadalmi tekintetben is hanyatlás következett be, mely 1914-ben a világháború kirobbanásához, majd 1918-ban az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolásához vezetett.

    … második miniszterelnöksége során is meghatározónak tekintette az iparfejlesztés ügyét… Wekerle Sándor eredményes miniszterelnöki tevékenységének elismeréseként 1896 és 1906 között a közigazgatási bíróság elnökeként tevékenykedett, s 1896-ban az Országos Ipartanács elnökévé választották meg, mely megbízatását folyamatosan – későbbi két miniszterelnöki tevékenysége ideje alatt is – egészen 1918-ig közmegelégedésre látta el. Elkötelezettségét a gazdaság fejlesztése mellett érzékelteti, hogy második miniszterelnöksége során is meghatározónak tekintette az iparfejlesztés ügyét, amit az 1907. évben elfogadott III. tc. a hazai ipar fejlesztéséről minden szólamnál jobban bizonyít.

    Az 1905. évi választások eredményeképpen a kiegyezés alapján álló Szabadelvű Párt elvesztette a képviselőházi többséget, s vezetője, Tisza István első miniszterelnökségéről lemondásra kényszerült. Bár az ellenzéki koalíció, melynek fő ereje az 1848–49-es alapokon álló Függetlenségi Párt volt, a mandátumok 58%-át megszerezte, Ferenc József a királyhű Fejérváry Gézát nevezte ki miniszterelnöknek. Egyéves működése során azonban a kormánynak nem sikerült megszereznie a képviselőházi többség együttműködési készségét, így a király kompromisszumos jelöltként a közbizalmat élvező Wekerle Sándort bízta meg a kormányalakítással, aki ekkor az ifj. Andrássy Gyula által 1905-ben alakított Alkotmánypárt soraiban politizált. Gratz Gusztáv véleménye szerint „egész egyéniségénél fogva rendkívül alkalmas volt, hogy a koalíciót a király bizalmatlanságának Scyllája és a Függetlenségi Párt Charibdise között keresztülvezesse”. 7 A képviselőházi többség ugyan tudta, hogy elvi kérdésekben a kormányfő ellentétes nézeteket vall, de politikai tapasztalatai, összeköttetései és gyakorlati megoldások keresésében megmutatkozó elfogulatlansága miatt a leghatékonyabban mégis ő tudta megvalósítani a Függetlenségi Párt követeléseit.

    Az 1906. évi kormányfői programbeszédben8 a kormány eredményes működésének három fő súlypontját határozta meg. Az állami szükségletek fedezéséhez elengedhetetlen bevételek megteremtése mellett az általános szavazati jog bevezetését és hazánk kulturális és gazdasági fejlődésének ösztönzését tekintette fő feladatának. Az utóbbi érdekében a mezőgazdaság belterjeses fejlesztését, a mezőgazdasági hitelkönnyítést követelte. Megjelent a programban a szervezett és tömeges kivándorlás megállításának igénye is, „hogy útját álljuk a hitegetéseknek és a kalandos vágyak felkeltésének”.9 Ennek érdekében ígéretet tett a nagybirtokra történő telepítésre és parcellázásra (földtulajdon-juttatás), valamint a munkás- és cselédviszonyok rendezésére. Az 1892. évi miniszterelnöki programban meghirdetett tengerhajózás-fejlesztési program aktualitását érzékeltette a fiumei kikötő fejlesztésének, valamint a vasútügy fejlesztése érdekében az Államvasutak szervezésének bejelentése. Számos fejlett országot megelőzve, illetve követve kormányprogrammá emelte a munkásvédelem és betegsegélyezés, valamint a kötelező balesetbiztosítás és aggkori biztosítás ügyét.

    A megalakult kormányban a pénzügyminiszteri posztot magának tartotta fenn, ezért külön pénzügyminiszteri programot is meghirdetett. Ennek sarkalatos eleme volt a progresszív személyi jövedelemadó bejelentése. Egyidejűleg ígéretet tett a társadalom elesett rétegei felé, hogy „az adóreformot nem a kincstár jövedelmének szaporítására kívánjuk felhasználni, hanem az előálló többjövedelmet … a nép legszegényebb rétegeit aránytalanul terhelő adóknak leszállítására, illetve teljes megszüntetésére kívánjuk fordítani”.10 A fogyasztási adók reformját a központi és a helyi kormányzat közötti adómegosztás arányosítására kívánta felhasználni, amikor ígéretet tett a „bor- és húsforgalmi adókban, italmérési jövedékben a városok és községek nagyobb mérvű részeltetésére”.11

    Nyitott kérdés maradt azonban az önálló magyar jegybank és a választójog ügye… A kormány megalakításával az uralkodó és a magyar nemzet közötti megbékélés helyreállni látszott. Ennek eredményeképp Ferenc József hozzájárult a Rodostóban elhunyt II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállításához. Az ünnepségek megszervezése Kossuth Lajos temetéséhez hasonlóan a Wekerle-kormány hivatali idejére esett, ami a kormány támogatottságát a közvéleményben jótékonyan emelte. Ugyancsak pozitív visszhangra talált az Ausztria és Magyarország közötti gazdasági kiegyezés eredményes újratárgyalása és 1907. évi szerződéses formában való rögzítése, mely 1917-ig, a politikai kiegyezés 50 évre szóló hatályának lejártáig eredményesen rendezte a Monarchia belső kapcsolatrendszerét. Nyitott kérdés maradt azonban az önálló magyar jegybank és a választójog ügye, mely a következő időszakban a belpolitikai csatározásoknak vitaanyagot biztosított. Míg Wekerle és a kiegyezéspárti politikusok gazdasági okokból ellenezték az önálló magyar jegybank létrehozását, a jelentős többségben lévő függetlenségpárti politikusok a nemzeti önállóság szimbólumának tekintették ennek megteremtését. A kormány tárgyalásokat kezdett az osztrák kormánnyal az önálló magyar jegybank ügyében, ami azonban az osztrák ellenállás miatt kudarcba fulladt, így Wekerle Sándor 1909-ben másodszor is lemondásra kényszerült.

