Közösség

A Wekerlei Társaskör Egyesület megújulása óta igyekszik pezsgést vinni az itt élők életébe, igazi közösséget igyekszik kovácsolni. Ebbéli törekvéséhez méltó keretet nyújtott 2008-ban a Wekerle Centenárium is, mely közel 100 programot foglalt magába.

A jeles évforduló elmúltával is számos rendezvényt, programot szervezünk évről évre. Ezek kitalálását, megszervezését, lebonyolítását, hirdetését mind-mind lelkes wekerlei önkéntesek végezik. Önkéntesek, akik közben olyanok, mint bárki más. Van köztünk grafikus, építész, rendezvényszervező, volt tűzoltó, óvónő, tanárnő, iparművész, gyes-en lévő kismama, számítógépes szakember, eladó, titkárnő, főállású anyuka, nyugdíjas, írónő és a többi… Egy a közös bennünk: több vagy kevesebb szabadidőnket, végtelen (illetve sokszor véges) energiánkat arra fordítjuk, hogy a körülöttünk élőknek tartalmas, élvezetes, igényes kikapcsolódást, nyújtó programokat, eseményeket tervezzünk-szervezzünk, ebben segédkezzünk. Ezzel a tevékenységünkel lehetőséget nyújtunk az itt élőknek egymás kölcsönös megismerésére is! Cserébe nem kérünk mást, csak hogy Önök jöjjenek el és érezzék jól magukat! 2006. óta folyamatosan gyarapszik az önkéntesek tábora. Ha van kedve, csatlakozzon Ön is hozzánk – feladatok mindig vannak!

Tudta Ön, hogy az önkéntesmunka akár a boldogság kulcs is lehet? Az önkéntesség rendszereiben erősebb a szolidaritás, ami az egészségi állapotra is pozitívan hat. „Adni jobb, mint kapni” – tartja a mondás. Ezt bizonyítja, hogy a Semmelweis Egyetem szakértőjének közreműködésével készült tanulmányból kiderül: az önkéntes munka lehetővé teszi a személyiség kiteljesedését, és hozzájárul az elégedettség növekedéséhez. „Önkéntes munkának nevezünk minden olyan tevékenységet, amelyet az ember szabad akaratból, belső indíttatásból, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, nem családtagjai, hanem más személyek megsegítésére, a társadalom jobbítása céljából végez” – szól az ENSZ definíciója, mely tudatosítja, hogy nem „ingyen munkáról”, hanem eszmei haszonnal járó cselekvésről van szó.

E-mail: postalada[@]wekerletelep.hu

Vélemény, hozzászólás?