Példaképünk: Győri Ottmár

PÉLDAKÉPÜNK: GYŐRI OTTMÁR
Lelkiismeretesen intézte a lakók ügyes-bajos dolgait
Ebben az évben, 2008. július 20-án lesz száz éve annak, hogy I. Ferenc József király aláírta az 1908. évi XXIX. törvénycikkelyt, amelyet Wekerle Sándor miniszterelnök terjesztett elé, s amelyet öt nappal később hirdettek ki az Országos Törvénytárban. Ez a jogszabály hagyta jóvá a Kispest határában húzódó 472 000 négyszögölnyi terület megvásárlását, és azon a Kispesti Állami Munkástelep felépítését.
Sokat tudunk már a mögöttünk lévő száz évről és akkori elődeinkről. A telep Wekerlének, a nagyszerű államférfinak, az első magyar polgári miniszterelnöknek a nevét viseli. Joggal, hiszen a telep létét neki köszönhetjük. A telep főtere Kós Károlyról van elnevezve, aki a tér kialakítását álmodta meg. Kós építészetéről az utóbbi években mind többet tudhatunk meg a társaskörben félévenként jelentkező kiállítások révén. De vajon hányan tudják, ki volt az állhatatos, kiváló mérnök, akinek a keze nyomát viseli az egész telep? Tudják-e, hogy hívták azt az embert, aki megtervezte a telep utcahálózatát, aki felügyelte az építkezést, majd a megépült telep működtetését végezte? Akinek az egykori Wekerlei Sport Club megalakítását, a kertészet és a gondnokság felállítását köszönhetjük?
Ő volt Győri Ottmár.
Teljes cikk a csatolmányban.

Vélemény, hozzászólás?