    Wekerle Sándor harmadik miniszterelnöksége – az Osztrák–Magyar Monarchia hattyúdala

    A második Wekerle-kormány bukását követően megalakult a korábbi szabadelvű politikusok összefogásával a Nemzeti Munkapárt, melynek vezetője Tisza István lett. A választások során a Nemzeti Munkapárt fölényes győzelmet aratott és abszolút többséget ért el. Ezt követően munkapárti kormányok alakították az ország sorsát egészen 1917-ig, amikor is Esterházy Móric rövid miniszterelnökségét követően ismét Wekerle Sándor kapott kormányalakítási megbízást, akinek az Osztrák– Magyar Monarchia utolsó magyar miniszterelnökeként csak a gyászos vég levezénylése maradt feladatául.

    Az 1910 utáni időszak politikai csatározásai közül egyik legfontosabb volt a választójogi reform ügye, melyet 1913-ban sikerült törvényerőre emeltetni. Bár a választójogi reform tartalmazott bizonyos haladást, végleges formája messze nem elégítette ki a kiegyezéspárti liberális politikusok eredeti elképzeléseinek követelményeit. A választójog gyakorlását viszonylag magas korhatárhoz kötötte, az alacsonyabb iskolai végzettségű személyek esetében még vagyoni cenzust is alkalmazott, a választójog titkos gyakorlását csak a törvényhatósági városokban engedélyezte, egyébként nyílt választójogot vezetett be. A választójog reformjának felemás megoldása szembetűnő jele volt annak, hogy a kiegyezés művét megteremtő és azt működtető politikusok tevékenységét egyre inkább az eseményekkel való sodródás jellemezte. A nemzetiségek problémáival szemben mutatott teljes érzéketlenség, az agrármozgalmak és a városi munkásmozgalom követeléseivel szembeni erőszakos fellépés is ezt igazolják.

    1913-ban Tisza István kapott miniszterelnöki megbízást, aki parlamenti többségének birtokában, de a népszerűségre és a közvéleményre fittyet hányva kemény kézzel irányította az ország ügyeit. Ferenc József halálát követően magyar királlyá koronázott IV. Károly az Osztrák–Magyar Monarchia világháborús szerepvállalása hátrányos következményei mérséklésére törekedett, így a beszűkülő külpolitikai mozgástérben távozni kényszerült a kormányfői székből. Ezt követően Esterházy Móric kapott kormányfői megbízást, aki azonban a kormányzás súlya alatt hetek alatt összeroppant. A király a nagy kormányzati tapasztalatokkal rendelkező, közmegbecsülésnek örvendő Wekerle Sándornak adott kormányalakítási megbízást.

    Wekerle Sándor ekkor az 1913-ban újjáalakult Alkotmánypárt színeiben politizált. Az ifj. Andrássy Gyula elnökletével működő párt a kor szociális követelményeinek megfelelő fokozatos reformok szükségességét hirdette. Egyrészt a független egzisztenciák számának gyarapítását, a vagyonosodás és a kulturáltság általános fejlesztését szorgalmazta, másrészt a szociális igazság előmozdításával és a közerkölcsök javításával kívánta a társadalmi békét megteremteni.12

    Amikor Wekerle Sándor 1917-ben kormányra került, az 1913. évi választójogi törvény felülvizsgálatát kezdeményezte. Kormányprogramjában kifejtette, hogy a választójogi reform célja „nemcsak a terhek, hanem a jogok megosztását általánossá tenni”.13 Hangsúlyosan jelentek meg a kormányprogramban a világháború szociális következményeinek mérséklésére irányuló erőfeszítések. A hanyatló demográfiai helyzetre tekintettel kiemelt fontosságúnak tekintette az anya- és gyermekvédelmet, valamint hitet tett a birtokpolitika szociális szempontok szerinti alakítása mellett. Ma is megszívlelhető érvelése szerint „mert akié a föld, azé az ország”.14 Ugyanakkor kiegyezéspárti politikusként a szövetségesi hűség jeleként Ausztria élelmiszer-ellátásához való hozzájárulásunkat „bajtársi kötelességnek” tekintette, illetve az 1917. évben lejáró gazdasági kiegyezés fenntartása és kiegészítése érdekében az Ausztriával és Németországgal megkötendő gazdasági szerződések előkészítésére tett ígéretet. Politikájának fő tengelye tehát továbbra is „a szövetségesekhez való hű ragaszkodás, s a velük mindenben egyetértő eljárás”. A gazdasági ügyekben felvázolt előrehaladásra a fokozódó harctéri problémák miatt a mozgástér szűkült, ugyanakkor a választójog reformjával kapcsolatos munkapárti ellenállás 1918 elején Wekerle Sándor lemondásához vezetett, melyet az uralkodó nem fogadott el. Ezt követően megkísérelte a stabil kormányzati többség létrehozását egy általa alapított párt, a „48-as alkotmánypárt” megteremtésével, amivel széles körű parlamenti egységet kívánt megvalósítani. 1918. évi második kormányprogramját szinte teljesen a gazdasági kérdések megoldására irányuló erőfeszítései uralták. A kormányprogram bevezetőjében amellett érvelt, hogy „gazdasági érdekeink ápolása, a közélet terén való érvényre jutása képezi kulcsát jövő boldogulásunknak”.15 A korábbi kereskedelem- és iparfejlesztési törekvéseitől némiképp elszakadva, egyértelműen a mezőgazdaság fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, ami természetesen a háborús közellátási problémákra, valamint az elhatalmasodó szociális feszültségekre adott sajátos válaszként is értékelhető. Kiáll az önellátás gondolata mellett, melynek alapot kell nyújtani az ipari nyersanyagellátáshoz is. A mezőgazdaság intenzív fejlesztése azonban nem képzelhető el anélkül, hogy a széles néprétegek számára lehetőséget biztosítsanak a kisebb birtokok megszerzéséhez, természetesen a tulajdon szentségének feltétlen megóvása és a kisajátítási jog fenntartása mellett. A korábbi Wekerle-kormányok programjaiból ismerős motívumként tért vissza az ipari szakoktatás fejlesztése, valamint a világkereskedelembe történő bekapcsolódás igénye, melyben Magyarország kontinentális közvetítő szerepét hangsúlyozta, miközben ennek feltételeként hangoztatta a „Németországgal való szövetség fenntartását”16. A hadi helyzet fokozatos romlása miatt azonban 1918 végére a Wekerle-kormány minden kül- és belpolitikai mozgástere megszűnt, így számára mindössze az összeomlás levezénylésének feladata maradt.

    Wekerle Sándor 1918. október 16-án lemondott miniszterelnöki posztjáról, de a király a lemondást nem fogadta el, így a kormány továbbra is hivatalában maradt, majd 1918. október 23-án a Nemzeti Tanács megalakulását követően az ország vezetését Károlyi Mihály vette át. Az új kormány ugyan 1918. október 31-én letette a király előtti esküt, de már másnap kérte felmentését ezen eskü alól, így Ausztria és Magyarország között az utolsó közjogi kapocs is megszűnt, így jogosan tekinthető Wekerle Sándor a kiegyezés korszaka utolsó magyar miniszterelnökének. A proletárdiktatúra alatt letartóztatták, majd házi őrizetbe került. 1920–21-ben még parlamenti mandátumot kapott, de politikai tevékenységet már csak a Közművelődési Tanács, majd a Pénzügyi Tanács tagjaként folytatott. 1921-ben hunyt el.

    Wekerle Sándor politikai életművének értékelése

    Gratz Gusztáv értékelése szerint Wekerle Sándor „olyan időben lett miniszterelnök, amikor kiváló tehetségei egyáltalán nem tudtak érvényesülni, egyéniségének gyengeségei, hiányai és fogyatékosságai viszont annál jobban jelentkeztek”.17 A legutolsó időkben sem tudta elfogadni az Osztrák–Magyar Monarchia széthullásának veszélyét. Az utolsó pillanatig bízott abban, hogy korlátozott szociális és választójogi reformokkal sikerül a soknemzetiségű Magyarország minden népét a Monarchia keretei között megtartani. Ez a tévedés azonban nem egyéni tévedés, hanem a kiegyezés művét megteremtő és fenntartó osztálya egészének történelmi bűne volt. Bár egész életében a haza és a haladás gondolatának integrálásáért küzdött, kénytelen volt megélni a haza végzetes megcsonkítását, s ezzel a haladás lehetőségének hosszú évtizedekre történő bezárulásának kezdetét is.

  • Boros János azt mondja:

    Wekerle Sándor életművéről
    Zsugyel János

    Megjelent: 2009. augusztus – 5. évfolyam, 4. szám

    ZSUGYEL JÁNOS Ph.D, főiskolai docens, Heller Farkas Főiskola. (zsugyel@yahoo.de)
    Bevezető gondolatok
    Wekerle Sándor joggal kérhetne helyet a Guinness-rekordok könyvében: Magyarország legelső polgári származású miniszterelnöke, aki három ciklusban is betöltötte a miniszterelnöki posztot. A kiegyezés művének megszilárdításáért, részben továbbfejlesztéséért folytatott küzdelmei pályafutásának felívelő szakaszában, első két miniszterelnöksége idején közmegbecsülést vívtak ki számára. Az 1. világháború végnapjaiban a korábban megszolgált tekintély birtokában tért vissza a kormány élére. A Monarchia összeomlását természetesen egyéni kvalitásai sem tudták késleltetni. Bár kötelességtudata az utolsó napokig posztján tartotta, a birodalom összeomló épülete Wekerle Sándor életművét, sőt jó emlékezetét is maga alá temette.

    Wekerle Sándor életművének tárgyilagos értékelésére sem a két világháború közötti időszakban, sem az ezt követő, az 1918. évi őszirózsás forradalommal és az 1919. évi proletárdiktatúrával folytonosságot vállaló évtizedekben nem volt lehetőség. A halála óta eltelt majd kilenc évtized biztosította azt a távlatot, mely szükséges a korábbi történelmi korszakok megértéséhez, s Magyarország visszatérése a polgári fejlődési pályára felkeltette az érdeklődést a kiegyezés kora, illetve a kort alakító személyek iránt. Akárcsak napjainkban, akkor is egy fejlődésben megkésett, az európai periférián lévő ország számára kellett biztosítani a felzárkózás lehetőségét a haladás élvonalához. A kiegyezés korának politikusai ennek a feladatnak sok tekintetben eminensen feleltek meg, s egyéni teljesítményüket még az sem kisebbíti, hogy a nemzetközi politika kényszerpályái és látókörük korlátai miatt fél évszázad erőfeszítései váltak semmivé.

    Wekerle Sándor pályakezdése
    Wekerle Sándor a forradalom évében, 1848-ban született Móron, ahol édesapja egy grófi birtok gazdatisztje volt. A személyére vonatkozó életrajzi adatok ellentmondásosak. Édesapja gazdatiszti beosztása arra utal, hogy a család vagyona – egyes források szerinti nemesi származásuk ellenére – születése idejére elolvadt. A birtokigazgatói állás alapján arra lehet következtetni, hogy édesapja az esetleges előkelő származást nem a közhivatalokban való tengődés formájában kívánta gyümölcsöztetni, hanem a tisztes polgári életforma követelményeihez történő alkalmazkodáshoz használta fel. A tehetséges fiú számára azonban tanulmányaival ennél tágabb tér nyílt. A székesfehérvári ciszterci gimnázium elvégzése után Budapesten folytatott jogi tanulmányokat. Ennek befejezését és a doktori cím megszerzését követően külföldi tanulmányútra indult, majd 1870-ben megkezdte munkásságát a pénzügyminisztériumban. Az apai örökség a szorgalmas és kitartó munka iránti affinitásban mutatkozott meg, mellyel a hivatali lépcsőfokokat kijárva 1886-ra pénzügyminisztériumi államtitkárrá nevezték ki. Közben a pénzügyi és közigazgatási jog területén habilitációt szerzett és egyetemi magántanár lett. A köztisztviselői pálya azonban szűknek bizonyult számára. Már egyetemi hallgató korában vezéregyéniségként tartották számon, többek közt az országgyűlési ifjak önképzésére alakult társaság szervezőjeként működött. Államtitkári kinevezésének hátszelével képviselői mandátumhoz jutott, s szakmai kérdésekben való jártassága miatt hamarosan elismert képviselőházi debattőrré vált. Így indult az a szakmai alapokra támaszkodó politikai karrier, mely mintegy három évtizeden keresztül folyamatosan a magyarországi társadalmi és közélet meghatározó szereplőjévé tette.

    Wekerle Sándor aktív pályájának kezdetén a kiegyezés műve már készen állt. A Habsburg Birodalom az olasz és német egység megteremtésének folyamatában fokozatosan jelentéktelenné váló európai szerepe miatt kiegyezésre kényszerült Magyarországgal, így az Osztrák– Magyar Monarchiában 1867-től 1914-ig fél évszázados gazdasági-társadalmi fejlődés korszaka köszöntött be. A kiegyezés Deák Ferenc politikusi életműveként vonult be a nemzet emlékezetébe, de gyakorlatilag a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság fél évezredes közös történelme közjogi alapjaira épült, így szinte az egész politikai nemzet sajátjának érezte a kialkudott kompromisszumot. A kiegyezés ténye ellen mindössze a csekély parlamenti súlyú Függetlenségi Párt küzdött, igaz, maga mögött tudta a torinói száműzetésben élő „turini remetét”, Kossuth Lajost. A Habsburg-ház trónfosztását 1849-ben kimondató kormányzó azonban mindössze tekintélyével tudta támogatni a parlamenti ellenzék küzdelmeit, bár Kossuth Lajos látnokként ismerte fel a kiegyezésben rejlő közjogi csapdát, mellyel Magyarország a közös külpolitikán keresztül Ausztria sorsában osztozott, amikor így vizionált: „Sorsunk, hogy mi legyünk a máglya, melyen az osztrák sas megégettetik – égve magunk is.”1

    Javultak a közoktatási és közegészségügyi viszonyok… A parlamenti többség 1867 és 1875 között a kiegyezést alapként elfogadó, Deák Ferenc és Tisza Kálmán híveiből álló Felirati és Határozati Párt tagjaiból állt, bár Tisza Kálmán az úgynevezett „Bihari pontok” szerzőjeként 1868-ban még az önálló magyar állami lét teljes körű visszaállításáért szállt síkra, és a kiegyezés művét balról kritizálta.2 1875-re azonban a kiegyezést követő képviselőházi elvi csatározások elültek, Tisza Kálmán „szegre akasztotta a Bihari pontokat”, s a Szabadelvű Pártban egyesítette a Deák Ferenc politikai örökségének szellemét ápoló politikusokat. Tisza Kálmán 1875-től 1890-ig töltötte be a miniszterelnöki tisztet. Jelmondata a „quietas, non movere”3 volt, ami a korszak politikai életét kifejezően jellemezte.

    A viszonylag nyugodt politikai élet lehetőséget biztosított a gazdasági fejlődésre és társadalmi átalakulásra. Ez idő alatt indult meg az ország lakosságának számbeli gyarapodása, a mezőgazdasági termelékenység emelkedése, mely megalapozta a mezőgazdasági export, valamint az ipari és kereskedelmi élet rohamos fejlődését. Javultak a közoktatási és közegészségügyi viszonyok, s összhangban a nemzetközi tendenciákkal, hihetetlen mértékű infrastruktúra-fejlesztésre került sor. A vasútvonalak léte ösztönzőleg hatott a mezőgazdasági termelésre, hiszen hozzájárult a magyar búza exportképességéhez, s megindulhatott a nemzetközi hírű magyar malomipar megteremtése.

    A mezőgazdasági terményfelesleg ösztönözte az ipar és kereskedelem, a pénz- és bankszféra fejlődését is. A vasúti fejlesztések, melyekben a megerősödő magyar bankszféra is tevékenyen részt vett, nemcsak pozitív gazdaságfejlesztési hatást gyakoroltak, hanem jelentősen szétzilálták az állami pénzügyeket is. A magántőke érdeklődésének felkeltése érdekében, a vasúti fejlesztések érdekében az állam kamatgaranciát nyújtott a befektetőknek, melyet a kezdeti időben előszeretettel érvényesítettek is. 1887-ben Tisza Kálmán miniszterelnök veszi át a pénzügyminiszteri tárcát az államháztartás fenti kötelezettségek miatt is megbomló egyensúlyának kezelése érdekében, azonban a tényleges stabilizálási teendőket államtitkári minőségében, ezt követően 1889-től pénzügyminiszterként Wekerle Sándor látja el. Következetes tevékenységével gondoskodik az adók behajtásáról és a növekvő államadósság kezeléséről, így a 90-es évekre viszonylagos költségvetési stabilitás alakult ki.

    Az első miniszterelnökség sikerei és kudarcai
    Wekerle Sándor 1889-től pénzügyminiszterként működött a Tisza- és Szapáry-kormányban, majd a Szapáry-kormány bukását követően első miniszterelnöksége 1892-től 1895-ig tartott. Az államháztartás konszolidálása mellett nevéhez fűződik a valutareform is, melynek keretében az Osztrák–Magyar Monarchia is áttért az ezüstalapú pénzrendszerről az aranyalapú pénzrendszerre, így szoros szálakkal integrálta Magyarországot az európai országok közösségébe. A kortársak megítélése szerint Wekerle Sándor „előbb és elsősorban volt pénzügyi és gazdasági szakember, és onnan került be a magyar politikai fejlődés irányítói közé”.4 Mivel szakpolitikusként mindig számolni kellett a realitásokkal, ezért a későbbiekben is bizonyos opportunizmus jellemezte tevékenységét. Az egyes szakmai kérdések részleteinek kimunkálása érdekében szívesen vette igénybe a kitűnően felkészült pénzügyminisztériumi hivatalnokgárda szakmai ismereteit. Magas termete, borotvált arca miatt megnyerő külsejű embernek írják le, aki kiváló emlékezőtehetségű, világos okfejtésű szónoknak is bizonyult. A parlamenti csatározások során imponáló tárgyismerettel tűnt ki, a pénzügyi adatok tömegét is írásbeli feljegyzések nélkül, fejből adta elő.5 Természetesnek tekinthető, hogy Szapáry György miniszterelnök lemondását követően az uralkodói bizalom a kormánypárt köztiszteletben álló politikusaként Wekerle Sándort érte utol a kormányalakítási megbízással.

    Wekerle Sándor a képviselőház előtt elmondott miniszterelnöki programbeszédében lényegében hitet tett a kiegyezés művének folytatása mellett, ugyanakkor a polgári átalakulás érdekében jelentős társadalmi reformok végrehajtásának szükségessége mellett is hitet tett. A gazdasági tevékenység fellendítése érdekében új piacok megszerzésére irányuló erőfeszítéseket ígért a keleti kereskedelem feltételeinek javításán, a tengerhajózás fellendítésén keresztül. A gazdaságfejlesztéshez kapcsolódó állami feladatokból az infrastruktúra-fejlesztés különös hangsúlyt kapott, a folyószabályozásra és a vasútfejlesztés keretében új iparvágányok létrehozására fordítandó költségvetési források ígéretével. Az iparfejlesztés feltételrendszerét a szakoktatás fejlesztésével kívánta javítani, a mezőgazdaság területén pedig az állategészségügy fejlesztése és a mezőőri szolgálat megteremtése szerepelt programjában. Ezek a kitűzött feladatok teljes egészében hitelesnek bizonyultak Wekerle Sándor korábbi pályája és eredményei tükrében, s a legkevésbé sem maradtak az ígéretek szintjén majd hároméves kormányzati tevékenysége során. Ami miatt azonban első miniszterelnöksége igazán emlékezetes maradt, az a kiegyezés kora liberális örökségének felvállalása az egyházpolitikai reformok meghirdetésén és lényegében sikerre vitelén keresztül.

    Ebben az időben Magyarországon az egyházak jelentős befolyással rendelkeztek a társadalom életében, s néhány, ma már egyértelműen állami feladat esetében (anyakönyvezés, házasságkötés, válás) kizárólagossággal rendelkeztek. A Wekerle-kormány törvényjavaslatokat nyújtott be a kötelező polgári házasságról, az állami anyakönyvezésről, a vallás szabad gyakorlásáról és zsidó vallás recepciójáról. Bár az utóbbi két javaslat a főrendiház ellenállása miatt csak 1895-ben, a Bánffy-kormány hivatali ideje alatt lépett hatályba, a kérdések napirendre tűzése a Wekerle-kormány érdemének tudható be.

    1894 karácsonyán történt lemondásának oka a nemzeti érzés és az uralkodó iránti hűség közötti konfliktus volt. 1894-ben meghalt Kossuth Lajos, aki „egészen haláláig nem volt pusztán csak egy letűnt nagy időnek jelképe, nem volt csak a magyar múltnak nagy alakja, hanem a jelenben is kifejezője egy határozott politikának, amely elvetette az 1867-es kiegyezést, nem akart a szabadságharc leverésének fájó emlékére fátylat borítani és amely azzal az uralkodóval, akivel a magyar nemzet kibékült, utolsó leheletéig ellenségesen állt szemben”.6 Bár az ország egésze együtt emlékezett és tisztelgett a Budapest székesfőváros által megrendezett temetésen, Ferenc József megtiltotta kormánya tagjainak a részvételt a temetésen, ami megtépázta az utasításhoz alkalmazkodó miniszterelnök egyházpolitikai csatározásokban egyébként is megfogyatkozott tekintélyét. 1894 végén, az egyházpolitikai törvényekhez szükséges uralkodói jóváhagyás megszerzése fejében lemondott miniszterelnöki megbízásáról.

    A kiegyezés politikai válsága és Wekerle Sándor második miniszterelnöksége
    Eredményes kormányzati tevékenységét követően Wekerle Sándor nem vonult vissza, továbbra is a magyarországi közélet első vonalában maradt. Tevékenyen részt vett az 1896. évi millenniumi rendezvényeken, melyet a nemzet főbb politikai erői és az uralkodó egységben, s viszonylagos közéleti békében ünnepeltek. Kiállítás keretében mutatták be azt a haladást, mely ebben az időben jellemezte az országot, melyre hazánk minden szegletéből, de Európa valamenynyi országából is özönlöttek a látogatók. Valóban ez lehetett az a tetőpont, melyre Magyarország a kiegyezés művének eredményeképp elért, ettől kezdve politikai, de részben gazdasági és társadalmi tekintetben is hanyatlás következett be, mely 1914-ben a világháború kirobbanásához, majd 1918-ban az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolásához vezetett.

    … második miniszterelnöksége során is meghatározónak tekintette az iparfejlesztés ügyét… Wekerle Sándor eredményes miniszterelnöki tevékenységének elismeréseként 1896 és 1906 között a közigazgatási bíróság elnökeként tevékenykedett, s 1896-ban az Országos Ipartanács elnökévé választották meg, mely megbízatását folyamatosan – későbbi két miniszterelnöki tevékenysége ideje alatt is – egészen 1918-ig közmegelégedésre látta el. Elkötelezettségét a gazdaság fejlesztése mellett érzékelteti, hogy második miniszterelnöksége során is meghatározónak tekintette az iparfejlesztés ügyét, amit az 1907. évben elfogadott III. tc. a hazai ipar fejlesztéséről minden szólamnál jobban bizonyít.

    Az 1905. évi választások eredményeképpen a kiegyezés alapján álló Szabadelvű Párt elvesztette a képviselőházi többséget, s vezetője, Tisza István első miniszterelnökségéről lemondásra kényszerült. Bár az ellenzéki koalíció, melynek fő ereje az 1848–49-es alapokon álló Függetlenségi Párt volt, a mandátumok 58%-át megszerezte, Ferenc József a királyhű Fejérváry Gézát nevezte ki miniszterelnöknek. Egyéves működése során azonban a kormánynak nem sikerült megszereznie a képviselőházi többség együttműködési készségét, így a király kompromisszumos jelöltként a közbizalmat élvező Wekerle Sándort bízta meg a kormányalakítással, aki ekkor az ifj. Andrássy Gyula által 1905-ben alakított Alkotmánypárt soraiban politizált. Gratz Gusztáv véleménye szerint „egész egyéniségénél fogva rendkívül alkalmas volt, hogy a koalíciót a király bizalmatlanságának Scyllája és a Függetlenségi Párt Charibdise között keresztülvezesse”. 7 A képviselőházi többség ugyan tudta, hogy elvi kérdésekben a kormányfő ellentétes nézeteket vall, de politikai tapasztalatai, összeköttetései és gyakorlati megoldások keresésében megmutatkozó elfogulatlansága miatt a leghatékonyabban mégis ő tudta megvalósítani a Függetlenségi Párt követeléseit.

    Az 1906. évi kormányfői programbeszédben8 a kormány eredményes működésének három fő súlypontját határozta meg. Az állami szükségletek fedezéséhez elengedhetetlen bevételek megteremtése mellett az általános szavazati jog bevezetését és hazánk kulturális és gazdasági fejlődésének ösztönzését tekintette fő feladatának. Az utóbbi érdekében a mezőgazdaság belterjeses fejlesztését, a mezőgazdasági hitelkönnyítést követelte. Megjelent a programban a szervezett és tömeges kivándorlás megállításának igénye is, „hogy útját álljuk a hitegetéseknek és a kalandos vágyak felkeltésének”.9 Ennek érdekében ígéretet tett a nagybirtokra történő telepítésre és parcellázásra (földtulajdon-juttatás), valamint a munkás- és cselédviszonyok rendezésére. Az 1892. évi miniszterelnöki programban meghirdetett tengerhajózás-fejlesztési program aktualitását érzékeltette a fiumei kikötő fejlesztésének, valamint a vasútügy fejlesztése érdekében az Államvasutak szervezésének bejelentése. Számos fejlett országot megelőzve, illetve követve kormányprogrammá emelte a munkásvédelem és betegsegélyezés, valamint a kötelező balesetbiztosítás és aggkori biztosítás ügyét.

    A megalakult kormányban a pénzügyminiszteri posztot magának tartotta fenn, ezért külön pénzügyminiszteri programot is meghirdetett. Ennek sarkalatos eleme volt a progresszív személyi jövedelemadó bejelentése. Egyidejűleg ígéretet tett a társadalom elesett rétegei felé, hogy „az adóreformot nem a kincstár jövedelmének szaporítására kívánjuk felhasználni, hanem az előálló többjövedelmet … a nép legszegényebb rétegeit aránytalanul terhelő adóknak leszállítására, illetve teljes megszüntetésére kívánjuk fordítani”.10 A fogyasztási adók reformját a központi és a helyi kormányzat közötti adómegosztás arányosítására kívánta felhasználni, amikor ígéretet tett a „bor- és húsforgalmi adókban, italmérési jövedékben a városok és községek nagyobb mérvű részeltetésére”.11

    Nyitott kérdés maradt azonban az önálló magyar jegybank és a választójog ügye… A kormány megalakításával az uralkodó és a magyar nemzet közötti megbékélés helyreállni látszott. Ennek eredményeképp Ferenc József hozzájárult a Rodostóban elhunyt II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállításához. Az ünnepségek megszervezése Kossuth Lajos temetéséhez hasonlóan a Wekerle-kormány hivatali idejére esett, ami a kormány támogatottságát a közvéleményben jótékonyan emelte. Ugyancsak pozitív visszhangra talált az Ausztria és Magyarország közötti gazdasági kiegyezés eredményes újratárgyalása és 1907. évi szerződéses formában való rögzítése, mely 1917-ig, a politikai kiegyezés 50 évre szóló hatályának lejártáig eredményesen rendezte a Monarchia belső kapcsolatrendszerét. Nyitott kérdés maradt azonban az önálló magyar jegybank és a választójog ügye, mely a következő időszakban a belpolitikai csatározásoknak vitaanyagot biztosított. Míg Wekerle és a kiegyezéspárti politikusok gazdasági okokból ellenezték az önálló magyar jegybank létrehozását, a jelentős többségben lévő függetlenségpárti politikusok a nemzeti önállóság szimbólumának tekintették ennek megteremtését. A kormány tárgyalásokat kezdett az osztrák kormánnyal az önálló magyar jegybank ügyében, ami azonban az osztrák ellenállás miatt kudarcba fulladt, így Wekerle Sándor 1909-ben másodszor is lemondásra kényszerült.

    Wekerle Sándor harmadik miniszterelnöksége – az Osztrák–Magyar Monarchia hattyúdala

    A második Wekerle-kormány bukását követően megalakult a korábbi szabadelvű politikusok összefogásával a Nemzeti Munkapárt, melynek vezetője Tisza István lett. A választások során a Nemzeti Munkapárt fölényes győzelmet aratott és abszolút többséget ért el. Ezt követően munkapárti kormányok alakították az ország sorsát egészen 1917-ig, amikor is Esterházy Móric rövid miniszterelnökségét követően ismét Wekerle Sándor kapott kormányalakítási megbízást, akinek az Osztrák– Magyar Monarchia utolsó magyar miniszterelnökeként csak a gyászos vég levezénylése maradt feladatául.

    Az 1910 utáni időszak politikai csatározásai közül egyik legfontosabb volt a választójogi reform ügye, melyet 1913-ban sikerült törvényerőre emeltetni. Bár a választójogi reform tartalmazott bizonyos haladást, végleges formája messze nem elégítette ki a kiegyezéspárti liberális politikusok eredeti elképzeléseinek követelményeit. A választójog gyakorlását viszonylag magas korhatárhoz kötötte, az alacsonyabb iskolai végzettségű személyek esetében még vagyoni cenzust is alkalmazott, a választójog titkos gyakorlását csak a törvényhatósági városokban engedélyezte, egyébként nyílt választójogot vezetett be. A választójog reformjának felemás megoldása szembetűnő jele volt annak, hogy a kiegyezés művét megteremtő és azt működtető politikusok tevékenységét egyre inkább az eseményekkel való sodródás jellemezte. A nemzetiségek problémáival szemben mutatott teljes érzéketlenség, az agrármozgalmak és a városi munkásmozgalom követeléseivel szembeni erőszakos fellépés is ezt igazolják.

    1913-ban Tisza István kapott miniszterelnöki megbízást, aki parlamenti többségének birtokában, de a népszerűségre és a közvéleményre fittyet hányva kemény kézzel irányította az ország ügyeit. Ferenc József halálát követően magyar királlyá koronázott IV. Károly az Osztrák–Magyar Monarchia világháborús szerepvállalása hátrányos következményei mérséklésére törekedett, így a beszűkülő külpolitikai mozgástérben távozni kényszerült a kormányfői székből. Ezt követően Esterházy Móric kapott kormányfői megbízást, aki azonban a kormányzás súlya alatt hetek alatt összeroppant. A király a nagy kormányzati tapasztalatokkal rendelkező, közmegbecsülésnek örvendő Wekerle Sándornak adott kormányalakítási megbízást.

    Wekerle Sándor ekkor az 1913-ban újjáalakult Alkotmánypárt színeiben politizált. Az ifj. Andrássy Gyula elnökletével működő párt a kor szociális követelményeinek megfelelő fokozatos reformok szükségességét hirdette. Egyrészt a független egzisztenciák számának gyarapítását, a vagyonosodás és a kulturáltság általános fejlesztését szorgalmazta, másrészt a szociális igazság előmozdításával és a közerkölcsök javításával kívánta a társadalmi békét megteremteni.12

    Amikor Wekerle Sándor 1917-ben kormányra került, az 1913. évi választójogi törvény felülvizsgálatát kezdeményezte. Kormányprogramjában kifejtette, hogy a választójogi reform célja „nemcsak a terhek, hanem a jogok megosztását általánossá tenni”.13 Hangsúlyosan jelentek meg a kormányprogramban a világháború szociális következményeinek mérséklésére irányuló erőfeszítések. A hanyatló demográfiai helyzetre tekintettel kiemelt fontosságúnak tekintette az anya- és gyermekvédelmet, valamint hitet tett a birtokpolitika szociális szempontok szerinti alakítása mellett. Ma is megszívlelhető érvelése szerint „mert akié a föld, azé az ország”.14 Ugyanakkor kiegyezéspárti politikusként a szövetségesi hűség jeleként Ausztria élelmiszer-ellátásához való hozzájárulásunkat „bajtársi kötelességnek” tekintette, illetve az 1917. évben lejáró gazdasági kiegyezés fenntartása és kiegészítése érdekében az Ausztriával és Németországgal megkötendő gazdasági szerződések előkészítésére tett ígéretet. Politikájának fő tengelye tehát továbbra is „a szövetségesekhez való hű ragaszkodás, s a velük mindenben egyetértő eljárás”. A gazdasági ügyekben felvázolt előrehaladásra a fokozódó harctéri problémák miatt a mozgástér szűkült, ugyanakkor a választójog reformjával kapcsolatos munkapárti ellenállás 1918 elején Wekerle Sándor lemondásához vezetett, melyet az uralkodó nem fogadott el. Ezt követően megkísérelte a stabil kormányzati többség létrehozását egy általa alapított párt, a „48-as alkotmánypárt” megteremtésével, amivel széles körű parlamenti egységet kívánt megvalósítani. 1918. évi második kormányprogramját szinte teljesen a gazdasági kérdések megoldására irányuló erőfeszítései uralták. A kormányprogram bevezetőjében amellett érvelt, hogy „gazdasági érdekeink ápolása, a közélet terén való érvényre jutása képezi kulcsát jövő boldogulásunknak”.15 A korábbi kereskedelem- és iparfejlesztési törekvéseitől némiképp elszakadva, egyértelműen a mezőgazdaság fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, ami természetesen a háborús közellátási problémákra, valamint az elhatalmasodó szociális feszültségekre adott sajátos válaszként is értékelhető. Kiáll az önellátás gondolata mellett, melynek alapot kell nyújtani az ipari nyersanyagellátáshoz is. A mezőgazdaság intenzív fejlesztése azonban nem képzelhető el anélkül, hogy a széles néprétegek számára lehetőséget biztosítsanak a kisebb birtokok megszerzéséhez, természetesen a tulajdon szentségének feltétlen megóvása és a kisajátítási jog fenntartása mellett. A korábbi Wekerle-kormányok programjaiból ismerős motívumként tért vissza az ipari szakoktatás fejlesztése, valamint a világkereskedelembe történő bekapcsolódás igénye, melyben Magyarország kontinentális közvetítő szerepét hangsúlyozta, miközben ennek feltételeként hangoztatta a „Németországgal való szövetség fenntartását”16. A hadi helyzet fokozatos romlása miatt azonban 1918 végére a Wekerle-kormány minden kül- és belpolitikai mozgástere megszűnt, így számára mindössze az összeomlás levezénylésének feladata maradt.

    Wekerle Sándor 1918. október 16-án lemondott miniszterelnöki posztjáról, de a király a lemondást nem fogadta el, így a kormány továbbra is hivatalában maradt, majd 1918. október 23-án a Nemzeti Tanács megalakulását követően az ország vezetését Károlyi Mihály vette át. Az új kormány ugyan 1918. október 31-én letette a király előtti esküt, de már másnap kérte felmentését ezen eskü alól, így Ausztria és Magyarország között az utolsó közjogi kapocs is megszűnt, így jogosan tekinthető Wekerle Sándor a kiegyezés korszaka utolsó magyar miniszterelnökének. A proletárdiktatúra alatt letartóztatták, majd házi őrizetbe került. 1920–21-ben még parlamenti mandátumot kapott, de politikai tevékenységet már csak a Közművelődési Tanács, majd a Pénzügyi Tanács tagjaként folytatott. 1921-ben hunyt el.

    Wekerle Sándor politikai életművének értékelése

    Gratz Gusztáv értékelése szerint Wekerle Sándor „olyan időben lett miniszterelnök, amikor kiváló tehetségei egyáltalán nem tudtak érvényesülni, egyéniségének gyengeségei, hiányai és fogyatékosságai viszont annál jobban jelentkeztek”.17 A legutolsó időkben sem tudta elfogadni az Osztrák–Magyar Monarchia széthullásának veszélyét. Az utolsó pillanatig bízott abban, hogy korlátozott szociális és választójogi reformokkal sikerül a soknemzetiségű Magyarország minden népét a Monarchia keretei között megtartani. Ez a tévedés azonban nem egyéni tévedés, hanem a kiegyezés művét megteremtő és fenntartó osztálya egészének történelmi bűne volt. Bár egész életében a haza és a haladás gondolatának integrálásáért küzdött, kénytelen volt megélni a haza végzetes megcsonkítását, s ezzel a haladás lehetőségének hosszú évtizedekre történő bezárulásának kezdetét is.

Vélemény, hozzászólás?